𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

9. rész

Veletek is volt már olyan, hogy a himalája csúcsára kívántátok az iskolát?
De nem úgy, mint egy átlagos hétköznap, hogy semmi kedved nincs bemenni, de nem tudsz ellene semmit sem tenni. Vagy hogy utálod, de muszáj bemenned, mert... igazából te sem tudod miért.
Hanem úgy, hogy bármit, de tényleg BÁRMIT megtettél volna, csak ne kelljen bemenned abba a rákos börtönbe, hogy mosolyogva jópofizz minden tanárral. Mert mondjuk az egész éjszakát végigsírtad, és úgy nézel ki mint egy élőhalott. Na! Én pont így voltam ma reggel.
Nem szoktam sminkelni, max szempillaspirál, de most muszáj volt felkennem egy kiló vakolatot, mert ha nem teszem, mindenki elájul, aki rámnéz.

Szóval, miután egy kínok közt átbőgött éjszaka nyomait sikeresen eltüntettem a fejemről, elindultam a suliba.
Amilyen pechem van, a "kedvenc" tanárommal volt az első órám, amiről 5 percet késtem, szóval... tapsot nekem.

- Nicsak, nicsak! Lógunk az órámról, kisasszony? - szólalt meg a tábla felé fordulva. Honnan tudta, hogy én vagyok az, cseszed? Van szeme a tarkóján?

- Nem. Elnézést én... - sóhajtottam. - Semmi. Elnézést.

- El van nézve - mondta pont úgy, mint pár napja. - Üljön le!

Fejemet lehajtva sétáltam a padomig, és nagyon erősen reméltem, hogy ha felhajtom a fejemet, nem lesz ott Payton. De sajnos mégis ott volt. Moormeier ott ült előttem, és pont annyira nem vett rólam tudomást, mintha ott sem lennék. Csodás.

- Szia... - motyogtam, miközben leültem. Nem kaptam választ. Még csak rám se nézett. Csodás vol2.

Miután egy elmondhatatlanul fárasztó matek óra után kicsengettek, Payt úgy pattant fel a helyéről, mint aki alatt meggyulladt a szék. Felkapta a táskáját, és kifutott a teremből.
Persze én, és a szerelmes kis lelkem rögtön utána ment, hogy mi baja van. Mikor kiértem, a folyosó végén megláttam őt. Két rövidgatyás khm... lánnyal az oldalán sietett a wc-k felé.

- Hé! Moormeier! -  kiáltottam oda, mire nagy kegyesen megfordult.

- Mizu ribi, beleborultál a festékes palettába? - szólított meg Payton, majd eltolta a nyakán lógó a szőke... lányt, és alsó ajkába végignézett rajta.

- Már megbocsáss, hogy mi? - kerekedett ki a szemem.

- Jaj, hagyd már! Velünk foglalkooozz! - nyávogta a barna hajú.

- Jaaa! - helyeselt a másik.

- Lia, bemutatom neked Aisát - mutatott az egyikre szőkére. - És Lailát! - mutatott a barnára. - Ők itt az én...

- Na idefigyelj! Leszarom a kurváidat! - indultam meg felé indulatosan. - Hogy lehetsz ennyire tapló? Most komolyan? Megcsókolsz a semmiből, aztán nulla magyarázattal otthagysz, és másnap két ronggyal az oldaladon henyélsz? Nem gondoltál bele, hogy ez nekem hogy esik? Hogy milyen szar érzés? Hogy lehetsz ennyire gerinctelen?! - üvöltöttem, majd leszarván, hogy minkenki minket nézett, visszamentem a terembe, és elkezdtem zenét hallgatni.
Becsengetés előtt kb. 3 perccel valaki megkocogtatta a vállam.

- Hé! Jól vagy? - nézett rám Daniel Cox.

- Szia Daniel. Persze, semmi baj - mondtam, de amilyen csapnivaló színész vagyok, én sem vettem volna be

- Aha, azt látom! - ült le mellém. - Mi a baj?

- Áh, csak... csak Payton.

- Moormeier? - nézett furán

- Ja - sóhajtottam.

- Mi van vele? Mit csinált?

- Nem jó a kérdés. Inkább mit nem csinált....

- Oké... akkor mit nem csinált?

Jah, és itt kezdtem volna mesélni, ha nem csöngettek volna be.

Heyyy!
Mizu?
Remélem mindenki koronás. JK, LOVE Y'ALL<333
És azt is remélem, hogy tetszik a rész!
Puszi❤