Sárkány Birodalom: Ryuu

5. Bogár

A reggel első sugaraira keltem. Nagyot nyújtóztam, majd átfordultam a másik oldalamra. Még nem nyitottam ki a szememet, csak akkor, amikor már biztos voltam benne, hogy nem fogok visszaaludni. Ismerős tárgyak kerültek a szemem elé. A saját szobámban voltam, a kényelmes ágyamon, a puha szőrméim között. Tegnap minden gond nélkül hazajutottam. A nagybátyám Roku nagyon megkönnyebbült amikor meglátott. Meg persze Kiyo is. Náluk kellett vacsoráznom, és mindent el kellett mesélnem nekik. Meg is tettem. Mondtam, hogy eltévedtem és csak most találtam vissza. Napokig kóboroltam az erdőben amíg végre hazataláltam. Meg hozzátettem, hogy találtam egy barlangot ahol sárkány alakban is befértem és ott aludtam. Hihető nem? Szerencsére nem kételkedtek a szavaimban, pedig nem voltam egy tapasztalt hazudozó. Utána mondták, hogy már pár tanulótársam elindult engem megkeresni. Volt egy erős sejtésem, hogy ők lehettek akik megtalálták a mocsarat és őket üldözte Yoru. Remélem, hogy azért életben hagyta őket. Nem akartam senki halálát okozni. 

 Igazából nem is vágytam vissza Riernfornba mióta megtudtam, hogy félvér vagyok, de mindenképpen vissza kellett jönnöm. Válaszokat akarok. Jogom van tudni kik voltak a szüleim és hogyan haltak meg. Most már nem térhetnek ki ez elől. Az elhatározásom megvolt, de fogalmam se volt hogyan is kezdhetnék neki. Elvégre szerettem őket, de mélyen megbántottak azzal, hogy ennyi éven át hazudtak nekem.

Maradt még abból a húsból amit Yoru készített, így azt falatoztam reggelire, majd felöltöztem, megfésülködtem. Nem maradhatok sokáig. Vonzott a kaland és a tettvágy, minél előbb ki akartam szökni újra a faluból. Abban még nem voltam biztos, hogy Yoruhoz kellene visszamennem, vagy a saját utamat járnom. Persze ki mondta, hogy nem lehet az az én utam ami az övé is? Azt mondta megtanítja elrejteni a gondolataimat. Akkor másra is megtaníthat. Biztos vannak olyan dolgok, amiket nem tudok, vagy azt hittem, hogy nem is tudnám soha megcsinálni. Na meg ő már olyan öreg. Sok érdekes története lehet. Itt el is akadtam egy kicsit. Mi van ha nem fogad vissza? Meg is ölhet.

Átrepültem újra nagybátyámékhoz, de csak a felesége volt otthon aki épp főzött valami finomat.
- Ryuu újra itt? Éhes vagy? Nyugodtan vegyél bármiből ami megtetszik-mutatott a konyhában lévő húsra, egy két ízesítő növényre.
- Beszélnem kell Rokuval. - néztem az asszonyra komoly tekintettel. Erre megfagyott, majd kissé idegesen fordult felém.
- Reggel elment vadászni. Miről lenne szó? Hátha tudok segíteni. - varázsolt egy kedves mosolyt az arcára.
- Mindenki tudta a faluban rajtam kívül, hogy félvér vagyok? - kértem számon a nőt, aki az erőteljes hangnememre egy kicsit összerezzent. Nem ezt szokta meg, hiszen mindig is jófiú voltam, kedves, senkinek se ártottam.
- Ryuu, ez nem ilyen egyszerű.
- Ráadásul pont fekete vagyok? Nem is akármilyen. Még az is lehet, hogy ha meglát egy birodalmi katona feljelent a királynál.-akadtam ki. - mégis mi értelme volt egy ilyet eltitkolni előlem?
- A te érdekedben tettük. Mégis honnan jöttél rá? A tanuló társaid egy fekete sárkánnyal találkoztak tegnap. Ugye nem...? - arca eltorzult a gondolatra, hogy esetleg egy fekete sárkánnyal szövetkeztem.
- És ha igen? Legalább valaki nem akarja eltitkolni előlem a származásomat!
- Ryuu! - kicsapódott az ajtó, és Roku robbant be rajta. Fenyegetően közeledett felém. - Nem beszélhetsz így Ilmával. Neki ehhez semmi köze. Itt vagyok, kérdezz. - álltam a tekintetét, azt hiszem Yoru kisugárzása után a nagybátyámé már meg se kottyan.
- Ki az apám és ki az anyám? Vérrokonságban állunk egyáltalán egymással? Mért nem mondtátok el, hogy félvér vagyok? - tettem fel az első kérdéseket, amik az eszembe jutottak.
- Ülj le. Ez egy hosszú történet lesz. - sóhajtott fel a férfi, majd helyet is foglalt az asztalnál. Először nem akartam engedelmeskedni neki, de végül beláttam, hogy igaza van. Leültem vele szemben, majd vártam. Nagyon őrlődött magában, mintha nem tudná hol is kezdhetné.
- Az elejétől akarom hallani. - mondtam neki határozottan.
- Rendben. - bólintott, majd belekezdett a mesélésbe.

