Isteni színjáték [Jimin ff.] - Befejezett

HARMINCHARMADIK

Megráztam a fejem, és lenyomva a kilincset beköszöntem Jiminnek, holott még azt se tudtam, hogy itt van. A jelenet, ami lejátszódott előttem egyszerre volt érthetetlen, és felkavaró is egyben, ugyanis a férfi nem volt egyedül. Egy hosszú, vörös hajú nő állt előtte, aki a falhoz nyomta Jimint, és csókolóztak. Nem tudom, hogy a jelenlétemtől, de Jimin ellökte a nőt, és lépett felém egyet.

- YonAh, ez nem az, aminek látszik.

- Ez meg ki? - nézett rám vörös szemével a nő. Félelmetes külsője volt, talán még rosszabb, mint Shio-é. - Jimin, miért érzem rajta a te szagod? Megjelölted ezt a kis emberlányt?

- Ő nem ember - vágta vissza, felé fordulva. - Azt csinálok, amit akarok Kaori, ne szólj bele - lepillantva a lány kezére, arra a feltűnő kis rajzolatra, ami a kézfején húzódott összeszorult a szívem. Ugyan az a jel van Jimin lapockáján is, ebben biztos vagyok. - YonAh - Jimin felemelte kezét, és megindult felém, én azonban hátrálni kezdtem. Megragadtam a kilincset, és bevágtam az ajtót, úgy futottam át Yu-hoz, aki szerencsére a szobájában tartózkodott.

- Mi a baj? - nézett fel rám. Épp egy könyvet olvasott.

- Itt aludhatok ma? - támadtam le egyből a kérdéssel. Jimin nem fog átjönni, ha Yu-val vagyok, ahogy próbálkozni se. A lány bólintott egyet, és arrébb mászva teret adott nekem. El se hiszem, amit láttam! Hiszen rendesen csókolóztak! Jimin pedig amint észrevett, magyarázkodni akart. A jel is egyezett, ami azt jelenti, az a lány is hozzá tartozik. Képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni. A mellkasom elviselhetetlenül lüktet, fáj a férfi gondolata. Az árulás veszélye.

Elvégre miért lenne egy olyannal, mint én? Mi haszna származna belőle? Lehet, hogy mikor megjelölt, úgy döntött, keres magának egy jobb lányt a saját fajából, és eddig képes volt eltitkolni előttem. Teljesen meg is érteném őt, ha így lenne. Az a lány, a kísérteties kinézetétől eltekintve gyönyörű. És biztos azt csinálhat vele, amit akar. Ő is azoknak a táborát erősíti, akik feltétel nélkül feküdnének Jimin alá, akár egyetlen estére is.

A közös kádban ázás után Yu hamar bealudt. Sose volt gondja ezzel, amit mindig is irigyeltem. Ahol elfekszik, ott három másodperc múlva el is alszik. Én viszont csak forgolódtam, és a plafont figyeltem. Szemem megtévesztett, a vakolatban vörösen láttam kirajzolódni a jelet, ami őket köti össze. Féltékeny voltam, és dühös. Ami megijesztett. Ez nem én vagyok. Én mindig egyenesen álltam a probléma elé, most azonban menekülök előle. Menekülök Jimin elől, mert nem akarom hallani, amit majd mondani fog. Úgy hiszem, képtelen lennék hinni neki. Sose tudtam eldönteni, mikor hazudik. Csak reménykedtem az igazában, ami most szertefoszlott. Ha elé állva megkérdezném mi ez, csak folytatódna ez a kör. Én pedig egyre mélyebbre süllyednék.

---------------------

- Már megint megelőztél - lépett mellém Yoongi. Az imént a fénybe lépő szellem miatt a kapu becsukódott, én pedig egy halvány mosollyal az arcomon fordultam a férfi felé.

- Bocs. Jókor voltam jó helyen - felvette emberi alakját, majd oldalra lépve felfedte a maga mögött rejtegetett, nálam pár centivel alacsonyabb kaszást. Fejével biccentett felé, aki felnézett a férfira, és hasonlóképp cselekedve megmutatta emberi énjét. Valósággal cuki volt! Ha tippelnem kellene, max tizenhat éves lehet... Kinézetre. Élénkbarna haja kócosan hullik homlokára, fekete szemei kíváncsian vizslatnak, vajon ki is lehetek. Ajkai enyhén elnyíltak egymástól, de amint Yoongi felsóhajtott, megrezzenve becsukta.

