Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

12. fejezet

Jungkook

Mikor Jimin-ssi elmondta, hogy mit tett Minhee-ssiért, és ha azt vesszük értem, annyira boldog voltam. Igazi barát, mondjuk sok közös van bennünk, ő tényleg úgy viselkedik velem, mintha az öccse lennék. Teszem hozzá, hogy a velem egykorú öccsével nagyon jó haverok vagyunk.

Jelenleg nagyon zsúfolt napirendünk van, folyamatosan zajlanak a próbáink, a sorozatos reklám forgatások, fellépések, nem sok reményem maradt arra, amit terveztem. Ugyanis kinyomoztam, hogy mikor is lesz az a bizonyos meghallgatás, és lám, hamarabb mint hittem.

Mikor meg volt a dátum lecsekkoltam, hogy van-e valami programunk arra az időre, és a szerencse most mellém szegült, mert aznap éppen szabadok voltunk.

Sokat tűnődtem, hogy elmenjek-e, még akkor is mikor ott álltam az ajtóban, fekete farmerben, fekete bő pulcsiban, szám előtt egy maszkkal és a fejemen egy fekete surda kalappal, és irány volt a váróterem.

Kaptam egy számot is, vétek lett volna nem elvennem, legfeljebb nem megyek be, ha szólítanak. Bár tök vicces lenne beállítanom, igen megdöbbenne Bang PD-nim. Így egy sarkot kiválasztottam, meghúztam magam. Mivel nem kerestem szemkontaktust senkivel, nem is zargattak, csak vártam. Végre megjelent ő. Félénk volt és elveszett. Legszívesebben odamentem volna hozzá, de nem akartam lebuktatni magam. Néztem, ahogy megkapja a számát, el is mosolyogtam rajta, mert tökre majdnem a születésnapi dátumom volt, csak egy nulla hiányzott az elejéről, ha hinnék a jelekben, akkor bizony ez az volt. Hívták a számomat, ami már régen a mellettem lévő szemetes alján pihent, majd tovább is léptek rajtam. Viszont megijedtem, mikor elrohant a WC-re. Annyira fehér volt, fel is ugrottam a helyemről, alig bírtam magam visszafogni, hogy ne menjek utána. Éppen mielőtt őt hívták volna lépett ki onnan, és megtette az első lépéseket ahhoz, hogy egyszer talán színpadon állhasson.

Szerintem sokkal idegesebb voltam, mint ő. Majd hosszú-hosszú percekkel később teljesen falfehéren, könnyes szemekkel kirohant, és be a mosdóba. Megálltam az ajtó előtt, és sajnos hallottam, hogy éppen megosztja a gyomra tartalmát a WC-vel. Kicsit később lépett ki rajta. Még mindig fehér volt, de már nem sírt.

- Nem könnyű bejutni – szólaltam meg, miközben az egyik lábamat felhúzva megtámasztottam a falon, kezeimet pedig karba fontam, fejemet lehajtottam.

- Nekem mondod – sóhajtotta. - Én lámpalázas vagyok, nem is kicsit. Ez nekem nagyon nehéz.

- És hogy sikerült? - emeltem fel a fejem. Tekintetünk találkozott, szemei elkerekedtek. Felismert. - Remélem nem adtad fel, mert az a lány, akit én ismerek, egy harcos.

Minhee

- A 901-es! - ez csengett a fülemben még akkor is mikor ott álltam a négytagú biztosság előtt. Szigorú tekintetük teljesen ledermesztett. Minden kiszaladt a fejemből. Nem emlékeztem semmire, a hányinger a torkomat kaparta, a gyomrom háborgott.

- Miss. Choi, a zene már megy egy ideje, nem érünk rá egész nap – szólalt meg Bang PD mellett ülő férfi.

- Láthatta elég sokan várakoznak még kint – közölte a másik. Azzal, hogy sürgettek nem segítettek semmit. Egyre inkább elvették a kedvem az egésztől. Tele voltam félelemmel, kétséggel, hogy mi a fenét keresek én itt egyáltalán. Soha életemben nem akartam táncos vagy énekes lenne. Még azt sem tudom, hogy van-e hangom?

- Bo... bocsánat – lábadt könnybe a szemem. - Kezdhetném előröl?

- Itt nincs második esély, vagy megcsinálja, vagy nem – jött a szigorú válasz a negyedik emberkétől.