𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

14. rész

A lépcső alján Payton várt, és amint meglátott, elmosolyodott.

- Messy bun? - húzott magához a derekamnál fogva. - Tudtam, hogy jó ötlet lesz Faithre bízni téged! - mondta halkan, miközben szorosan megölelt.

- Tetszik? - pirultam el.

- Gyönyörű vagy! Kár, hogy sokat nem fogok látni belőled...

- Mi? - ijedtem meg. Igen, nyilván félreértettem. Nem is én lennék.

- Nem kell beszarni. Nem foglak megerőszakolni! - nevetett.

- Nagyon vicces vagy.

- Na induljunk - karolta át a vállamat, úgy indultunk ki a kocsihoz.

- Elmondhatatlanul szerelmes vagyok ebbe a Supra-ba. - ráztam meg a fejem mikor beültünk az autóba.

- Na ja, én is - simított végig a kormányon mosolyogva.

- Mindigis imádtam a kocsikat... amúgy nekünk is Toyotank van. Jó cucc - vigyorogtam.

- Egyetértek.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Kb. húsz percen belül leparkoltunk a... semmi közepén. Konkrétan.

- Hol vagyunk? - szálltam ki a kocsiból. Kicsit megborzongtam a hirtelen hőmérsékletváltozástól.

- Gyere. Idáig tudtunk kocsival jönni. Innen sétálunk - jött oda hozzám. Vagyis... a lépteiből ítélve odajött hozzám. Ugyanis semmit nem láttam.

- Várj, nem látok semmit! - vettem elő a farzsebemből a telómat, amin bekapcsoltam a zseblámpát.

- Ja, lehet hogy az nem árt - tette ő is ugyan ezt.

Ismét átkarolta a vállamat, majd elindultunk valamerre. Fogalmam sem volt hova megyünk, annyi tűnt fel csak, hogy felfelé mentünk, ergo egy dombra gyalogoltunk.

- Amúgy... tudod hogy hova megyünk, vagy csak sétálunk a semmibe?

- Ennyire nem bízol bennem? - nézett rám bociszemekkel.

- De, csak legalább 10 perce sétálunk!

- Úr Isten! Már 10 perce? Jézusom! - vékonyította el a hangját, így kifigurázva engem.

- Haha - forgattam a szemem.

- Nyugi. Egy perc és ott vagyunk. Fogd ezt! - nyomta a kezembe a telóját, majd mögém jött, és két kezével eltakarta a szemeimet. - Csak világíts előre.

- Oké... - mondtam, és az izgalomtól annyira liftezett a gyomrom, hogy azt hittem komolyan elájulok. Elindultunk előre, és fél percen belül elvette a kezeit. Na én azt hittem elejtem a telefonokat.

Egy gyönyörű kivilágított városi kép tárult elém. Elképesztően csodálatos volt! Egyszerűen nem tudtam megszólalni. A telókat képernyővel lefelé letettem a fűbe, így fölfelé világítottak, és valamennyire láttam Paytet. Könnyes szemekkel néztem rá, ő meg vigyorgott mint a tejbetök. Visítva ugrottam a nyakába, mire ő a derekamnál fogva megpörgetett. Eközben mélyen beszívtam parfümének isteni illatát.

- Tetszik? - kérdezte mosolyogva.

- Imádom! - öleltem meg újra, de ezúttal egy puszit is nyomtam az arcáram

-Nos... van még valami. Csukd be a szemed! - mondta halkan, és láthatta hogy kicsit megijedtem, mert így folytatta. - Jaj te kis ijedős! Nem kell félni! Nem harapok! Na. Csukd be a szemed. Bízz bennem! - mosolygott, mire becsuktam a szemeimet.