1/2
Jisung szerelmes volt, szíve elrablója pedig tökéletesen tisztában volt ezzel; cserébe ő is a fiúnak adta a szívét. Tökéletesen megértették egymást, olyanok voltak, mint a hal és a tenger – az egyik nem létezett a másik nélkül. Románcuk titok tartással járt, Hyunjin a herceg, míg a fiatalabb csak egy egyszerű bolond paraszt; nem derülhetett fény eme titokra. A korona utódja képes volt tisztán látni, mindenki bolondnak hitte Jisungot pedig nem volt az – egyszerűen csak szeretett élni és ezt ki is mutatta. Vidámsága volt az, amely elvarázsolta a koronaherceget, mások szívtelennek tartották a királyi családot, viszont a legkisebb tagnak igenis hatalmas szíve volt; ő jobb uralkodó lehetett volna apjánál és ha trónra került volna, talán még szerelmét is megmenthette volna.
[...]
A szőke fiú hangja kezdett elmenni az órák hosszán át tartó veszekedés miatt. Nem tartva semmitől vitatkozott édesanyjával; az erdő közepén élnek, senki nem hallhatja miként beszél szülőjével szerelméről. Az idős nő sosem érthette ezt meg, nem volt szerelmes, fiát is csak egy túl jóra sikeredett estének köszönhette. Szíve nem volt más csak füst, amely képtelen volt érzelmeket táplálni.
- Túl nagyra vagy magadtól, fiam! Ő a herceg, bárkit megkaphat, akit csak akar, ugyan miért egy olyanba szeretne bele, mint te? Te egy boszorka gyermeke vagy, a nép legaljánál is lejjebb vagy, nem vagy több csak egy koszos kis vakarcs!
- Tudod, az emberek képesek szeretni, veled ellenben. Te soha nem leszel több csak egy megkeseredett boszorka, aki hazugsággal keresi a kenyerét! Már várom azt a napot amikor végre felismered mekkora hibát követtél el azzal, hogy megfagyasztottad a szívedet! – a fiú még életében nem volt annyira ideges, mint akkor. Fogalma sem volt arról szülője honnan szerzett tudomást kapcsolatáról bár amennyi bűbájt ismert az asszony, biztosan akadt közöttük olyasmi, ami lebuktatta őt.
- Egyetlen hibát követtem el az életem során; születésed után le kellett volna vetlenek a szikláról, egyenesen a tengerbe, hagyd legyél a cápák desszertje – az asszony fiatal arca mintha idősödő ráncokat vettek volna fel beszéde közben. Jisung tisztában volt vele, hogy korát is egyfajta varázslattal rejti véka alá, sosem tudta meg pontosan mennyi idős is édesanyja, viszont sosem láttam még olyan öregnek, mint akkor.
- Igen, talán ezt kellett volna tenned, talán tényleg jobban jártál volna, ahogy mindenki más is ezen az Istenverte helyen, de tudod mit? Engem szeretnek az emberek, bárhová bekopogtathatnék és befogadnának, nem kellene többet elviselnünk egymást!
- És mégis mi tart vissza ebben? Menj, rohanj és válj valaki másnak a terhére!
- Én tényleg hittem abban, hogy ez is csak egy álarc rajtad és a szíved mélyén neked is vannak érzéseid... Úgy tűnik tévedtem – ingatta meg szomorúan a fejét Jisung és lezártnak tekintve a vitát a kijárat felé vette az irányt. Édesanyja nem marasztalta, nem szólt többet hozzá – számára meghalt a fiú.
A szőke dühös könnyeivel küzdve veszett el a fák rejtekeiben. Magányra volt szüksége, viszont hamar léptekre lett figyelmes. Szíve egy pillanatra megállt az ijedtségtől, felkészült az esetleges védekezésre, menekülésre, de nem volt ilyesmire szüksége – kellemes meglepetés bukkant fel egy nagyobb tölgyfa takarásából. Szerelme keserédes mosollyal lépett elé majd karjait széttárva invitálta egy vigasztaló ölelésbe. A szőke hajú fiú azonnal hozzá lépett, karjait szorosan a vékony derék köré csavarta majd arcát a magasabb nyakhajlatába rejtve veszett el a világ elől.
- Nem volna szabad itt lennie, hercegem.
- Tudod jól, hogy gyűlölőm, amikor formálisan beszélsz velem – fújtatott Hyunjin, viszont ölelésén egy pillanatra sem lazítva hátrált, míg egy fához nem értek. helyet foglalva a levelekkel borított avaron húzta ölébe a kisebbet és nyugtató szándékkal a haját kezdte el birizgálni.
- Mióta vagy palotán kívül?
- Pár órája. Nem fognak keresni, kicsim nem kell aggódnod.
- Mindig aggódom, nem akarom, hogy miattam kerülj bajba – húzódott távolabb egy kissé a fiatalabb. Tekintetét a sötét íriszekbe akasztotta és teljesen elveszve bennünk tudatta párjával félelmeit.
- Hát, nem engem dobtak ki otthonról alig húsz perce.
- Hallottad?
- Az egészet – bólintott a fekete hajú és kedveskedően Jisung arcára simított – Együtt majd megoldjuk ezt a helyzetet is. Erre a szavamat adom, kedvesem.
Nem tudom még, hogy mikor, de várható egy második rész is
