𝐀𝐥𝐨𝐧𝐞 - 𝐏.𝐌.

6. rész

Nem tudtam mi történik. Sem azt, hogy miért nem írt Payton, sem azt hogy hány óra van.

Annyira nagyjából emlékszem, hogy elővettem az ágyam alól a Whiskymet, amit kb. fél éve kaptam az egyik "barátomtól", az előző sulimból. Eddig még nem bontottam ki, de úgy éreztem, most itt az ideje. Csak el akartam kicsit lazulni. Megnyugodni.

Nos, a következő emlékkép, hogy hallom, amint valami csattan egyet, és egy másodpercen belül valaki hátulról a karjaiba zár. Ismerős volt az illata. Rögtön tudtam ki az.

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-*

Másnap reggel szörnyű fejfájásra keltem. Na meg arra, hogy valaki kihúzza a függönyt.

- Hogy az a jól édes anyád fordulna fel amiért megszült... - morogtam, fejemet a párnámba fúrva.

- Neked is csodálatos szép jó reggelt! - hallottam Payton rekedt hangját.

- Mi? Ki? Moormeier? Mi a szar... - jöttem rá, hogy ki szólt hozzám.

- Nincs hányingered?

- Nincs, miért lenne? - dörmögtem, továbbra is csukott szemmel.

- Öhmm... mondjuk... ezért? - emelte fel a Whisky-s üveget.

- Az... mi az? - kérdeztem.

- Nos... azt én sem igazán tudom. Oh, Whisky! - fordította maga felé az üveget, majd szúrós szemekkel nézett rám.

- És... az mit keres itt? - kérdeztem, bár erre a kérdésemre pontosan tudtam a választ.

- Én ugyan ezt kérdezhetném! Lia! Normális vagy? Bármi bajod eshetett volna! Pláne most, hogy tegnap 2× is elájultál! - emelte fel a hangját, de inkább aggódást hallottam a hangján, minthogy dühöt.

- Sshh, Apa meghallja!

- Huppsz, tényleg!

- Nem sokára indul dolgozni... - mondtam, majd egy hirtelen lendülettel felültem, majd felálltam. Vagyis álltam volna, ha nem dőlök el.

- Jézusom! - térdelt le mellém rögtön. - Jól vagy? - ültetett fel a földön, majd óvatosan magához ölelt.

- Nem! - fogtam a fejem, amit eléggé beütöttem. - Te! Ezt biztos meghallotta! - ijedtem meg. - Gyorsan! A gardróbba! - parancsoltam suttogva.

- Mi történt? Miért ülsz a földön? - nyitott be Apa.

- Mi? Ja, én csak... izé le-leestem az ágyról. - próbáltam értelmesen beszélni másnaposságom ellenére. Ám ekkor megállt bennem az ütő. A piás üveg pont mellettem hevert. Így egy hirtelen mozdulattal besöpörtem az ágy alá.

- Az mi? - utalt apa az ágy alá begurított tárgyra.

- Ja csak a... a papucsom. - improvizáltam sajgó fejemet fogva.

- A... papucsod - ismételte el maga elé nézve, és úgy nézett rám mint egy hülyére. Megértem, ez elég idióta megszólalás volt részemről.

- Mhmm! Na de szer-szeretnék át... öltözni! - zagyváltam.

- Rendben... - mondta furcsán. - Elmentem dolgozni! - intett, majd kiment.

- Szia! - kiáltottam utána.

- A papucsod? Ez komoly? - mászott ki a gardróbomból Payton, miután hallottuk hogy becsukódik a bejárati, azaz Apa elmegy.

- Jólvan na, nem vagyok jó ilyesmikben. - mondtam, majd újra megpróbáltam ezt "felállás dolgot", de most sem sikerült.

- Hagyd már abba a próbálkozást! - kapott el Moormeier. - Olyan másnapos vagy, hogy azt még a sarki alkesz is megirigyli!

- Aha... - dülöngéltem Payton kezében, mert annyira fájt a fejem, hogy alig álltam a lábamon.

- Én viszont tényleg át szeretnék öltözni, szóval... - folytattam. - Kimennél?

- Viccelsz? Alig állsz meg a lábadon! Nem!

- De... mi? - fogtam fel az előbb hallottakat.

- Igen? - mosolygott.

- Biztos hogy nem! - tiltakoztam.

-Ajj ugyan már! Inkább elesel még 10× amíg fel nem öltözöl?

-Igen... - válaszoltam bizonytalanul. - Na, menj már ki kérlek!

- Ajjj... jó - vágott sértődött fejet, majd lement a nappaliba.

Sziasztok!
Igen, megint én vagyok az! Ki más? Na jó, ezt abbahagyom mert cringe, csak akartam valamit írni ide.
A lényeg, hogy itt az új rész, remélem tetszik!
Puszi❤