(nincs ship, ez vagyok én; a káosz)
Nem tudom kifejezni a gondolataimat. Nem hisznek benne, de gondolkodom; sokat. Szálak ezrei keresik útjukat fejemben viszont képtelenek megtalálni az egyenes kimenetelt. Fontos egyáltalán, hogy egyenes legyen? Miért nem jó, ha kesze-kúsza? Nem tudom szavakká formálni őket, ott vannak, bíbor színnel villognak mindenfelől és mégsem akarnak testet ölteni. Kínozni akarnak, élvezik szenvedésemet, élvezik amikor megpróbálom elmagyarázni az elmagyarázhatatlant – magamat.
Mi vagyok én? Fontos ez egyáltalán? Kíváncsi volna valaki rá? Ki volna oly' szadista, hogy velem foglalkozzon?
Képeket látok, történeteket hallok; valóságosakat és képzeletbelieket. Melyik, melyik? A jégen csúszok, fogom a kezét; valóság. A fellegekben repülök, vidám nevetésemet elnyelik a felhők, mikor voltam utoljára vidám?
Kaotikus vagyok, érthetetlen, nem ide való. Vannak nézeteim, kifejtsem? De hát senki nem kíváncsi rá, minek alkossak akkor mondatokat. Érdeklődnék, de nem merek. Te hogyan viszonyulsz hozzá? Hogyan viszonyulsz hozzám? Szétszórt vagyok, összekellene szedni. Nem tudom merre találsz, álmomban talán. Rend kellene; nem, nem kell – nem szeretem a rendezettséget, képtelen vagyok átlátni. Értesz engem? Gondoltam, sokszor én sem értem magamat.
Szeretnéd tudni min gondolkodom? Olyasvalamin, amely az ember életének része. Olyasvalamin, ami a legnehezebb. Számodra mi a legnehezebb? Számomra a kapcsolatok. Félek a szeretettől, rettegek attól, hogy valaki szeret engem.
Te is hallod a hangokat? Hallod amint amint suttogva tipornak porba? Bolondnak gondolsz? Talán az is vagyok. Talán egy zseni vagyok. Talán mind a kettő. Káosz van, szerintem is. Tombol a vihar, magával ragad, elránt én mégis játszani akarok vele; ki tudja, lehet a játék végén gyengéden a földre helyezz, de ha nem játszom vele csak elhajít, mint egy megunt ruhadarabot.
Szeretnél közelebb kerülni hozzám? Megértem, én sem igazán jövök ki magammal.
Szeretnék egy földönkívülivel beszélni. Mit gondolsz, ő megértené mi zajlik bennem? Hát... egy próbát azért megér. Talán tud gondolatot olvasni, ha belenézve a fejembe talán ő helyre tudná tenni a fonalakat és le tudná kapcsolni a villódzó bíborfényeket. Vakítóak, örülök, hogy neked nem kell ezt elviselned.
Szeretnék okos lenni. Szeretném megérteni az embereket, tudni akarom miért bántják az angyalokat és miért támogatják a démonokat. Én melyik volnék? Angyal vagy démon? Akár semleges is lehetek, megbuktam mindkét megbízásban, képtelen voltam vigyázni az ártatlanokra viszont bántani sem tudtam őket. Mit kellene tennem? Hová tartozom?
Sokat olvasok mert szeretek megismerni új világokat, szeretem elképzelni milyen volna, ha valóban létezne és én ott élnék. Ugyanez a helyzet a történelemmel, elgondolkozom egy-egy korban én hova tartoztam volna, mi lett volna a foglalkozásom, milyen nézetett vallottam volna igaznak. Hívő lettem volna vagy elfordulva a tömegtől megkérdőjeleztem volna akkor is Isten létezését? Boszorkány lettem volna, akit máglyára vetnek? Vagy csak egy egyszerű paraszt lány, aki segédkezik a földek művelésében?
Ha nem így volna ahogy van, teljesen más volna. El akarom érni, hogy higgyek abban érek valamit. Tudatában akarok lenni annak, hogy ki is vagyok pontosan, mit akarok tenni. Valóban azzal szeretnék foglalkozni, amit elterveztem, vagy csak az ideáknak, az elvárásoknak akarok megfelelni? Meg fogok felelni valaha? Akarok egyáltalán megfelelni?
Szeretek a számokkal játszani. Szerintem igenis ez egy játék, az egyenletek játékok. Nem tudom, hogy csinálom, fejben kiszámolom, tudom, hogy ez van, de aztán levezetni hogyan kellene? Ha elmondom mi a megoldás, te levezeted hogyan jutottam el ide? Miért nem tudom leírni, tovább adni, amit az elmém tökéletesen megoldott? Nem vagyok mérges, nem tudom milyen mérgesnek lenni, csak meg akarom magamat oldani akár egy exponenciális egyenletet. A számok annyival egyszerűbbek, mint a szavakat. Pontosan 33 gondolat cikázik végig bennem, de ez most gyarapodott még néggyel, ebből kettőt tíz másodperccel ezelőtt átadtam. Mond el számokkal – ki vagyok én?
Nem vagyok szerelmes, soha nem is voltam és talán soha nem is leszek. Nem is akarok, minek? Szeretek, de nem szerelemmel, nekem ez bőven elég. Miért olyan fontos egy párkapcsolat? Ha körbe nézel minden szerelmes veszekszik, miért vágysz te is a feszültségre? Én ezt köszönöm szépen, kihagyom.
Azt hiszem megtaláltam a választ a legnagyobb kérdésemre. Ki vagyok én? Én, Szabina – én vagyok a káosz.
Talán nem ide kellett volna publikálnom, sokkal inkább a halas könyvembe, de... igazából meg sem tudom magyarázni ezt a katyvaszt, egyszerűen csak ismerjetek meg. Lehet valaki nem kíváncsi erre, ezt megértem és sajnálom, hogy ezzel loptam az idejét mindenkinek
