𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

33. rész

Egy órája mást sem csináltam, mint feküdtem az ágyon, és bámultam a plafont. Na meg persze gondolkodtam. Úgy nagyjából mindenről. Sok dolog eszembe jutott, többek között a szüleim is. Tényleg ennyire lennék fontos nekik? Ennyi idő után képesek ilyen simán szarni a fejemre?
Hmm. Úgy látszik igen. Hogy miért jutott ez az eszembe? Nem tudom. Hogy szarul esik – e? Kicsit. De ha akarnék se nagyon tudnék mit csinálni vele. Úgy látszik ez már nem fog megváltozni. És igen, miután 16 évet Apámmal töltöttem, nyilván fura abba belegondolnom, hogy nem nagyon fogok vele többet találkozni. És mindannak ellenére amiket tett az utolsó közös napjaink alatt, ehhez kell még egy kis idő hogy hozzászokjak.

Azon is elgondolkoztam, hogy ha először képes volt Spanyolországig elutazni értem, akkor most miért nem keres? Egyszer sem hívott mióta elszöktem. Nem írt. Nem csinált semmit. Pedig már lassan 2 hónapja hogy eljöttem otthonról. Vajon mi lehet velük? Azért... azért remélem jól vannak. Na jó, mi az Isten történik velem? El akarom feledni őket! El kell felednem őket. De... azért mégiscsak a szüleim...

A fehér plafont bámulva egy meleg könnycsepp gördült le a halántékomig, onnan pedig a párnán landolt. Fejemet oldalra döntve néztem szerelmemre, aki a hasán feküdve, fejét felém fordítva aludt. Pár perc múlva visszanéztem a plafonra, ami kis idő után kezdett egyre homályosabb lenni. Szememet szorosan behunyva vettem egy mély levegőt, majd lassan hagytam hogy a szén-dioxid elhagyja a tüdőmet, miközben könnyeim rohamosan áztatták el a párnát. Megsemmisülve éreztem magam. Meg fáradtnak. Hangtalanul feküdtem, és vártam hogy hangulatom úgy döntsön ideje abbahagyni ezt, és bebújni Payt mellé pihenni. És csak vártam és vártam. Addig vártam míg meg nem éreztem egy tekintetet rajtam. Kinyitottam a szememet, és fejemet enyhén oldalra döntve néztem a mellettem fekvő fiúra.

- Minden oké? - kérdezte rekedtes hangon. Könnyes szemmel bámultam barna íriszeit, majd számat összepréselve nemleges válaszra utalva megráztam a fejemet. Torkát megköszörülve nyomta fel magát törökülésbe, majd megdörzsölte a szemét. Megfogta a kezemet, mire hagytam hogy felhúzzon.

- Gyere ide - húzta szomorú félmosolyra a száját, mire felfelé pislogva szipogtam párat. Nyújtott egy zsepit amit – köszönetem jeléül – bólogatva elvettem. Miután kifújtam az orrom, alsó ajkamat belülről harapdálva néztem gyesztenyebarna szemeibe. - Na, gyere - fogta meg a kezemet, mire aprókat bólogatva belemásztam az ölébe. Kezeit óvatosan a tarkómra rakta, és homlokomat övének döntötte.

- Angels don't cry - suttogta. Hagytam hogy egy utolsó sós könnycsepp végigfolyjon az arcomon. Szemeimet megtörölve bújtam bele a nyakába, mire nyomott egy puszit a vállamra.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Nagyjából 20 perce pihentethettem a fejemet a vállán. Néma csöndben élveztük egymás társaságát, és tudtuk, hogy ez jól van így.

- Jobb? - kérdezte miután elhúzódtam.

- Igen. Köszönöm. - mosolyodtam el, mire száját enyémnek nyomta. Még mindig csodálkozok, hogy ajkaink milyen tökéletesen egymáshoz illenek.

- Menjünk le enni - mondta, mire bólintottam és visszakapaszkodtam a nyakába. - Na mi az?

- Hmmm - nyüszögtem.

- Levigyelek? - nevetett.

- Mhmm! - szólt "igen"-t jelentő válaszom.

- Okés - nyúlt fenekem alá – ami nem kifejezetetten érdekelt – , majd felkelt velem az ágyról.

- Köszi - adtam egy puszit a szájára mikor letett a konyhapultra, mire megforgatta a szemét. - Héé! - kaptam el a karját mielőtt elsétált volna.