𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

10. rész

Mikor az utolsó óráról is kicsöngettek, szinte kirohantam az iskolából. Hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltotta, de hirtelen nem ismertem fel a hangot. De nem is nagyon érdekelt.

- Hallod, állj már meg! - ért utol az udvaron Daniel.

- Mi az?

- Akkor elmeséled mi van Moormeierrel?

- Miért akarod ennyire tudni?

- Hát... utálom azt a gyereket. És amúgy is. Rossz téged így látni.

- Aha... csodás. Most hazamehetek végre, vagy még csevegünk egy kicsit?

- Nem, felőlem mehetünk.

- Mehe... tünk?

- Na, induljunk már! - húzta fel a kapucniját, és megragadva a csuklómat indult meg az udvar kijárata felé.

Nyilván nem tudtam mit kezdeni Daniellel, mert semmilyen célzást nem értett, szóval együtt mentünk haza.
Mikor beléptünk a házba, váratlan meglepetés fogadott minket. De egy kicsit sem örültem neki. Ugyanis Payton a kanapénkon ült, és halál nyugodtam telefonozott.

- Mi a tököm? - kérdeztem lefagyva.

- Szia Lia! Hogy vagy? - állt fel Moormeier mosolyogva.

- Hogy hogy va... hogy hogy vagyok?! Te komolyan teljesen megőrültél? Mi az Isten, te... najó te... te akkora egy tapló vagy! Komolyan! - borultam ki.

- Oké Lia, mit keres itt Moormeier? - értetlenkedett Daniel.

- Daniel! Menj már el, senki nem hívott meg - emeltem fel a hangom.

- Jó de...

- Daniel! Takarodj már! - csattantam fel, mire végre elment.

- Juj de romi. Nagy kár hogy elment, pedig pont most akartam hozni popcornt! - gúnyolódott Payton.

- Elég lesz! Menj el te is!

- De frankón! Jó kis szerelmes film készülne rólatok.

- Hagyd abba! - néztem a szemébe.

- Pedig tök cukik lennétek együtt! - folytatta, és én addig bírtam.

- Na jó. Húzzál a lakásomból. Most. - mondtam a lehető legnyugodtabban, és próbáltam visszafogni magam attól, hogy ne menjek oda és egy akkorát lekeverjek neki, hogy 2 hétig látszon a nyoma.

- Ha jól tudom, Apud vette, szóval az Ő háza... - javított ki.

- Azt mondtam, most! - kiáltottam könnyes szemmel. - Nem hallottad Moormeier? Told ki a segged ebből a házból! - tuszkoltam ki az ajtón, miközben patakokban folytak a könnyeim. Utálok vele kiabálni.

- De... - és itt még valamit mondott utána, de azt nem hallottam, mert rácsuktam az ajtót, és felszaladtam a szobámba.

És igen.
Megtörtént. Megint sírtam jó 2 órát.
És igen.
Egy hét alatt harmadszor.
És igen.
Megint Payton miatt.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Miután kibőgtem magam, belegondoltam, hogy amúgy utálom, hogy ilyenkor még én érzek bűntudatot! És hogy ez a bűntudat arra ösztönzött, hogy keressek rá Paytonra instán. Több mint 4 millió követője van. Az nem semmi. Végigpörgettem a képeit, és beugrott. Tudtam, hogy valahonnan ismerős a pali. Láttam őt tiktokon kb 2 hónapja. Szóval... egy celebbe szerettem bele. És egy celeb csókolt meg. Ahh csodás.
Persze bekövettem, gondoltam úgyse veszi észre, hiszen annyi jelölést meg mindenféle értesítést kap. De... ez nem így történt. Kb fél percen belül visszakövetett, és rám is írt.

(író ~ ez a betűtípus az instás beszélgetés, ez pedig a messengeres lesz :) ~ író)

sziaaaaa!❤

mit akarsz?

hátööö... hogy vagy?

a lényeget, Payton. ne csinálj úgy mintha hirtelen annyira érdekelne.

én... igazából beszélni szerettem volna veled - írta

mondd

nos, először is bocsi, én... nem akartalak megbántani vagy ilyesmi

vagy ilyesmi? hát pedig nagyon is sikerült, Moormeier!

figyelj! bocsáss meg! bocsi. oké? de komolyan beszélnünk kell. azt hiszem tartozom egy magyarázattal.

azt hiszed?

Lius! kérlek, ne durcizz!🥺

jó na... apa nincs itthon, jöhetsz, ha akarsz. de nem maradsz sokáig!

akkor átmegyek, oké?

🙄🙄

10 perc😘

ne küldözgess itt nekem puszikat!!

😘😘😘😘😘😘

hihetetlen vagy!

És valóban, 5 perc múlva csöngettek is.

- Üdvözletem, jó napot kívánok! - lépett be mosolyogva Payton egy csokor tulipánnal a kezében.

-Jézusom! - nevettem el magam, majd elvettem a virágokat és letettem a konyhapultra.

- Ölelést nem is kapok?

- Milyen volt a délelőtt? Remélem jók voltak a lányok! - mondtam halkan, a földet bámulva.

- Én csak... kérlek ne haragudj!

- Hogy ne haragudjak? Esküszöm megőrülök a hangulatingadozásaidtól! - röhögtem el magam kínomban.

- Tudom de... nem direkt csinálooom! - nézett rám bociszemekkel.

- Aha - mosolyodtam el akaratom ellenére.

- Na? Mit csinálunk? - ült fel a konyhapultra vidáman.

- Öhm... menj haza, mondtam hogy nem maradsz sokáig!

- Dehogy megyek! - ugrott le a pultról röhögve.

- Payton Jay Moormeier! Még mindig mérges vagyok rád! - néztem rá szigorúan.

- Nem vagy az! - kacsintott.

- De, az vagyok!

- Ugyan már, tudom hogy szereeetsz! - mosolyodott el édesen.

- Jaj Istenem, lehetetlen haragudni rád! - ráztam meg a fejemet mosolyogva.

- Akkooor? - tárta szét a karjait.

- Nem hiszlek el néha! - öleltem át a nyakát mosolyogva.

- Tudod... - kezdte, miközben még mindig a derekamnál fogva szorított magához. - Még sosem volt ilyen jó baráti kapcsolatom egy lánnyal. - nevette el magát.

Ez... egy kicsit fájt. Na jó, nem hazudok, nagyon fájt. Mondjuk, ha pozitívan nézzük, lehet hogy azért mondta hogy baráti kapcsolat, mert ugye se nem vagyunk együtt, se nem kavarunk. Mert ha már mondjuk volt barátnője, akkor vele biztos jobb volt a kapcsolata...
Jó, hagyjuk.

- Nincs kedved netflixezni? - húzódtam el.

- De, menjünk - mosolygott.

Hiii!
Itt lenne a kövi rész, remélem tetszik!
Amúgy köszönöm Szolina08-nak a csodálatos új borítót! Imádlak gyerek!💕
Puszi❤