Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

13. fejezet

Jungkook

El sem hiszem, hogy Minhee-ssi apró keze a kezeimben pihen. Olyan álomszerű az egész, a lány, akit annyi éve figyelek, most itt van velem, és én ettől az apró érintéstől a fellegekben járok.

Ahogy kiléptünk az ajtón, egyből ki akarta húzni a kezét a kezeim közül, de nem engedtem. Félt, hogy valaki felismer talán, és az rossz fényt vetne rám. Én is féltem ettől, óvatosan, mikor nem figyelt hátra-hátra pillantottam, hogy nem-e követ valaki mobillal a kezében, és készít képeket a hátamról és az összefonódott ujjainkról. Az épület túloldalán találtam szabad parkolót, így igazán gyorsan szedtük a lábainkat. A kocsi nem az enyém, én még nem vettem magamnak, de már a listán szerepel, hanem Jin hyungtól kértem el. Szerencsémre egyáltalán nem faggatott, hogy hova akarok elmenni. Jelenleg mindenki a megtört Hyunggal foglalkozik, akit nagyon sajnálok én is, mert egész éjszaka nem aludt, konkrétan rémálmai voltak. Sajnos az olyan rajongók, mint az a... na, a nevére már nem emlékszem, szóval az olyanok mint ő, fogalmuk sincs róla, hogy milyen lelki kárt képesek okozni bennünk.

Minhee-ssi döbbenten állt az autó mellett. Pittyegett az irányító, feloldott a riasztó és a zár.

- Csüccs – mosolyogtam, és gyorsan beültem a volán mögé.

- Ez a tied? - kérdezte, miközben bekapcsolta a biztonsági övet.

- Nem, Jin hyungé, még nem volt időm venni egyet, de nagyon szeretnék – indítottam be az autót. - Alig vártam, hogy letehessem a jogsit, hogy végre vezethessek.

- Talán... - csendesedett el egy pillanatra miközben a műszerfalat figyelte –, én is el juthatok ideáig. - Emelte rám nagy szemeit, és megajándékozott egy reménykedő mosollyal, amitől nagyot dobbant a szívem. Lehet, hogy össze vagyok zavarodva, és még nem tiszta mit is érzek, de hogy ő nagyon fontos a számomra, az biztos. Hirtelen nem tudtam mit is mondjak neki, ő pedig csak nézett ki az ablakon, csodálva a várost. A csend különös módon megnyugtató volt. Össze kell szednem magam, ha jobban meg szeretném ismerni.

Nem messze Cheongdam-dongtól van egy nagyon kedves kis ételbár. Éppen a határát súrolja. Leállítottam az autót. Körbekémleltem, majd kiszálltam.

- Gyere – intettem neki. Kiszállt a kocsiból, bekapcsoltam a központi zárat, és elindultunk a sarkon árválkodó ételbár felé.

- Aranypocak? - vonta össze a szemöldökét.

- Igen, tudom, rettentően vicces és különleges neve van, de bízz bennem – fogtam meg újra a kezét, ez annyira jó érzéssel töltött el. - Jó napot, ajumma! - kiáltottam boldogan, mert szerencsére a két asztalos ételbárban éppen nem volt senki.

- Nahát, Jungkook-ah – mosolygott vissza rám a kedves nénike. Olyan hatvan és hetven körül mozoghat, de annyira lelkesen szolgálja ki a vendégeket, egyedül viszi az egészet, oké néha látom a fiát is, de ő egy nagy cégnél alkalmazott, így nem tud mindig itt lenni. Az egész helyet belengi valami mély családiasság. - Ó, és elhoztad a kis barátnődet? - kérdezte mosolyogva. Minhee-ssi szeme elkerekedett, én meg zavartan vakartam meg a fejem. Jól hangzott, na!

- Én nem... - hebegte Minhee-ssi, majd a kezünkre nézett, és feladta.

- Nagyon jó barátom, és gondoltam megmutatom a kedvenc helyemet – mosolyogtam ajummára, és a korrigálásért egy hálás pillantást kaptam Minhee-ssitől.

- Ne hízelegj itt nekem – legyintett ajumma –, az asztalod csak rád vár, és viszem is a bárányt.

- Imádom – kacsintottam rá. Majd Minhee-ssit elhúztam a két asztal között, hátra a konyha felé, majd egy apró teraszra. A terasz árnyékolva volt az éttermet körbeölelő épületek miatt, így csak az épületek közötti halovány fény világította meg a helyet, és szerencsére a környező épületek ablakai nem az étterem hátuljára néztek. Ezért is szerettem ezt annyira, mert itt elbújhattam a kíváncsi szemek elől. Sokat hozom ide a többieket is, és Yoongi hyungnak kifejezetten az itteni bárány a kedvence.