Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

7. fejezet

Minhee

Komótosan pakolásztam össze a dolgaimat a kórteremben. Nincs sok mindenem, de jó lassan haladtam vele. Kíváncsi voltam, vajon tényleg értem jön Mr. Kim vagy csak átverés volt az egész. Lehettem volna azért is ideges, mert egy teljesen idegen emberben bíztam meg, de miután elment tőlem, az arca beugrott. Tényleg láttam már őt a fiúk közelében.

Valóban a Big Hit segítene rajtam? Annyira hihetetlen ez az egész, hisz mióta nevelő szülőtől nevelő szülőig jártam, egyetlen dologban tökéletesen biztos voltam. A gazdagok sosem segítenek a szegényeken, minden csak kirakat. De mikor a kórterem ajtaja elhúzódott, és megpillantottam Kim Se Jin urat, rájöttem, hogy tényleg át kellene gondolnom a gazdagokhoz fűződő negatív hozzáállásomat.

- Kész vagy? - kérdezte vigyorogva, én meg csak bólintottam. Odalépett mellém és elvette az apró táskámat, pedig igazán képes vagyok már vinni, amúgy sincs benne túl sok minden.

Egy fekete Jeephez sétáltunk a parkolóban, majd távirányítással feloldotta a zárat, kinyitotta a hátsó ajtót, behajította a táskámat.

- Csüccs! - biccentett a jobb oldali ajtó felé, míg ő beült a volán mögé. Remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót, és ültem be. Annyira hihetetlen az egész. - Mi történt, elvitte a cica nyelved? - kérdezte, miközben beindította az autót, belenézett a tükörbe, gázt adott, és kihajtott orral előre a parkolóból.

- Nem, csak... - tördeltem a kezeimet –, annyira fura ez az egész helyzet – mondtam.

- Ha az megnyugtat nekem is. Soha életemben nem segítettem így egy idegen lányon, de a kérésnek nem tudtam nemet mondani – válaszolt, de egyetlen percre sem vette le a szemét az útról.

Néztem az arcát, rendes mégis szigorú embernek tűnt, és nem igazán tudtam rájönni, hogy ki lehet az, akinek nem tud nemet mondani.

- Meg... megkérdezhetem, hogy ki is kérte meg, hogy...

- Nem – rövid és tömör válasz volt. - Azaz igazság, hogy nem szeretném, ha kapcsolatba lépnél vele. - Picit fájtak a szavai, hisz nem akarok én semmit sem tőle, csak megköszönni a segítségét, de nem kell diploma ahhoz, hogy rájöjjek, valószínűleg az egyik menedzseltje lehet a titkos segítőm. - Figyelj, kapsz munkát és fedélt a fejed felé, csupán annyi kérésem van, hogy ne kutakodj. A szerződésed – nyúlt hátra a hátsóülésre, miközben az utat figyelte, majd landolt az ölemben. - Olvasd át, míg beérünk az ügynökségre. Az üres helyekre, majd be kell írnod az adataidat, hogy véglegesíteni tudjuk. - Bólintottam, és bőszen olvasni kezdtem.

Jártam iskolába, az alapvető elemi sulit ki tudtam járni, de közben is nevelőszülőt kellett cserélnem, így két iskolát ismerhettem meg, de egyik helyen sem voltak barátaim. Féltem ismerkedni, és ez főleg annak volt köszönhető, hogy míg az intézet lakója voltam, mindig akadt olyan lány, aki erősebbnek bizonyult tőlem. A szerződésem elég terjedelmes volt, tele mindenféle jogi katyvasszal, de a lényegen mit sem változtattak a paragrafusok. A takarító osztály vezetőjének feltétlen engedelmességgel tartoztam, az ügynökség irányába szigorú titoktartással, valamint az idolok nyugodt életvitelét nem zavarhatom meg. Értelmezésem szerint semmilyen körülmények között nem állhattam velük szóba. Mondjuk nem igazán sértődtem meg a dolgokon, hiszen bár számomra eggyel fentebb kerültem az életmód ranglétráján, de még így is csak egy senki vagyok a gazdagok világában. Viszont a szívem mégis hevesen dobogott, ahogy beértünk Cheongdam-dongba. Még soha életemben nem jártam a luxus negyedben. Bár itt is sok minden olyan, mint máshol, csak a felhőkarcolók, mint eget simogató létesítmények, a márkásabbnál-márkásabb üzletek, a parkoló luxus autók, a sok kosztümben és öltönyben rohangáló emberek tették ezt a helyet mégis különbözővé.