Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

29. fejezet (18+)

Minhee

Istenem, annyira izgultam, hogy vajon Jungkook-ssi mit fog szólni az új külsőmhöz, de mindent megért a látványa, ahogy szóhoz sem jutott. Az meg hogy mehetünk Japánban velük három hétre, fantasztikus. Igaz egy hétig majdhogynem éjszakáznom kell, az a csoda, hogy a srácok össze nem esnek, de annyira menni akarok, hogy mindent beleadok a próbákba.

Az meg egy másfajta érzelmi hullámvasút, amikor hozzám ér próba közben, ahogy a hátam nekifeszül a mellkasának, valami mély melegség járja át az egész testemet. Szinte repesve várom a próbáimat vele. De most újra fel kell vennünk a debütáló albumunkról három számot. Már hetek óta megy ez a húza-vona, mert Bang PD-nim mindig visszadobja az elkészült albumot, az okát senki sem fejtette ki nekünk eddig, de gyanítom, hogy Sooyoung-ssi az oka. Szerintem nem akarják debütáltatni, csak akkor miért nem vágják ki közülünk?

Arról nem is beszélve, hogy amint megtudta a szerencsénket Yejin-ssivel üvöltözésbe kezdett. Ugyan az a lemez megy mióta megismertem, hogy ő jobb ebben meg abban, bla-bla-bla. Unalmas, már csak röhögünk rajta, persze ez sem tetszik neki, hogy kigúnyoljuk, de nekem sem tetszett, hogy majdnem vízbe fojtott. Örüljön neki, hogy csak megkeserítem az életét a továbbiakban. Viszont még a levegő is a tüdőmbe szorult, mikor Mr. Lee belépett. Jött megnézni az unokáját, és egyértelműen nekem mondta a szavait. Láttam kiülni a döbbentett az arcára, mikor megpillantott szőke hajjal, de olyan gyorsan suhannak át a nagyapán - de jó érzés ezt így kimondani -, szóval olyan hirtelen suhannak át az arcán az érzelmek, hogy nagyon oda kell figyelmen, hogy sikerüljön megismernem. Sooyoung-ssi újra felénekelt, addig a nagyapám közölte velem, hogy szeretne négyszemközt beszélgetni. Mondtam neki suttogva, hogy ezután fent leszek az emeleti táncteremben a srácokkal, oda utánam tud jönni. Nem nagyon szeretnék Sooyoung-ssi előtt beszélgetni a nagyapámmal.

Végre indulhattunk a fiúkkal, még hallottam, ahogy elhagytuk a termet, hogy Sooyoung-ssi és a nagyapám vált pár szót.

- Nem hozzám jöttél? – fonta karba keserűen a karjait Sooyoung-ssi.

- Még beszédem van az igazgatóval – felelte a nagyapja -, de remekül énekeltél.

- Tudtam, hogy csak ürügy vagyok, mert várnod kellett az igazgatóra – éreztem a hangjában a csalódottságot. Valahol szerintem mélyen Sooyoung-ssi csupán több figyelmet szeretett volna, és szerintem ezért is olyan bunkó mindenkivel, de így sosem fogja elérni, amit akar.

- Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit akar neked mondani – melegítettünk be már az emeleti táncteremben a srácokkal.

- Megtudhatom, hogy mégis miről van szó? – érdeklődött Hoseok-ssi. – Úgy elbeszéltek itt hárman mellettem, én meg csak bámulok ki a fejemből! – Igaza volt, így elmondtam neki is, hogy ki is vagyok, de csak röviden. Először meg sem tudott szólalni, de másodszorra sem, mert éppen szóra nyitotta volna a száját, mikor a nagyapám kopogott, és kihívott a folyosóra, ahol leültünk egy fal melletti széksorra.

Nem is tudom milyen érzések kavarogtak bennem? Remény? Félelem? Kétségbeesés? De annyira remegett a kezem, hogy ezt még nagyapa is észrevette, így gyengéden megfogta a kezem.

- Minhee-yah, amit most mondani szeretnék neked, valószínűleg fel fog kavarni, de remélem nem foglak elijeszteni – kezdte. Nagyot nyeltem. – Bizonyára megtaláltad a fényképet? – Bólintottam. Erre elmosolyodott. – Nos, én helyeztem a táskádba. Tudod, húsz éve keresem az unokámat, mindent felkutattam utána, ha találtam egy csepp nyomott nem sajnáltam rá a pénzt. De mindig mindenhol falba ütköztem. Aztán az Aranypocakból kisétált Jungkook-ah, és mikor megláttalak, majdnem megállt a szívem. A szemed, az arcod, mind olyan volt, mint a lányomé. – Tudja, tehát tényleg tudja.