- Akkor bemutatlak én. YonAh, ő itt a tanítványom, KiShu. KiShu, ő itt az én kotnyeles barátom, YonAh.

- Kotnyeles? - vontam fel szemöldököm, és néztem fel a férfira, aki lazán vállat vont. - Örülök KiShu. - még kinézetből is képes lennék megmondani, hogy ez a kisfiú itt előttem sokkal jobb lesz, mint az előző tanítvány. Még nagyon sokat kell tanulnia, hiszen Yoongi-tól is megijedt az előbb, de legnagyobb szerencséjére van ideje. Kinyújtottam felé a kezem, hogy illően köszönthessem, de ő mozdulatlanul rám nézett.

- Nem akarlak bántani. - vonta hátra kezeit.

- Engem nem fogsz. Yoongit is taperoltam már - jelentettem be büszkén, miközben az említett férfi vállára fogtam, hogy lássa az igazamat.

- Ne rontsd már meg a kölyköt. - puffogott, KiShu pedig bizonytalanul, de kezet rázott velem. - Majd ha nem lesz itt, mesélek róla. A végén még minden szavamnak ellent mondana - forgatta meg szemeit.

- Ez nem igaz!

- Látod? - nézett le a fiúra. - Na induljunk. - mindkettejük kezében megjelent a naplójuk, valamint a kaszájuk. Eltakarva emberi alakjukat eltűntek a szemem elől, egyedül hagyva engem. Talán most lenne itt az ideje meglátogatnom Taehyungot. Hiányzik, és ott biztonságban lennék. Yu nem lehet mindig velem, ahogy Yoongi se. Pont, mint most.

Narinát a kezemben tartva indultam meg, a következő lelket keresve. Az emberek valószínűleg elájulnának, ha azt látnák, amit most én. Mióta képes vagyok érzékelni a gonosz szellemeket, néhol kiszúrok egyet-egyet, de az, ami most előttem van, hatalmas. Karmai a házak tetejébe kapaszkodnak, úgy járkál a város fölött. Fekete termetét apró szemgolyók lepik el, amikről nem merek mit gondolni, hogyan kerültek oda.

Meglapultam az egyik sarokban, és azt figyeltem, mi fog történni. A vadászok az erdőben sorakoztak, taktikát váltva, miközben a csapatból kiváltak megindultak a lény felé. Kezükben nem volt más, csak egy tőr, ami különböző színekben ragyogtak. A lélek színei. Mindenkinek más, mivel a színek skálája szinte végtelen. Nincs két egyforma, csak a szemünk téveszt meg.

A férfiak együttes támadással vették körbe a lényt, akit ezzel teljesen összezavartak. Nem tudta eldönteni, hova csapjon, hogy védekezzen, ezért hamar leterítették. Mindenki beleszúrta a tőr pengéjét a fekete bőrébe, hogy ezzel elszívják a még megmaradt életenergiáit. A hatalmas szellem zsugorodni kezdett, míg teljesen el nem tűnt. És ebből az emberek mit sem látnak. Ugyan úgy haladnak el a tetthely mellett, mint eddig. Mintha semmi se történt volna.

Kiléptem az útra, hogy hazaindulhassak. Munka előtt és után jöttem ki lelkeket keresni, ami eléggé lefárasztott, hiszen nem maradtam soha egy helyen. Féltem, hogy Jimin rám talál. Most viszont már haza szeretnék menni. Gondolom most van elég dolga Kaori-val, ezért nem fogom látni egy ideig.

Azonban ez az elméletem hamar megbukott. Még be sem értem az utcába, Jimin leugrott mellém az égből. Nem mondott semmit, még akkor sem, mikor pár lépéssel eltávolodtam tőle.

- Hajlandó lennél meghallgatni?

- Lenne értelme? Elég volt, amit láttam.

- De nem is tudod, mit láttál! - vágott vissza felháborodottan. Sóhajtottam egyet, és megálltam a legközelebbi oszlop mellett. Nagy nehezen felé fordultam, és ránéztem. Tekintete kedvesen nézett le rám, simogatta a lényemet. Megnyugodtam tőle. - Kérlek. Nem kell hinned nekem, ha nem akarsz. Csak hallgass meg. - ahogy ismerem, úgyis elhiteti velem. Hisz a megtévesztés mesterével állok szemben, aki ellen nincs esélyem.

- Rendben.