Mert a fények mindig képesek új reményt kelteni a legelveszettebb lelkekben is.
Jisung torkában hatalmas gombóc volt és egyre nagyobbá növekedett ahogy sietve vágott át a városon. Szíve hevesen dobogott, alsóajkát vér színezte sötétebbre, de nem lassított sietős tempóján. Szűk közökön keresett menedéket, a falakat díszítő firkák egymásba fonódtak és egy hatalmas pacaként követték a fiú útját.
A nap lemenőben volt, rózsaszínre festette az eget ezzel mindenkit elkápráztatva. A szőke oda sem figyelt a jelenségre, ő már ott akart lenni úticéljánál. Fogai össze-össze koccantak a hideg levegő miatt, amely bekúszott pulóvere alá – kabátját a nagy sietségben otthon felejtette. Farzsebében telefonja őrült rezgésbe kezdett, de nem foglalkozott vele; megpillantotta a hídat ahová olyannyira sietett.
Meg-meg csúszva a jeges úton sétált le a befagyott vízhez. Mindennél jobban szerette azt a helyet, egy-két kóbor lelken kívül senki nem járt arra felé – teljes nyugalomban lehetett ott. Nem törődve a betegség veszélyével ült le a hó fedte betonra és a jég tükröződésében figyelte ahogy a nap utolsó sugarai is eltűnnek háta mögött. Halkan, maga elé suttogva visszaszámolt ahogy a híd lábaira fújt graffitikkel szemezett.
Öt...
Négy...
Három...
Kettő...
Egy...
A fények felgyúlásával Jisung ajkaira is mosoly szökött. Zöld és piros fény játszott az éjszakában. Az ifjú nem a híd alá szerelt led sort figyelte, tekintete a jégen követte végig a színek játékát. Apró hópelyhek kezdek el szállingózni, ők is felvéve a színeket.
- Tudtam, hogy itt talállak – a színek szivárványban vonultak végig a befagyott vízen amikor egy kellemes hang törte meg a csendet. A szőke hazudna, ha azt mondaná, hogy meglepte Hyunjin felbukkanása. Az idősebb egy kabátot terített hátára és ő is helyet foglalt mellette.
- Meg fogsz fázni – figyelmeztette a fekete hajút. Válaszul csak kinevette őt és közelebb húzódott hozzá. Lábait átdobta a kisebb combjain és ujjaikat összefűzve fektette arcát vállára.
- Tudom, hogy mire gondolsz.
- Azt sem tudod, hogy mi történt.
- A fények a hóesésben még gyönyörűbb – Jisung meglepetten kapta tekintetét legjobb barátjára, de végül csak bólintott; valóban sokkal szebb volt. A fiúban engedett a feszültség, Hyunjin mindig is tudta mire van szüksége, mit kell mondania ahhoz, hogy ne érezze rosszul magát. Képes volt egy apró érintéssel vagy egyetlen fél szóval teljes nyugalmat hozni bárkiben. A szőkében gyakran felmerült a kérdés mégis miként lehetnek ők legjobb barátok, de végén mindig csak hálát mondott érte.
A két fiú nem beszéltek többet. Szótlanul ültek egymást ölelve, átázva. A hópelyhek színárban úszva táncolták körbe őket. Nyugalmas volt a pillanat, vétek lett volna megszakítani és ezt ők is tudták. Hyunjin ajkai lilára színeződtek, de nem szólt egy árva szót sem – barátjának szüksége volt rá és ez fontosabb volt, mint az egészsége.
Köszönöm virag022 ♥♥
