Megtalállak! (Jungkook ff.) [BEFEJEZETT]

26. fejezet

Minhee

Az egész vakáció olyan volt a számomra, mint egy rémálom, csupán egyetlen halovány fénysugár metszette át ezt a poklot, és az Jungkook-ssi szerelme. Képtelen voltam elhinni, amit olvastam. Olyan mintha egy alternatív valóságban ébredtem volna, ahol a csóró szegény lány, hirtelen multi milliárdossá válik. De ami még ennél is nagyobb fájdalommal töltött, hogyha ez igaza, akkor Sooyoung-ssi éli az én életemet, őt öleli át az én nagyapámat, és ő van az én apám oldalán.

Jungkook-ssin láttam, hogy legszívesebben azonnal elmondta volna mindenkinek, mikor a többiek is megriadtak, de amíg nincs rá konkrét bizonyítékom, nem akartam, hogy erről bárki is tudjon. Mert hiába az álmok, az még nem jelent semmit, számomra egy újabb célt jelentett, hogy kiderítsem mi is igaz ebből valójában, és mi történt azon a napon, mikor az anyám meghalt?

Yejin-ssi észrevette, hogy frusztráltabb vagyok a próbák alatt, de betudta a Krétán történteknek. Szerettem őt, de még neki sem akartam erről beszélni. Már csak egy tervre volt szükségem, hogyan derítsek ki még többet a múltamról. A legjobb ötletek mindig akkor támadnak, ha éppen valaki szemétkedik veled. Kicsit elaludtam, így azt hittem én vagyok az utolsó, aki elhagyja a dormot, de tévedtem. Ahogy a bejárati ajtó felé haladtam, hirtelen a semmiből bukkant fel Sooyoung-ssi és lökött rajtam egy olyat, hogy nekiestem a falnak. Először elöntött a rettegés, újra láttam a vizet, és éreztem a só ízét a számban. Ösztönösen húztam össze magam körül a karomat.

- Jól is teszed, ha félsz tőlem, mert átléptél egy határt. Megmondtam neked, hogy Jungkook-ssi az enyém, mit kell még tennem, hogy felfogd? – bökte meg hegyes ujjával a homlokomat. Jungkook-ssivel pedig Kréta óta csupán annyira volt időnk, hogy beszélgessünk, vagy nevessünk, és már ez sem tetszett neki. Mi lenne, ha megtudná, hogy járunk? Olyan erővel tőrt fel bennem a düh és a bosszú, hogy új erőre tettem szert általa. Mások, ha bántják őket, akkor még jobban összehúzódnak, és az előbb én is ezt tettem, de ha az ember képtelen kiállni magáért, akkor mit ér az élete? Elcsaptam a kezét, és löktem rajta egy akkorát, hogy átesett a mögötte álló fotelen.

- Ha még egyszer hozzám érsz, feljelentelek zaklatásért. Várj, nem is, jelezni fogom az igazgatónak – közöltem vele. Erre keserűen felnevetett, miközben feltápászkodott a földről.

- A te szavad áll szembe az enyémmel – vágta a képembe, erre meg én nevettem egy nagyot.

- Ha jól tudom éppen téged készültek kivágni innen, csak jöttem én. Mit is mondtál? Ja igen, a te szavad áll az enyémmel szemben Bang PD előtt, szerinted kinek fog hinni? Na húzz a francba! – akkor tűnt csak fel, hogy Yejin-ssi elégedetten karba font kézzel áll az ajtóban.

- Szerintem rám itt már nincs is szükség – karolta át a vállamat, mire felnevettem, és ez a nevetés késztetett arra, hogy holnap úgyis Minho sunbaenél melózom, és ha nincs rendelés, akkor is hazafelé jövet beugrom a nagyapámhoz, mert ő az én nagyapám, és Sooyoung-ssi még nem tudja kivel is áll szemben! Az élet végül nekem osztotta a nagyobb lapot.

Minho sunbaehoz mindig mosollyal az arcomon érkezem. Szerencsére az apukája már jobban van, de még otthon pihenésre van szüksége, így ő tovább viszi az üzletet. Megkaptam a listát, és gyorsan robogóra is pattantam. Még az sem érdekelt most, hogy több volt a bunkó vevő, mint a rendes, mert a lista alján ott állt a nagyapám neve. Megálltam a kapu előtt, és most is csodálva néztem a nagy házat, a hatalmas előkertet, de most már ott pihent a tudatomban, hogy talán ez lehet az otthonom... ismét. Mikor a kaputelefont követően feltárult a kapu, a szívem egyre hevesebben kezdett el dobogni. Lee Jun Ho széles mosollyal az arcán maga lépett ki elém a bejárati ajtón. Istenem, mielőtt ideértem annyira könnyű volt minden, de most... de most mit mondjak? Hogyan viselkedjek? Csak természetesen, hisz ő nem tudja, hogy ki vagyok. Mély levegőt vettem, de a szívemet nem tudtam megzabolázni.