Sárkány Birodalom: Ryuu

33. Keserédes győzelem

Remegő kezekkel ültem egy leszakadt oszlop darabon. Már leszállt az éj, és  feljött a nap, de én órák óta egy helyben ültem mozdulatlanul. Elmémben újra és újra felvillant a csata zárójelenete, ahogy a mesterem és Graum egymás karjaiba omlanak, majd megcsókolják egymást. Abban a pillanatban még úgy éreztem, hogy ez így van jól. Annyira egymásnak voltak teremtve. Két ősi sárkány, évszázadok óta együtt volt, majd szétszakadt, és most újra találkozhattak. Első látásra meg tudtam mondani. Rögtön utána leesett, hogy mi is történt.  Hogy ez számomra mit is jelent. Ha eddig sikerült is túlélnem, akkor mégis úgy éreztem, hogy tőrt döftek a szívembe. A katonák felujjongtak, Fargas mosolyogva figyelte a kettő újra találkozását. Szörnyen éreztem magam. Most nyertem meg egy csatát, mégis úgy éreztem, hogy hiábavaló volt az egész. Nekem itt se kéne lennem. Felesleges vagyok.

Könny szökött a szemembe. Dühösen töröltem le. A bizonyos csók után azonnal elkezdtem körbejárkálni, és Flynnt keresni. Senki másra nem számíthattam csak rá. Az egyedüli sárkány akiben megbíztam minden feltétel nélkül. Legalábbis mostantól.

- Flynn! Hahó! Hol vagy? - hangom egyre nyugtalanabb és sürgetőbb lett, ahogy lassan rá eszméltem, hogy nincs sehol a keresett személy. Ekkor kezdtem kétségbeesetten végigjárni a lerombolt várost és palotát, hogy legalább a holttestét megtaláljam. 

Egész éjjel kerestem.

Eredménytelenül.

Ennyi idő alatt már minden halottunkat felszámolták, és elégették, ezért ültem jelenleg egyedül az oszlopon, és néztem távolról a máglyatüzeket. A seregünk nagyja oda. A fehérek seregének is. Nem folytatódott a harc tovább miután Graum kijutott. Elértük a célunkat, így mi onnantól nem támadtunk. A fehérek ennek csak örültek.

A reggeli nap sugarai próbálták melengetni a könnyektől fagyos arcom. Fáztam. Nem volt hideg, a hó is olvadozott még az éjszaka közepén is, mégis egész testemet megborzongatta a hűvös levegő. Lepillantottam csúnya pikkelyes kezeimre. Jelenleg nem tudtam foglalkozni vele. Majd elmúlik. Biztos voltam benne, hogy a testem minden egyes négyzet centiméterét befedte a feketés vöröses szaruréteg, de most kisebb gondom is nagyobb volt ennél. 

Két alak közeledett felém. Nem akartam ezt a találkozást. Lelkileg még nem dolgoztam fel. Nem voltam rá kész.

- Szia Ryuu.- Yoru lépett oda hozzám, Graummal az oldalán. Nagy nehezen rávettem magam, hogy alaposan szemrevételezzem a férfit.

Hosszú éj fekete haja rendezetten pihent a hátán. Egészen a derekáig leért, befedve ezzel teste nagy részét. Már kapott új ruhát, Yoruéhoz hasonlatos fekete páncél volt rajta. Fegyver nem volt nála. Tekintetünk összetalálkozásakor megállt bennem az ütő. Yoru kisugárzása és jelenléte se volt semmi, de az övé egyszerűen sokkoló volt. Kemény vonásai voltak, sárga szeme szinte magába szippantott, és nem eresztett.

- Hé, Grau, hagyd szegényt.- bökte oldalba Yoru a társát. Egy csapásra szertefoszlott a bajlós aura. Kifejezetten nekem címezte azt az előbb, bár nem értettem mért. Talán csak tesztelni akart, hogy mit reagálnék rá.

- Ryuu, ő itt Graum... a.... - Yoru itt elakadt és kicsit félénken pislogott felváltva rám és párjára.

- A kedvesed. - fejeztem be helyette a mondatot hűvösen. 

- Igen. - sóhajtott fel a férfi.

Leugrottam az oszlopról, ami eddig az ülőhelyemül szolgált, majd odasétáltam eléjük.

- Ryuu vagyok. Yoru tanítványa.- nyújtottam a kezemet felé. Ő azonnal elfogadta és megszorította. - és szeretője. - tettem még hozzá szemrebbenés nélkül.