***

Összehajtogattam a kedvenc takarómat, összekötöztem, majd megkerestem a legnagyobb táskámat ami volt, hogy minden fontos cuccomat bele tudjam rakni. Leginkább a ruháimat és egy két könyvet tettem el. Nagyon szerettem a kis házamat, igazi otthon volt számomra. Egy problémám volt csak vele. Kicsit magányosnak éreztem magam. Több éve már annak, hogy egyedül éltem benne.
- Hova készülsz? - ijedten ugrottam hátra, majd előhívva hosszú sárkány körmeimet, támadó állásban szemrevételeztem a behatolót.
- Ha egy kicsit figyeltél volna észrevettél volna. - Yoru lazán sétált be a szobámba, a kis asztalomhoz ment, felvette a fésűmet, majd felém nyújtotta.
- Mi a.... - alig jutottam szóhoz. Hogy jutott be? Honnan tudta hol vagyok? Bár valószínűleg az ő tudásával nem nehéz kitalálni. Lassan elvettem tőle a fésűt. Mintha itt se lenne. Egyáltalán nem éreztem a jelenlétét. Inkább mintha csak egy apró bogár lenne.
- Csak úgy tudok bejutni észrevétlenül ha teljesen elrejtőzöm. De ettől függetlenül is valamennyire érzékelhető vagyok.
- A bogarakat figyelmen kívül szoktam hagyni-motyogtam. A szemébe néztem, amit eddig nem mertem hosszabban megtenni. Aranysárga gömbjei mindentudóan pislogtak rám.
- Ha egy nagyon fekete bogárról van szó, akkor az én vagyok. - mosolyodott el. Teljesen elámultam. Hogy lehet, most ennyire más? - igazán mondhatnál valamit. Bár tudom mi van a fejedben, de akkor is megpróbálhatnád.
- Nem szoktál mosolyogni. - mondtam halkan. Erre felhorkantott.
- Dehogynem! Csak szinte rám se mersz nézni. Ne haragudj de ha otthon vagyok nem fogom elrejteni az igazi jelenlétemet. Állandó koncentrálást igényelne. - támaszkodott neki a kis konyhapultomnak. Keresztbe fonta a karjait. Az izmai csak úgy dagadtak a fekete ruháján keresztül. Nem akarnék sose az ellensége lenni.
- én megértem. - bólintottam. - majd hozzászokom.
- A szőrméidet is akarod hozni? - kérdezte kedvesen. Most olyan kellemes mély zengése volt a hangjának. Semmi ijesztő nem volt benne.
- Mi? De.... - értetlenül néztem rá. Mégis hová? Abban se voltam biztos, hogy visszafogadna a mocsárba maga mellé, de gyanakodni kezdtem.
- Persze, hogy visszafogadlak. Mégis hova mennél egyedül? Tudom, hogy azt tervezted, hogy világgá mész, de lásd be ez egy félvér fekete sárkánynak igen csak veszélyes vállalkozás. Megígértem, hogy megtanítalak eltakarni a gondolataidat. Sok mást is megtaníthatok még. Hozd a szőrméidet is, sokkal otthonosabb lesz tőle a kunyhó. Nem érdekel Kit véleménye. - döntötte el helyettem a dolgot.
- hát... Jó - nyögtem ki nagy nehezen. Kellett egy kis idő mire felfogtam, hogy ezek szerint maga mellé vesz. Még tanítani is fog. A szívem hevesen kalapált az izgatottságtól. Elmosolyodtam halványan, majd sietősen pakolni kezdtem a szőrméket is. Összekötöztem egy nagy csomagba.
- Add csak ide. Hozom én. - kivette a kezemből. - a kalapácsod? - bökött a kis asztalon lévő tárgyra.
- Hozom azt is. Nem baj? - kérdeztem és rámosolyogtam. Kicsit mintha meglepődött volna ezen. Pedig én is szoktam ám mosolyogni! Csak lehet nem rá.
- Öhm... Hozd csak. - zárta rövidre a témát, majd elfordult. Kitágultak a pupilláim. Mégis mért jött zavarba?
- Gyere Ryuu nem érünk rá. Mi van ha a nagybátyád feljön hozzád? - szólt rám szigorúan.
- Máris mehetünk. - elkuncogtam magam. Azt hiszem most egy teljesen új oldalát ismerhettem meg. Remélem ez segíteni fog majd akkor, amikor nem rejti el a jelenlétét és halálfélelmem lesz a kisugárzásától. Ha sikerül megszoknom, talán össze is tudunk majd barátkozni.