Kegyetlen szerelem

1.rész - A kezdett

-Jaj kincsem, ne vágj már ilyen fejet. Lehet neked is jót fog tenni a változás. Nézd a jó oldalát. Most két lánnyal több lesz az életedbe. Hidd el ez buli lesz. Csak kell egy kis idő amíg össze szoktok. - Próbál apa győzködni továbbra is.

-Mindegy. Nincs beleszólásom! - sóhajtok egy hatalmasat ezzel jelezve nem tetszésemet.

Elővettem a fülhallgatóm és bele helyeztem azt a fülembe, majd fejemet az ablaknak támasztottam és hagytam, hogy a zene üvöltsön a fülembe, hogy még véletlenül se halljam, ha apa hozzám szólna.

Az út további része így telt. Nem volt kedvem beszélgetni, nem volt kedvem elutazni, nem volt kedvem a társasághoz. Én csak egyedül akartam lenni.

Apa néha rám pillantott aggódva, de nem szólt semmit. Szerintem ő is sokszor elgondolkodik, hogy a fenébe jutottunk eddig. A mindig boldog és életvidám kislányából egy két lábon járó zombi lett. Apa hiába próbálkozott bármivel, soha nem tudta enyhíteni a fájdalmamat.

Most is csak miattam költözünk. Vagyis apa azt állítja, hogy miattam. Szerinte jót fog tenni nekem az az új családunk, akiket a hátam közepére se kívánok.

Ma volt a nyár utolsó napja, ami azt jelenti, hogy holnap kezdődik a suli. Egy újabb nyár emlékek és barátok nélkül. Az egész szünetet a szobámba töltöttem, a négy fal között. Csak ott éreztem magam biztonságba. Csak én és a gondolataim. Akkor léptem ki a szobámból ha éhes voltam és ha a higiéniai dolgaimat intéztem. Természetesen ez nem tetszett apának, de ő nem tudja ezt a korszakomat, hogy kezelni. Próbált hívni erre-arra, de mindig visszautasítottam.

Mióta édesanyám meghalt, azaz 4 éve, teljesen elfordultam a világtól. A legmenőbb lányból a legbénább lettem. A lány, akivel mindenki barátkozni akart megváltozott és végül senki még csak beszélni se akart vele. Az össze barátommal és minden létező rokonommal össze vesztem.

Mikor anya meghalt, minden megváltozott. Senki nem tudta felfogni, hogy mennyire szenvedek, hogy az űr a szívembe, amit anya hiánya okoz már soha nem fogja betölteni semmi. Még csak 13 voltam. Szükségem lett volna az édesanyámra, de már nem lehetett ott velem.
Egy év után még mindig depresszióm volt anya hiánya miatt. Ezt senki nem nézte jó szemmel a rokonok közül, mondván, hogy már túl kellet volna magam tenni ezen. Viszont én nem voltam rá képes. Ez miatt lassan mindenki eltávolodott tőlem. Csak apa maradt mellettem és Lucy, a legjobb barátnőm, akit már ovi óta ismerek. Bár nem beszélünk minden nap, ő az egyetlen, aki még mindig érdeklődik irántam.

Apa úgy kb egy éve kavargat egy Clara nevű nővel. Még a Tinderen ismerték meg egymást és azóta folyamatosan eljárnak randizni meg hasonlók. Apával közösen döntöttek arról, hogy hozzájuk fogunk költözni. Párszor láttam őt, mikor apa áthívta hozzánk. Elég kedves nőnek tűnik, de nem helyettesítheti anyát és ezt apa is tudja.

Könyörögtem neki, próbáltam hatni rá, hogy maradhassak a mi házunkba, ne kelljen Clarához költöznöm, de nem hatódott meg, hallani se akart erről. Szó szerint kicibált a házból és beültet az autóba.

Út közben rengetegszer gondolkodtam azon, hogy mikor apa megáll a piros lámpánál, esetleg stop táblánál, kiugrok a kocsiból, de nem tettem. Ennek igazából csak egy oka van. Szeretem apát és ha ő úgy érzi, hogy képes új kapcsolatot, új életet kezdeni ezzel a nővel hát legyen. Én nem állok a boldogsága útjába. Semmi más nem számít csak, hogy ő boldog legyen. Hisz annyi szenvedés után megérdemli ő is a nyugalmat és a szerelmet.

Apa lelassított, mire kivettem fülemből a fülhallgatót és a környéket kezdtem pásztázni.

Egy elég nagy ház előtt parkoltunk le. Kiszálltam. A háznak barack sárga színe volt és hatalmas előkertje. Látszik, hogy rendszeresen van gondozva és nincs elhanyagolva. A fű szépen egyenletesre volt nyírva és a virágok frissen voltak öntözve. Még látszott a földön, hogy nedves.