Jisung kicsivel több, mint egy hónapja ismerkedett meg az idősebbel mégis úgy érezte megtalálta a lelkitársát. A fiú maga volt a tökéletesség mintaképe; okos, értelmes, jó humorral volt megáldva és természetes szépsége magával ragadónak bizonyult. A kisebb nem is értette egy Minhohoz hasonló srác mégis mit keress mellette mégis ott volt – mégsem ezek a tipikus példák voltak azok, amik megremegtették a szőke szívét. Rajongott az irodalomért, csak úgy, mint Jisung. Rímekkel, prózákkal fejezte ki magát és előszeretettel idézet regények szereplőitől. Minho minden egyes szava kincset ért – főként mikor saját költeményeivel kápráztatta el a kisebbet. Mások korainak, sietősnek gondolták kapcsolatukat, mindkettejük baráti köre ellenezte a túl bizalmas kapcsolatot ilyen kevés idő után, de ők nem foglalkoztak ilyen felesleges dologgal, mint az idő. Az idő relatív, számukra az a hónap felért tíz év ismeretséggel.
Jisung az estét Minhonál töltötte. Barátja épp a fürdőben foglalatoskodott, ő pedig nem tudott mit kezdeni magával így a hatalmas könyvespolc előtt megállva kutakodott egy ígéretes kötet után. Ujjbegyeit finoman húzta végig a könyvek gerincén tekintetével követve a mozdulatsort majd egy vékonyabb versgyűjteményt leemelve telepedett vissza az ágyra. Tompán érzékelte, hogy a fiú visszatért hozzá, viszont egy szerelmes költemény teljesen lekötötte a figyelmét. Minho kényelmesen elhelyezkedett mögötte, átkarolta a derekát és válla felett átlesve ő is olvasni kezdte a sorokat. Szerette ezt a gyűjteményt, különleges helyet foglalt el a szívében; gyakorta olvasta, ha rossz napja volt, különleges varázsa volt minden versnek, amely helyet kapott benne.
- Az ember honnan tudja pontosan, hogy szerelmes? – Jisung combjára ejtette a könyvet és elmerengve emelte tekintetét az ablakra. A csillagok még fényesebben ragyogtak, mintha megérezték volna a fiatal tekintetét. Tenyerét Minho alkarjára simította és lusta köröket kezdett el leírni hüvelykujjával selymes bőrére.
- Nem tudom, hogy meg lehet-e pontosan határozni ezt. Épp oly' egyszerű, mint amilyen bonyolult. – Minho mondata végén egy kisebb csókot lehelt Jisung nyakszirtjére. Szerette amikor megosztotta vele ezeket a kérdéseket, amik foglalkoztatták; különlegesnek érezte magát, hisz tudta nem igazán volt olyan, akivel megosztotta volna gondolatait, minden megtartott magának.
- Olyan, mint a költészet – kezdett bele a szőke, de még mindig nem párjára nézve – Csak a szíved képes megérteni. Érzed a lelkét, viszont nem fogod tudni megmagyarázni pontosan mit is akar elmondani neked egy-egy rím.
- Igen, ez így van. Szerintem ahogy a költőknek, úgy a szerelmesnek is megvan a múzsája.
- Szóval a múzsád vagyok? – a kisebb szelíd mosollyal ajkain fordult meg, hogy a mogyoró barna íriszekkel összeakaszthassa sajátjait. Tetszett neki az a csillogás, amit látott.
- Nem csak a múzsám, a történetem főszereplője vagy.
- Ha a két főszereplő egymásra talál, akkor kezdődik el igazán a történet. – ölelte át az idősebb nyakát meg sem szakítva a szemkontaktust. – A prológuson már túl vagyunk, mivel szeretnéd tölteni az első fejezetet?
- Hát, leginkább ezzel. – illesztette össze ajkaikat és egy lassú, érzelmes táncba invitálva Jisungot. – Majd sok randival és együtt töltött idővel.
- Lefogadom, hogy a többi fejezetre is hasonló terveid vannak – kuncogott szerelmesen a kisebb, amit Minho örömmel fogadott. Szerette a nevetését, melegséget kölcsönzött a szívébe.
- Igen, leginkább ilyesmi terveim vannak, de bármikor írhatunk bele egy-két csavart is.
virag022 ♥♥
