Az idő alig ütötte meg a hajnali egy órát amikor Chan üzenetet kapott barátjától. Mérgesnek, esetleg meglepettnek kellett volna lennie, de az volt az igazság, hogy már várta. Ismerte párját és magát is – az alvás sosem volt erősségük és gyakran találkoztak éjnek éjjelén amikor a kisebb nem érezte jól magát. Így hát minden kérdés nélkül vette magához kulcsait a szőke és sietett ki autójához.
Alig tíz perc múlva leparkolt Hyunjinnék háza előtt és háromszor megvillogtatta a fényszórókat jelezve itt létét. A fekete hajú mosolyogva libbent ki a bejáraton, az idősebb elmosolyodott ahogy felismerte saját púloverét a vékony alakon. A kisebb hasonló görbülettel szállt be az anyósülésre és köszönésképen áthajolt a kis téren, hogy egy lágy csókot válthassanak. Chan a fiú arcára fogott és úgy tartotta közel magához, esélyt sem adva neki az elhúzódásra – már nem mintha ezt szerette volna a fiatalabb.
- Merre szeretnél menni, kicsim?
- Éhes vagyok – a szőke nevetve indította be a kocsit majd egy gyorsétterem felé vették az irányt. Út közben mindenféle semmiségekről beszélgettek, az ausztrál keze pedig végig Hyunjin térdén pihent, kisebb köröket rajzolva hüvelykujjával.
Az ételek megvétele után egyedül lét reményében a tengerparthoz közel eső dombhoz mentek. Leparkoltak majd a zacskót lóbálva felsétáltak a tetejére, hogy a háborgó vizet kémlelve fogyaszthassák el kései vacsorájukat. Hyunjin lábait párja combjain átvetette és úgy pakolta ki a még meleg ételt. Egy darab sültkrumplit vett ki a dobozból és az idősebb ajkához emelte, aki nevetve fogyasztotta el az ételt. Egymást etetve tűntették el az ételt majd egymáshoz bújva figyelték a tájat. Hyunjin papírpoharát szorongatva bújt az idősebb mellkasához miközben szívószálát rágcsálva szívta be párja parfümjének csodálatos illatát.
- Gondolkoztál már azon, hogy mi lesz velünk?
- Mire gondolsz, kicsi? – Chan karjai erősen ölelték körül a vékony alakot, állát a másik feje búbján támasztotta meg és lehunyt pillákkal élvezte a nyugalmat.
- Ha elismert producer leszel, mi lesz akkor?
- Mi lenne? Ez nem változtatna azon mennyire mérhetetlenül szeretlek.
- Sokat kellene dolgoznod és utaznod – kontrázott a kisebb egyre erőteljesebben rágcsálva a fogságba esett műanyagot. Sokat gondolkozott ezen viszont sosem volt mersze hangosan is kiejteni a kérdést.
- Nélküled nem mennék sehová és rád mindig van időm.
- Most még így van, de mi lesz akkor?
- Nem fog ezen változtatni semmi, ha nem jut valami miatt időm rád, nem fogadom el.
- Bűntudatom lenne, ha miattam kellene visszamondanod egy hatalmas lehetőséget.
- Kicsim, mindennél és mindenkinél jobban szeretlek. Az összes galaxisban nincs annyi csillag, ami megmutathatná mit érzek irántad. Kit érdekel holmi munka, ha van egy olyan ember mellettem, mint te? – chan felhúzta a mellkasán pihenő fiút és tenyerei közé szorítva arcát fúrta tekintetét övéibe. Kisebb borzongás futott végig a fiatalon ahogy hagyta, hogy barátja elűzze negatív gondolatait.
Szinte egyszerre hajoltak egymáshoz és kaptak a másik ajkaihoz. A szenvedély lángra lobbant bennük ahogy a szőke felül kerekedve Hyunjinon fektette végig a puha fűvön. Az elméjük teljesen kikapcsolt, csak ők léteztek. A kisebb kezeit az idősebb felsője alá vezette és már kezdte volna kibújtatni belőle amikor távolról hangos kutyaugatás hangzott fel. Összerezzenve váltak el egymástól – levegő után kapkodva néztek össze és nevettek fel.
- Aludj ma este nálam.
- Nem kell kétszer kérned.
Nem ez életem oneshotja, de remélem élveztétek♥
