𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

15. rész

- Kelj fel Hercegnő! - mondta rekedt hangon. - Suli van! - simizte meg a karomat.

- Mmhhmhmm - fordultam át a másik oldalamra, de magamban megint mosolyogtam a becenév miatt.

- Na mostmár igazán megtanulhatnál beszélni - nyomott egy puszit az arcomra. Pár másodperccel később felültem, és Payton felé nyújtottam a kezem, hogy húzzon fel.

- Jaj de lusti vagy! - húzott ki az ágyból mosolyogva.

- Nem akarok suliba menniii! - öleltem meg.

- Ne nyafogj! - nevetett.

- Deeee! - bújtam bele a nyakába, mire még szorosabban húzott magához.

- Na. Készülődj. El fogunk késni - puszilta meg a hajam, amit egy pillanat múlva megkönnyebbülve kibontottam. Ugyanis egész éjjel kontyban aludtam, és a hajhagymáim kicsit kikészültek.

- Jóóó...

Utam egy percnyi gondolkodás után valamilyen rejtélyes módon Payt szekrényéhez vezetett, amiből kiválasztottam egy pulcsit.

- Hé! Nem ér lopkodni!

- Hihihi! - csuktam be a pulcsis szekrényt.

- Melyiket vetted ki?

- Ezt - mutattam meg a fekete-fehér darabot. - Ez jó lesz, mert akkor felveszem a fekete farmeromat és a fehér sportcipőmet.

- Oké, azt felveheted.

- Miért, melyiket nem vehetem fel? - húztam fel a szemöldökömet.

- Felőlem az egész ruhatáramat felveheted. Csak vicceltem! - nevetett.

- Igazi mókamester vagy... - indultam meg az említett darabokkal a fürdője felé.
A pulóver a térdemig ért. Imádtam!
Megfésülködve és fogat mosva léptem ki a fürdőből.

- Jól áll a pulcsim - nézett végig rajtam.

Erre nem válaszoltam semmit, csak elpirulva megöleltem.

- Jaj olyan kis bújós vagy! Imádlak!

- Na de én kész vagyok. Most te vegyél fel valamit. - néztem végig rajta, ugyanis még mindig egy szál szürke melegítőben volt póló nélkül. - Esetleg tudom ajánlani a póló nevű ruhadarabot...

-De nem akarooooom! - nyafogott most ő.

- Ne nyafogj! - ismételtem el az 5 perccel azelőtti mondatát.

- Deeee!

- Tényleg el fogunk késni. Háromnegyed nyolc van!

- Jaj már! - vágott durcis fejet, majd egy rohadt menő outfittel a kezében bement a fürdőbe rendbeszedni magát. Én pedig csak nevettem.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

- Na ez meg mi? - támadott le Daniel amint beértünk a terembe.

- Mi mi?

- Ez! - mutatott az összekulcsolt ujjainkra. - 2 napja még utáltad őt!

- Egy, az két napja volt. És kettő, akkor sem utáltam őt! Csak mérges voltam rá! - mosolyogtam Paytre.

- És... ez az ő pulcsija? Te... te normális vagy?

- Igen, az enyém. Bajod van vele? - szólalt meg Payton.

- Igen! Igen bajom van vele!

- De neked ehhez mi közöd van amúgy? - néztem rá furán.

- Hogy tudtál idáig süllyedni Lia? Én... én mélyen csalódtam benned! - mondta a fejét csóválva, majd felhúzta a kapucniát, és kiment a teremből.

- Nagyon nem szimpi ez a gyerek. Már 7.-ben is idiótának tartottam. De ahogy telnek az évek, egyre hülyébb. - mondta Payt.

- Hagyd! Teljes zizi! De mindjárt csöngetnek. Üljünk le! - húztam a padunk felé.

És... na jó, kitaláljátok, hogy mi volt az első óra? Csak... csak nem matek? Ohohh dehogynem!

- Jó reggelt! - lépett be a nő komolyan. És akkor el kezdte magyarázni, hogy miről fogunk aznap tanulni.

Még csak 3 perce ment az óra, de én már halkan nyüszögve hajtottam a fejem Payton vállára, olyan "én esküszöm meghalok" stílusban.

- Nyugi. Csak maradj csöndben és figyelj, akkor nem lehet baj - suttogta, majd nyomott egy puszit a fejemre.

- Úgy látom jól érzik magukat, Mr. Moormeier!

- Köszönjük szépen, jól vagyunk! - mosolygott Payt a tanárnő felé.

- Örülök neki. Akkor Miss Clark ki is jöhet felelni! - mosolygott önelégülten.

- Tudja tanárnő, maga a kedvenc tanárom! - mondtam halkan.

- Tessék?

-Semmi tanárnő! - mentem ki a táblához. - Miből feleljek?

- A múlt órai anyagból. Kezdheti.

És itt persze Payt lesúgta az egészet. Ez a nő komolyan vak. Meg süket.

- Leülhet. 5-ös. - mondta unottan.

kösziii<3 – toltam elé egy cetlit. bármikor<33
pedig én csöndben voltam, és figyeltem. te szólaltál meg. miért nem téged hívott felelni?
mert szerencsés vagyok :D
aha... most amúgy miről van szó? fogalmam sincs, nem figyelek

Konkrétan egész órán papírokon keresztül beszélgettünk.

- Fú Parker! Bazze ez nagyon nagy volt! - veregette hátba Payton óra után az egyik barátját röhögve.

Ugyanis ez a Parker gyerek piros krétaport szórt a tanár székére óra előtt, ő meg szépen belecsücsült a fehér nacijával.

- A kövit én csinálom! - kiáltott fel az egyik csaj, aki láthatóan rocker volt. Igen, a nevek még nem annyira mennek. Azt tudom, hogy van Daniel, meg Parker. A többit nem igazán.

- Okés, holnapig találd ki! - szólalt meg egy srác. Woa, őt eddig észre se vettem. Na mindegy.

Még 6 ehhez hasonló unalmas óra után megváltás volt a csengő.

- Na mizu haver, fűzöd az új ribit? - jött oda hozzánk a suli előtt Parker mosolyogva.

- Ő a barátnőm tesó. Vigyázz a szádra! - röhögött.

- Oh bocsi kislány. Nem tudtam. Na mindegy, én léptem haza! Ügyesen Payton! - fogtak kezet, majd Parker elment a deszkájával.

- Igazán kedves... - mondtam unottan.

- Parker? Ja igen, ő ilyen... szókimondó. Ritkán fogalmaz illedelmesen. Megbántott, hogy leribizett? Mert eskü belenyomom a fejét a wc-be. - röhögött.

- Nem, nyugi erre nem lesz szükség! - nevettem én is. - Az egyel jobban bántott, amikor te tetted ugyan ezt. - húztam el a számat.

- Jaj Hercegnőőő! Tudod, hogy nem úgy értettem, csak...

- Tudom. - mosolyogtam. Igen, Payt nem a szavak embere.

- Na látod! Akkor ezt megbeszéltük! - húzott magához mosolyogva, majd mindenki előtt megcsókolt. Hallottam a hátam mögött pár szomorú sóhajt, és szinte égette a hátamat a sok irigy, gyilkoló pillantás. De nem érdekelt. Payton az enyém, és ezen senki nem tud változtatni.

- Megyünk?

- Aham - kulcsolta ujjait az enyéimre, majd megindultunk a kocsi felé.

Hiii!
Most nincs ihletem többet írni, sorry.
De remélem tetszik!
Puszi❤