Színes foltok ezerrel száguldoztak előttem elterelve a figyelmemet az engem körülvevő világról. Hallottam a hangokat de kilométeres távolság miatt nem tudtam kivenni egy szót sem belőlük. Különböző hangok voltak ezek mégis egybe folytak. Vakon elindultam előre, kezdtem rosszul lenni a fényektől. Friss levegőre volt szükségem de képtelen voltam megmozdulni. Végtagjaim elgyengültek, el akartam indulni de megbotlottam így a térdeim a kőnek csapódtak. Toppán érzékeltem mi történik velem. Körém fonódott egy meleget árasztó árny majd nem sokkal később arcomat a hűvös szellő simogatta. A fények még mindig előttem jártak táncot de most egy sokkal sötétebb helyen. A hangok eltűntek, eggyé váltak. Igyekeztem a mély hangra fókuszálni de túl nehéznek bizonyult ez a feladat így feladtam. Elterültem a földön, hogy könnyebben követni tudjam a színek útját magam előtt. Valami összenyomta az arcomat így ajkaim kissé elnyíltak majd az mellettem lévő árny lenyomta az ujját a torkomon. A gyomrom azonnal felfordult a tettétől és útjára indította a vacsorám nagyját. A torkomon maró érzés száguldott végig, alkaromra támaszkodva fordultam félre, hogy ne rajtam landoljon a gusztustalan trutymó. Elsötétült előttem minden majd ahogy enyhülni kezdett az émelygés tisztán kirajzolódott minden. Changbin aggodalomtól csillogó szeme, a felette elterülő csillagmező és a ház sarka ahonnan a zene szűrődött ki. A torkom még mindig égett de a felettem támaszkodó fiú látványa elfeledtette velem az érzést. Tenyerét vállamra simította, hogy segítsen felülni és a kezembe nyomott egy üveg vizet.
- Igyál egy kicsit, az majd segít. - remegő kézzel ajkaimhoz emeltem az üveget majd élveztem ahogy a folyadék lassan elmulasztja a maró fájdalmat. Szégyenlősen lehajtottam a fejemet és a kezemben pihenő flakont figyeltem, nem mertem a fiú szemébe nézni. A szél belekapott a hajamba így segítve eltakarni kipirosodott arcomat. Elszerettem volna süllyedni szégyenemben.
- Sajnálom, megint csak gondot okoztam.
- Felix, miért csináltad? Miért ittál ennyit ha tudod jól, hogy nem bírod? - két keze közé fogta az arcomat majd maga felé fordította. Tekintettem találkozott az övével és teljesen elvesztem. Egy könnycsepp folyt végig az arcomon amit Changbin egy gyors mozdulattal letörölt. Hüvelykujjával simogatni kezdte felhevült arcomat amitől jóleső bizsergés száguldott végig rajtam. Reszketeg sóhaj szakadt fel belőlem, minden erőmmel próbáltam összeszedni a gondolataimat nehogy hülyeséget mondjak amivel még jobban leégetném magamat előtte.
- Nem akartam ennyit inni. Csak egy keveset, hogy bátrabb legyek, ne féljek beszélni veled viszont amikor elhatároztam magam megláttam milyen jól el vagy azzal a lánnyal. Fogalmam sincs ki az, miről beszélgetettek egyáltalán milyen kapcsolatban álltok de elszállt minden bátorságom és inkább elmenekültem mielőtt észre vehettél volna. Valahogy a kezembe akadt egy bontatlan üveg és azt kisajátítva magamnak elbújtam egy sarokban és innentől nem igazán emlékszem semmire.
- Nem értelek. Minden nap beszélünk, minek kell innod azért, hogy hozzám szólj?
- El akartam mondani valamit de túlságosan féltem ezért hónapok óta halogatom a dolgot. Ezért volt szükségem az alkoholra viszont nem segített, csak még jobban leírtam magam előtted. Sajnálom, hogy ilyen hülyén viselkedtem. - ajkaim gúnyos mosolyra húzódtak. Bűntudatom volt amiért ismét Changbin vigyázz rám. Mindig így ment, hülyeséget csináltam és ő volt ott, hogy segítsen. Rosszul éreztem magamat, csak egy teher vagyok számára. Jobban járt volna ha meg sem ismer. Már rég el kellett volna mennem de önző módon mellette akartam maradni, képtelen voltam elszakadni tőle még akkor is ha ő nem úgy gondol rám mint én rá.
- Mit akartál elmondani nekem?
- Menj vissza, a többiek már biztos hiányolnak téged.
- Hulla részegek, a létezésemről is megfeledkeztek. Mit kellene elmondanod? Azt mondtad hónapok óta titkolod. Mindent tudok rólad, ezt miért nem árulod el?
- Mert félek. Nem akarlak elveszíteni.
- Felix a legjobb barátom vagy, mindenkinél jobban szeretlek. Ha megöltél valakit az sem érdekel, akkor is melletted maradok és segítek amiben tudok. Nincs mitől félned. Kérlek oszd meg velem mi nyomja a szívedet és segítek, rendben?
- Ezen nem lehet segíteni. -ismét felszakadt belőlem egy sóhaj. Changbin tenyerei még mindig az arcomon pihentek, remegő kezeimet övéire tettem majd ujjaimmal erősen megkapaszkodtam benne. - Ez csak az én életemet nehezíti meg szóval ne foglalkozz vele.
- Épp ez az amit nem akarok, nem akarom, hogy bármi miatt is szenvedned keljen. Azt szeretném, hogy boldog légy.
- Engem te teszel boldoggá. - szemei elkerekedtek ahogy értelmezni tudta a mondatom jelentését. Tekintette az enyémbe fúródott majd lejjebb vezette ajkaimra végül ismét a szemembe nézett. Nagyon emlékeztettek az égboltra, sötétség néhány fényes ponttal díszítve. Gyönyörű látványt nyújtott. Changbin lassan közelített felém, végig tartva a szemkontaktust viszont amikor már csak pár milliméter választott el minket megállt egy pillanatra. Nem mertem megmozdulni csak vártam a csodára. Kis habozás után viszont lehunyta szemeit és ráhajolt az ajkaimra. Ijedten néztem rá de amikor feleszméltem a sokkból én is lehunyt pillákkal viszonoztam a csókját. Ajkai elkábítottak, kezeimet végigsimítottam a karján majd ujjaimat selymes hajtincsei közé fúrtam. Megszűnt körülöttünk a világ, csak mi ketten léteztünk. Megszakítva a csókot elhajoltam tőle de csak annyira, hogy a homlokainkat egymásnak támasztva ismét a szemébe tudjak nézni. Ajkai megduzzadtak amitől még inkább vágytam rájuk.
- Ezt azt jelenti...
- Igen, azt. Megmondtam neked, hogy mindenkinél jobban szeretlek.
[....]
Hello, hello! Szóval igen, itt vagyok egy újabb oneshot gyűjteménnyel, de - mi meglepő - itt csak Stray kids babákkal fogok írni. Mostanában velük írok a legtöbbet és úgy vélem megérdemlik, hogy a velük készült írományoknak külön könyvet indítsak. Remélem élvezni fogjátok az olvasásukat - bár az első pár rész megtalálható a sima oneshots könyvemben - és kéréseket nagyon szívesen fogadok, teljesítek♥
