Sárkány Birodalom: Ryuu

24. Nilga

Beledobtam az üstbe a halat, a növényeket, majd jól besóztam, fűszereztem. A jurta közepén lévő tűz most élénken lángolt. Felette az edényben már forrt a víz, amibe most  a hozzávalókat tettem bele. 

- Szerinted felkel? Te is egy csomó ideig aludtál. - Kit elmerengve ült a földre leterített szőnyeghalmazon, és nézte mit ügyködök.

- De én fiatalabb vagyok és gyengébb. Egy ősi sárkánynak sokkal nagyobb a tűrőképessége, és szerintem nem is fárad el annyira. A varázslataival pedig szépen vissza tudja hozni az életerejét. -magyaráztam. - tegnap még megtartott egy haditanácsot mielőtt elment volna aludni.

- Hát igen. Nem semmi az öreg. - sóhajtott. - és hogy vagytok? Minden rendben köztetek? - vigyorodott el pajkosan a fiú. 

- Nem tudom. Gondolom. - vontam meg a vállam. - több mint egy hete nem láttam őt. 

- Igaz igaz. - bólogatott. - azért nem időzök majd sokat. Inkább hagylak titeket kettesben.

- Szerintem most nem lesz ránk idő. Bár a kardot oda akarom neki adni. - böktem a fejemmel a letakart tárgyra. Tegnap este már elújságoltam Kitnek, hogy készen van. Reggel amikor megérkezett, az első dolga volt tüzetesen megvizsgálni és megdicsérni.

- Fizetségül kérd őt egy napra. - kacsintott pajkosan a lidérc.

- Kit! Ne már. - elpirultam. - ajándékba adom neki. - motyogtam. Bár bevallom, nagyon is tetszik az ötlet. 

Már rég elkészült az étel, amikor Yoru kitopogott a szobájából. Kittel éppen fogócskáztunk. Igen! Fogó! Átváltozott kis fénylő alakjába, amit képtelenség lett volna elkapni, majd körbe kergettem a nappalinkban, a tűz körül. Még a lépcsőre is felmásztam utána, nem túl rendeltetésszerűen. Kintről a korlátjáról lógtam le és kapkodtam felé. 

- Úgy látom ti is kipihentétek magatokat. Mi ez a finom illat? - lépett a kondér fölé. Megemelte a tetejét és beleszimatolt. Odasiettem, és egy tálat a kezébe nyomva azonnal szedtem neki. - Köszönöm.

Magunknak is tálaltunk, majd a tűz körül összegyűlve fogyasztottuk el, amíg Yoru mesélt az útjáról. Mint két gyermek, csüngtünk a szavain, és bármit mondott, csillogó szemekkel figyeltük minden mozdulatát. Nosztalgikus érzés kerített a hatalmába. Mintha visszamentünk volna az időben. Szinte még a mocsár állott, áporodott szagát is éreztem, bár lehet az csak a lidérc volt mellettem.

Kit tényleg nem maradt sokáig. Amint befejeztük az evést, ő illedelmesen, de sokat sejtető pillantással elköszönt, és magunkra hagyott minket. Felkaptam a bebugyolált kardot, és a hátam mögé rejtettem. Yoru éppen az edényeket pakolta el, de kizártnak tartottam, hogy annak ellenére, hogy háttal állt nekem, nem vette észre a ténykedésem. Ezt beigazolva fordult felém amikor mögé léptem.

- Hmm? Mit szeretnél? - mosolyogva nézett a szemembe. Már ettől felmelegedtem.

- Semmiség. Csak egy kis....ajándék. - motyogtam. - nem tudom, hogy szükséged van-e rá, mert van kardod, de én nem találtam hozzád méltónak.

- Oh. - nagyot nézett, ahogy felé nyújtottam a csomagot. Óvatosan csomagolta ki. A kezében forgatva vizsgálta meg. Végigsimított a pengén, megvágta vele az ujját. Feszülten várakoztam, bár végig nézve rajta-mint aki most kapott egy új játékot, gyermeki izgalommal lépett hátrébb, hogy csapjon vele párat-tudtam, hogy nem csalódott. A penge sötéten villant a tündökön besütő nap fényében. Pár perc alatt megtalálták az összhangot. 

- Ez tökéletes! Egy újabb remek munka.

- Remélem hasznát veszed az eljövendő csatákban.