Lehet kellene egy 16+ jelölés?
Woojin egy pohár bort iszogatva ült a kanapén és merült el egy második világháború alatt játszódó könyvben. Párja hozzá hasonlóan cselekedett, csak ő az alkohol helyett inkább egy nagy bögre teával melegítette magát. Szerette az ilyen nyugodt estéket, imádta, hogy Jeongin ugyanolyan szenvedélyesen szeret olvasni, mint ő maga is. Nehezen tudod jobb időtöltést kitalálni szombat estére, mint a közös olvasás – és nem is akarta mással eltölteni azt az időt.
- Hyung, kérdezhetek valamit? – a kisebb édes hangja olyan hirtelen rántotta ki a férfiút a bombák robbantásából, hogy először nem tudta elválasztani a valóságot a képzelgéstől. Egy nagyon minimális mennyiségű bort kortyolt, így a keserédes íz segíthetett neki a tisztán látáshoz. Elméje már nem egy háborús övezetben kereste a megoldást, hanem egy nyugodt légkörben szemezett szerelmével.
- Amit csak szeretnél, picim – bólintott egy aprót. Mutatóujját könyvjelzőként használva mutatta meg Jeonginnak, hogy minden figyelme az övé és nyugodtan elmondhatja mi is foglalkoztatja.
- Téged zavar, hogy még nem feküdtünk le? – a kérdés annyira hirtelen érte Woojint, hogy hosszú másodpercek erejéig elfeledkezett arról is, miként kellene levegőt vennie. Meglepetten pislogott a kisebbre, várva arra, hogy esetleg viccelt-e, de az ő arckifejezése sziklaszilárdan kitartott a komoly vonások mellett.
- Nem, dehogy is – ez nem volt hazugság. Az idős csak akkor hazudott volna, hogyha azt mondja még nem játszott el a gondolattal. Majdnem egy éve együtt voltak már, rengeteg időt töltöttek együtt, de kapcsolatuk még nem jutott el arra a pontra, hogy ekkorát léphessenek. Woojin féltette Jeongint, ezért nem is hozta fel ezt a témát egyszer sem – Amíg készen nem állsz, nem fogunk lefeküdni, baba. Nem fogok rád erőltetni semmit, rád bármeddig képes lennék várni.
- De gondoltál már rá?
- Igen, gondoltam – bólintott egy aprót. Érezte ahogy egy kisebb zavarhullám söpör végig rajta, de mindig is azt vallotta, hogy egy kapcsolatot őszinteség nélkül lehetetlen fenntartani. Szerette Jeongint, úgy, mint még soha senkit és nem akarta elveszteni; még akkor sem, ha ez csak egy kis hazugság lett volna. Egy hazugság még többet szül, nem akarta ezt megkockáztatni.
- Miért nem mondtad soha?
- Mert, mint említettem, nem akartam erőltetni semmit, amit te nem akarsz. Csakis akkor vagyok hajlandó megtenni, ha te készen állsz rá – Jeongin ajkai mosolyra húzódtak. Félre tette a regényét és teáját, majd ezt megismételte párjával is. Kényelmes pozíciót keresve rátehénkedett az idősebbre és több apró csókokkal kezdte el teli szórni arcát, ahol csak érte. Woojin már ösztönösen karolta át a vékony derekát és vonta magához még közelebb, amennyire csak tudta.
- Ígérem szólni fogok, ha készen állok.
