Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

TIZENEGYEDIK

Taehyung pont akkor ült le a fa törzsébe, mikor én oda értem. Nem gondoltam volna, hogy ekkora szerencsém lesz, de örültem neki, hogy itt van. Nem tudom miért, féltem őt. Nem képes megvédeni magát, ha megtámadná valami. Nem akarom elveszíteni a bolond fejét.

Leültem elé, és vártam az üzenetet. Sok időbe telt, mire mindenkihez kapcsolódott. Nagyon lefáraszthatja az elméjét ez a nagy mértékű koncentráció. Ezért is ájul be a végén. Jimin akkor telepedett le mellém, mikor meghallottam Taehyung hangját a fejemben. Nem szeretem ezt a hangnemet, mert tudom, hogy ez nem ő. Csak egy feladat, amit rá kényszerítenek. Hiszen nem is tud róla, illetve magáról. Nincs választása.

-,, A vészhelyzetre való tekintettel, holnap minden természetfeletti jöjjön a gyülekező épületbe. Az árnyak felerősödtek, és egyre többen vannak. Toboroznak, így nekünk is azt kell tennünk. Legyen gyenge, vagy erős az a lény, jelenjen meg holnap, hogy felruházzuk őt a látás képességével. Továbbá.."

Nem tudtam figyelni. Olyan mértékben nem, ahogy kellett volna. Hallottam, elvégre ilyenkor nem tudok másra koncentrálni, de nem is volt fontos a mondandójuk további része. Legalábbis rám nézve. Jiminre pillantottam, aki visszanézett rám. Ugyan olyan kifejezéstelen arccal.

- Ezek szerint.. Látnom kell a lényeket, amik körül vesznek?

- Nem lenne hátrány. - válaszolta könnyedén. Persze, neki alap ez az egész, hiszen vélhetőleg születése óta képes észlelni a rossz szellemeket. - Félsz?

- Még jó, hogy félek. - jelentettem ki. Felálltam, és magamra vettem Taehyungot. Fejemmel biccentettem Jimin felé, aki szintén így tett, és mellém érve elindultunk hazafelé.

- Nem kell - rázta meg a fejét. - Majd megvédelek.

- Kösz, de nem szorulok a segítségedre. Egyelőre még megszokni se tudtalak.

- Pedig muszáj lesz. Hamarosan letelik az idő.

- Milyen idő? - néztem rá. Nem válaszolt, csak sóhajtott egyet, és némán lépkedett tovább. Fogalmam sem volt, miről beszél, és az, hogy hamarosan meg fogom tudni csak még jobban megijesztett. Ilyenkor miért nem marad inkább csendben?

--------------------

Munka után alig vártam, hogy befeküdjek egy kád meleg vízbe. Valószínűleg Yu-val fogok tartani, mivel ha egyedül lubickolnék, nem kizárt, hogy Jimin meglátogatna. Amint beértem a kapuba észrevettem, hogy a konyhaablakon keresztül belátok a házba. Általában el van húzva a függöny, de most valamiért nem volt. Éppen ezért láttam, ahogy Yu az anyja előtt áll, és mélyen a szemébe nézve beszél hozzá, lassan, tagoltan. Az anyja, mintha hipnózis alatt lenne, meredten bámult lányára, és minden mondata után bólintott, valamint visszamondott neki valamit.

Nem akartam, hogy észrevegyen, ezért nagy hanggal kinyitottam az ajtót, és tőlem szokatlan módon felkiáltottam, hogy hazaértem. Hallottam, hogy mind a ketten mocorogni kezdtek, Yu pedig abban a pillanatban, hogy beléptem a nappaliba, elém futott.

- Hogyhogy ilyen korán?

- Nem én zártam - vontam vállat. - Megyek zuhanyozni - fordultam el tőle. Kitértem a lány elől, és felmentem a szobába. Lemondtam a fürdőről, inkább gyorsan túljutok rajta, és megpróbálok nem azon agyalni, hogy mit csinált az anyjával. Még sosem láttam ilyennek. Rá akarta venni valamire? Képes ilyesmire egy olyan lány, mint Yu?

Zuhany után bemásztam az ágyamba, és körülnéztem. Furcsálltam, hogy Jimin még nincs itt, de tudtam, hogy ami késik, nem múlik. Talán holnap vele maradhatnék nap közben. El kéne fogadnom a segítségét? Vajon mikre vagyok még képes, amiről nem tudtam?