Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

18. fejezet

Minhee

Olyan volt a hirtelen megérkező tavaszi eső, mintha velem sírna. Hallgattam, ahogy a cseppek bekopognak az ablakon, melankolikus dallamot játszva. Képtelen voltam elaludni, pedig reggel az új munkahelyemen kezdek. Csak ültem, és a történteken gondolkoztam.

A vitát követően nagyon sokára érkezett vissza Yejin-ssi, és persze a perszóna társaságában. Nem érdekelt a ribanc megvető pillantása, de beszélni szerettem volna Yejin-ssivel.

- Ne most, kérlek – tolt el az útból, és úgy sétált be a szobánkba, mintha a teste csupán egy üres báb volna, mert a lelke valahol egészen máshol jár. Tekintete fáradtan üres volt, a szívem kettéhasadt. Másodszor.

- Gratulálok, ez is a te hibád! - förmedt rám Sooyoung-ssi. Ugyan miért is lenne az enyém? Én sosem ártottam neki, csak az ő ostoba féltékenykedésének a következménye, hogy az egyik barátunkat ennyire megbántottuk.

Nem szóltam semmi, csak halkan beléptem a sötét szobába, ahol csupán a reluxa résein szűrődött be némi fény az utcáról, de hamar az is sötétségbe borult, ahogy a városra nehezedett a sűrű felhőzet, eső illatot hozva magával. Szólni akartam valamit, bármit. De a szavak a torkomon akadtak, mikor megláttam, hogy befordulva fekszik az ágyában, a fejére húzott takaróval. Egy szörnyeteg vagyok, és hiába nem az én hibám, de tehetek róla. Én nem tudom milyen elveszíteni egy szülőt, hisz nekem az élet nem adta meg, hogy emlékezzek rájuk. Halk szipogás, lassan egyre halkabbá vált, míg csendes szuszogás lett a vége. Álomba sírta magát. Remélem tudok majd beszélni vele, de mégis mi újat mondhatnék, mint amit már elmondtam? Ráadásul Hoseok-ssi kissé ingerült válasza az SMS-re még nehezebbé tette az egészet. „Ha nem akartál velem találkozni, akkor inkább mondtad volna le!"

Megbántottam két embert, pedig nem is én tehetek róla. Csak ültem a fotelban az ablak alatt, és hallgattam az esőcseppeket. Valamikor hajnal felé lassan kezdett kiderülni az ég, a fátyol felhőkön át a pirkadat kacsintott a városra. Erős fájdalmat éreztem a szemeimben, mert hiába szenderedtem el, a szívemet szorongató érzés, mindig felvert. Yejin-ssi még aludt, így birtokba vettem a fürdőszobát, némi színt vertem a bőrömbe, és irány volt a buszmegálló, mert Minho-ssi már nyitás előtt várt rám.

- Szép jó reggelt, szépségem – pakolta mosolyogva ki a frissen készült csirkét a dobozokba.

- Aszta, jó korán keltél, hisz még csak... - néztem az órámra.

- Fél hat, tudom. Általában négykor már itt vagyok – felelte. - Van már vagy húsz megrendelés, így a reggeli órákban, de még a nap folyamán jöhet be, ha gyorsan végzel.

- Értem – bólintottam. Megfogtam az elkészített dobozokat, melyek még melegek voltak, és jólesett a hűvös, eső utáni reggelen magamhoz ölelnem, majd behelyeztem a széles fedett tárolóba a robogó farán. - Pont befért – mosolyogtam. Visszasiettem az üzletbe, és Minho-ssi a kezembe adta a név és cím listát, ahová az ételt ki kell szállítanom.

- A lényeg, hogy még meleg legyen – ezzel az utolsó mondattal engedett utamra.

Eltartott pár percig míg elindultam. Kissé remegett a lábam, ahogy vezettem a robogót, de a második cím után már kezdtem belerázódni. Külön öröm volt, hogy egy-két helyen még borravalót is kaptam. Oké, több volt a smucig, de azért akadtak rendes emberek is. Az egyik még nekem állt, hogy bizony az étele kihűlt, ezért csak félárat fizet.

- De Ajusshi! Nézze – vettem ki a kezéből, és nyitottam fel a fedelét –, még gőzölög, és még maga a doboz is meleg. Nem fizethet félárat, kérem a teljes összeget – vettem fel az üzleti arcomat. Kész szerencse, hogy sokáig ebből éltem. Nagy morgás közepette a kezembe nyomta a pénzt, természetesen borravaló nélkül, és az orromra vágta az ajtót. Bunkó!