Sárkány Birodalom: Ryuu

35. Új világ

Több mint egy hónapja már, hogy visszatértünk a Sötét Táborba. Minden ment a megszokott rendszer szerint, annyi különbséggel, hogy negyed annyian maradtunk, rengeteg jurta vagy házikó most üresen állt a hegyek között. A katonák nem gyakorlatoztak minden nap a mezőkön, a kovács műhely csendes volt, a bányákban sem dolgoztak jelenleg, mert elég volt a tartalékunk a tél végéig. Olvadt a hó. Nemsokára itt a tavasz, bár az éjjelek még fagyosak voltak, lejjebb a mély völgyekben ahol melegebb volt, már felfedeztem az első bimbókat a fákon. 

Amint felkeltem, lementem a reggeli finom illatára, hogy csatlakozzak Yoruhoz és Graumhoz. Nem egészen egy hete adtam be a derekam, és költöztem vissza hozzájuk. Nagyon figyelmesek voltak velem, nem hangoskodtak vagy ilyesmi. Csak néha fordult elő, hogy  a szemem előtt loptak egy csókot, vagy ölelést, egy rejtett érintést. Mélyen belül már nem forrongtam miatta, viszont elszomorított. Nyugtalan voltam, és ezt a többiek is észrevették. Pedig nem sok mindenkivel elegyedtem szóba, de érezték rajtam, hogy valami készül. Alig vártam a tavaszt.

- Ma én megyek vadászni. - szólalt meg Graum. 

Leültem a tűz mellé.

- Köszönöm. - mondtam Yorunak, aki szedett nekem reggelit és a kezembe nyomta.

- Te vagy a soros amúgy is.

- Én szívesen elmegyek megint. - szóltam közbe.

- Az utóbbi alkalomkor is te voltál. - Yoru mellém ült, így most Graum velünk szembe eszegetett.

- Szeretek vadászni.

- És ha ma tanítanék neked valami újat? Van még pár varázslat amire szükséged lehet. - Yoru szavaira felcsillant a tekintetem. Ha valami újat lehet tanulni, akkor arra mindig vevő voltam.

- Akkor ez eldőlt. - nevetett Graum. Ő fejezte be a legkorábban az evést, majd csókot nyomott Yoru ajkaira és kiment. Már úgy volt öltözve a reggelihez, hogy rögtön utána indulni tudjon. 

- Azt mondta sokáig el lesz. - jegyezte meg halkan Yoru. Egy görcs állt be a gyomromba ennek hallatán. Ez most mit akar jelenteni?

- Annál több mindent tudsz tanítani nekem. - mondtam halkan. 

Megtartottam a távolságot mióta visszaköltöztem. Próbáltam Yorura csak a mesteremként gondolni, még akkor is ha ez néha nehéz volt. Az érzések nem múlnak el egyik napról a másikra. 

Elpakoltam az edényeket, amíg Yoru előhalászott valami ősrégi könyvet, és kicsapta  a földön ülve a tűz mellett. Nemsokára mellé telepedtem és kíváncsian bámultam a betűket. Feltűnt, hogy nem mindegyiket ismertem.

- Ez mi? - böktem rá egyre.

- Nem ismered? - erre megráztam a fejem. - Már kiment a divatból, de még 200 éve használták. Akkor először meg kell jegyezned a betűket. 

Belekezdett a magyarázatba, én pedig ittam minden szavát, csak úgy mint eddig. Csodáltam mint mestert, és a szeretetem iránta ezt csak fokozta, így még jobban odafigyeltem rá, mintha csak egy sima tanító lenne számomra.

Megtanított egy újabb fekete varázslatot, amivel ha sikerül beférkőznöm az ellenségem fejébe, illúziókat tudok vele láttatni. Órákig gyakoroltam és próbálkoztam, nagyon nehéz feladat volt. Minden motivációm ellenére nem voltam képes tökéletesen végrehajtani a feladatot. Bár lehet az is volt a baj, hogy Yorun gyakoroltam. Egy ősin, aki mit is mondjak... Nehéz dió. Meg amúgy az elmekontroll mestere. Semmi se történik az akarata ellenére.

- Elég lesz. Ez pszichikailag fáraszt ki. Holnap folytatjuk. - nyújtózott egy nagyot. Én ásítottam egyet, majd felültem a kanapéra. 

- Graum ilyen sokáig vadászik? - kérdeztem halkan.