Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

31. fejezet

Minhee

Egyszerre voltam lelkes és izgatott egy csepp félelemmel vegyítve, mikor felszállt velünk a gép, és az úti célunk Japán volt, azon belül Hokkaido, Muroran.

Annyira kicsi voltam, mikor velem volt, de emlékszem rá, az arcára, ahogy aggódva megragadja a kezem, és kiemel a habok közül. Emlékszem, hogy a baleset után lázas voltam, nagyon magas lázam lehetett, mert szinte alig voltam magamnál, de mikor a szemeimet kinyitottam, akkor ott ült az ágyam mellett, cserélgette a vizes borogatást a homlokomon, és mély, rekedtes hangon énekelt egy népdalt, azt már nem tudnám felidézni, hogy mit. Az is csoda, hogy ilyen fiatal kori emlékem van. Valószínűleg azért maradt meg, mert tragédia fűződik hozzá. Mielőtt kikapcsoltam a telefonomat, küldtem egy üzenetet Jungkook-ssinek, hogyha leszállunk, akkor majd hívom. Szeretem olvasni a sorait, mert mindig aggódik értem, de a végére hozzá teszi, hogy „szeretlek". Ez a piciny szó a világot jelenti a számomra, és mosolyt fakaszt az ajkaimon, de most egy „bocsáss meg" is szerepelt benne, amit nem tudtam hova tenni. Szerettem volna megkérdezni, hogy miért, de akkor közölték, hogy a telefonkészülékeket kérik kikapcsolni.

Nagyapa mellettem ült, és míg gyönyörködtem az elsuhanó felhőkben, és az apró pontokban az ablakon át, hallgattam, ahogy nagyapa meséli mennyit fogunk majd utazni, hogy nem csak Koreában, de Japánban és Sanghaiban is van üzlete, jelenleg Hong-Kongban akarnak egy újat nyitni, ezért is volt oda az apám. Mindenfélével foglalkozik, van ruházat láncolata, van mezőgazdasága, egy apró hajózási cége, és egy ötcsillagos szállodája Sanghaiban. Azt tervezik, hogy több energiát fognak a szállodaiparba ölni, mert nagyon jövedelmező. Saját ruhamárkájuk is van, de sajnos egyelőre csak Koreában ismert, viszont rengeteg luxus terméket árulnak, pl.: Gucci, Converse vagy Prada, de napestig sorolhatná. Nem véletlenül a BTS szponzora. A szívemben még ott él nagyon erősen, hogy egyetlen falat kenyérért mennyit kellett dolgoznom, vagy mennyire fáztam, mert elfogyott a fám. Most meg itt ülök a milliárdos nagyapám oldalán a magángépen, és azt hallgatom, hogy mi az aminek a jogos örököse leszek.

Mikor leszállt a gép és a terminál felé haladtunk, a VIP váróban egy tévé szólt. Ahogy felpillantottam rá, éppen a Big Hitról beszélt. Láttam magamat, Yejin-ssit és Jinah-ssit, de Sooyoung-ssit nem.

- Nagyapa, nem tudsz véletlenül japánul? – néztem rá.

- De – bólintott. – Most jelentette be a Big Hit, hogy az együttesetek debütál – felelte nyugodtan.

- Mi? – döbbentem meg.

- Csak három taggal, rákérdezek Mr. Bangtól, hogy mi a helyzet Sooyoung-ahvel, mert őt nem említi – tűnődött el, majd rám nézett. – Mi a baj szívem, nagyon megdöbbentél?

- Igen, mert... mert én ott akartam hagyni őket, ha visszamentünk Japánból – feleltem keserűen.

- Miért?

- Mert még csak most találtalak meg titeket, és én veletek akartam lenni, és... - erre nagyapa megérintette a vállaimat.

- Nem szereted csinálni?

- De, szeretek énekelni, táncolni meg különösen, csak...

- Akkor nincs csak. Szívem, mi itt leszünk neked, most már soha nem megyünk sehova, az a karrier max. 7 év, és kifullad, de a jövőd már biztosítva lesz – mosolygott, mire bólintottam. – Menjünk.

Emlékszem kiskoromban sem voltunk túl gazdagok, legalább is az apró emlékfoszlányok erre engedtek következtetni, de mikor odaértünk a megadott címre meglepődtem. A part mentén pihent egy kockakő épület, melynek már lepattogzott a faláról a vakolat. Egy korhadt ajtón lehetett bejutni a házba, és két aprócska ablakon szűrődött be némi fény. Alig lehetett egy szoba, konyha, de talán egyben volt az egész?