Amikor kicsengettek, megindultam az ajtó felé, de elbambultam, így véletlen nekimentem a tanárnőnek.
- Elnézést! - mondtam
- El van nézve - mondta unottan. - Egyébként magának is viszont látásra, Miss Clark! A szülei nem mondták még magának, hogy illik köszönni a nálunk idősebbnek?! - oktatott ki, majd kiment.
Én meg kishíján összeestem.
De! De, igenis mondták nekem! Igen, régen nap mint nap elmondta Anyám!
Szinte záporoztak az emlékek a gyerekkoromból. Egyszer csak homályosodni kezdett a látásom. Megszédültem, és ha Payton nem kap el gyorsan, eldőlök.- Hé-hé-hé! Megvagy? - próbált felállítani, sikertelenül. - Fal fehér vagy te lány! - mondta kétségbeesetten, majd felkapott menyasszony pózban, és elvitt valahova. Hogy hova, azt nem tudom, mert addigra teljesen elsötétedett a látásom, és megszűnt minden.
Valami rohadt kényelmetlen ágyon keltem.
- Ho-hol vagyok? - nyögtem ki.
- A suliorvosnál - válaszolt Payton, és egy kis megkönnyebülést hallottam a hangjában. - Jobban vagy?
- Izé... nem... nem is tudom - válaszoltam őszintén.
- Szerencsére nem történt nagy baj. Egy szimpla ájulás - jött ki egy kisebb szobából egy férfi. - Emlékszel a történtekre?
- Igen. - mondtam.
- Rendben. Vigyázz magadra, és igyál sok vizet, mert vízhiány is okozhatta az ájulást.
- Rendben.
- Akkor ha gondoljátok, el is mehettek.
- Köszönjük! - mondta Payton, majd odalépett az ágyamhoz. - Gyere! - nyújtotta a kezét.
- Kösz Moormeieehhhááh! - próbáltam felállni, csak hát nem igazán sikerült, mert nagyon fájt a fejem, szóval szerencsétlen gyerek nyakába estem.
- Semmiség - mosolygott, majd egyik kezemet átkarolta a nyakán, úgy segített kibotorkálni az orvosiból.
Legnagyobb meglepetésemre amint kiértünk, a kapucnis gyerek, Daniel odajött hozzánk.
- Hé, jobban vagy? - kérdezte halkan.
- Igen - válaszoltam, majd bólintott egyet, és elment.
- Na ez fura volt - jegyeztem meg.
- Ez a gyerek alapból fura! - mondta Payton.
Suli után megkérdezte, hogy hazakísérjen-e.
- Hát... ha neked nem gond... akkor megtennéd? - hát igen, nyilván nem akartam úgy kimenni egyedül az utcára, hogy néha még meg-megszédülök.
- Dehogy gond. Azért kérdeztem - mosolygott.
- Nagyon gyanús vagy nekem Moormeier! - méregettem összehúzott szemmel. - Miért vagy ilyen kedves?
- Miért ne? - kérdezte vigyorogva
- Rádhagyom.
- Akkor indulhatunk?
- Persze.
Sziaaztoook!
Itt az új rész!
Nem igazán van mondanivalóm, szóval... szóval nem mondok semmit.
Puszi❤
YOU ARE READING
𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.
Teen FictionEgyedül voltam, és már réges rég besötétedett. Fogalmam sem volt hova megyek. Csak mentem előre, minden gondolkodás nélkül. Kezemet kabátom zsebébe süllyesztve kóvályogtam, amerre kedvem tartotta. - Payton Jay Moormeier fanfiction - trágár beszéd ...