𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

16. rész

~ helló gyermekek, a jövőbeli Rita vagyok, aki rájött, hogy elég szar a sztorinak ez a része, de nincs kedve átírni. szóval csak úgy jóindulatból felkészítek mindenkit, hogy ez egy nagyon, de nagyon szar rész lesz, de mindenképp olvassátok el, mert különben nem fogjátok érteni a későbbieket. köszönöm :3 ~

- Mi a Szent Szűz Mária?! - szólalt meg Payton a semmiből.

- Mi az? Baj van? - néztem rá.

- Mi a szar? Mi a rákos... - kezdett kiabálni a telójával a kezében.

- Hé! Minden rendben? - kezdtem megijedni.

- Mi a tö... najó. Muszáj telefonálnom. Bocsáss meg! - állt fel a telefonnal a kezében. Még sose hallottam kiabálni. Nagyon megijedtem, ezért utána futottam.

- Hallod tesó! Én értem, de bazdki, nekem van barátnőm! Igen. Tegnap óta. De ez most nem lényeg, hallod?! Nem! - kiabált valakivel a telefonon keresztülm

- Payt... - böködtem meg a vállát suttogva.

- Ne most! - kiáltott rám. - Bocs, itt vagyok! Szóval! Magyarázd már meg tesó... - folytatta a beszélgetést.

Én meg könnyezve futottam be a szobájába. Még sose láttam ilyennek. Nagyon rosszul esett, hogy ok nélkül kiabált velem. Bevetődtem az ágyába, és a fal felé fordulva hagytam hogy pár eltévedt könnycsepp távozzon a szememből. Még sose esett ilyen rosszul semmi. Furcsa volt, hogy pár szótól így összezuhantam. Még egy ideig úgy kiabált, hogy szinte nekem fájt a torkom. Ahogy hallottam több, 4-5 emberrel beszélt, és mindegyikkel ordibált 5-6 percet legalább.

Fél óra múlva egy sóhaj kíséretében hallottam Paytont bejönni a szobába.

- Na, itt vagyok - hallottam nyúzott, rekedt hangját.

- Hé! Jól vagy? - jött oda az ágyhoz. - Baba, minden oké?

- Na. Megtanultál normális hangerőn beszélni? Bravo! - szipogtam halkan.

- Oh, Istenem! Megint sikerült megbántanom téged! Nagyon jó vagy, Payton Moormeier. Kérlek ne haragudj! - simogatta meg a karomat, és megpróbált maga felé fordítani, amit nem hagytam. - Naaa! Légysziii! Tudod... tudod hogy nem úgy értettem, csak... ajj nem tudok magyarázkodni! De... - csuklott el a hangja, mire felálltam, és szipogva borultam a nyakába. Szorosan átölelt, és most ő fúrta arcát a nyakamba.

- Naaa ezt én szoktam csinálniii! - nevettem halkan.

- Nem érdekel! - motyogta a nyakamba. - Bocsáss meg!

- Semmi baj, na - túrtam bele a hajába mosolyogva, mire nevetve megcsókolt.

- Ugye tudod, hogy imádom ha cseszteted a hajamat?

- Mostmár tudom - pusziltam meg a száját vigyorogva. - Elmondod miért üvöltötted szét a torkod?

- Hát... - ült le az ágyra. - Írt Josh, hogy...

- Richards? Josh Richards? - nyíltak nagyra a szemeim, mire bólintott. - Ismered? - kérdeztem, mire megismételte az előző mozdulatát.

- Szóval... írt hogy európai turnéra megyünk. Olyan... Lights Out Tour szerűség, csak nem nyáron, hanem most. Nem is értem... és hát amint hallhattad ki is akadtam rendesen.

- De... miért akadtál ki? Nem szeretsz találkozni a rajongóiddal?

- De, csak... az a helyzet, hogy nem jöhet kísérő - biggyesztette le a száját.

- És... hány napos?

- 2 hét - mondta halkan. Na én teljesen lefagytam, meg se tudtam szólalni. Mennyi? 2 hét? 2 hétig nem fogom látni? Azt nem fogom kibírni. Pff az túl sok nekem.