Sárkány Birodalom: Ryuu

34. Kötelékek

Hirtelen csapott arcon a szabad levegő. A nap már fent volt, így most vakító sugarai egyenesen a szemeimbe tűztek a hatalmas ormok mögül. A hó friss illatával telt meg az orrom. Valahol húst sütöttek. Ez eszembe juttatta, hogy mennyire éhes vagyok. Határozott léptekkel indultam meg a pár száz méterre lévő emeletes jurta felé, amit egészen eddig az otthonomnak tartottam. Furcsa volt most a vegyesen kavargó érzéseimmel visszatérni ide.

Természetesen nem fogadtam el Yoru ajánlatát amikor arra kért, hogy költözzek vissza. Helyette meghívott reggelire, és mondta, hogy bármikor szívesen lát magánál. Szerette volna, hogy megismerjem Graumot. Persze kíváncsi voltam rá én is, de a féltékenység lángja vadul égetett belül. Nem gondoltam bele, hogy ez ennyire rossz érzés lesz. Voltam már féltékeny, de ennyire reménytelenül még sosem. Hiszen tudtam, hogy Yoru számára teljesen más helyen állunk Graummal. Neki mindig is ő lesz az első. Főleg most, hogy 200 év után újra együtt lehetnek.

Belépve megcsaptak az ismerős illatok és hangok. Nem csak én voltam a mai reggelire hivatalos. Kit és Nami is ott ült a tűznél. Az igazság az, hogy nem láttam őket több mint két hónapja, még  mielőtt elindultam a hadjáratra. 

- Jó reggelt. - mosolyogva ültem le Kit mellé. Yoru a konyhapultnál vagdosta a hozzávalókat. A tűz feletti hatalmas üstben már rotyogott valami ínycsiklandozó raguféle.

- Üdv itthon. - Yoru köszöntött először. Amint beléptem, felém fordult és mosolyogva köszönt. Nos, én rá se néztem.

- Szia Ryuu. Jó látni téged.- Kit átkarolta a vállamat. - Úgy hallom bedepiztél. Nem éri meg. - rázta a fejét a  lidérc. Sokat tudóan kacsintott rám, majd Yoru felé pillantott, aki dühösen forgatta erre a szemeit.

- Nem miatta van ez az egész. - motyogtam a lángokat nézve. - Flynn eltűnt.

- Szerintem őt sem kell félteni. Ki fog találni valamit, hogy visszajöjjön hozzánk. - szorított rá a vállamra.

A kissé szomorkás pillanatot a Yoru szobájából kilépő Graum szakította meg. Nem volt rajta póló, mezítláb, a vászonnadrágjában jött oda hozzánk.

- Jó reggelt. Látom már készül a reggeli. Isteni az illata. - szagolt bele.

- Az éjszaka vadásztam le a szarvast amit enni fogunk. Hatalmas agancsa volt. - mutatott Yoru a sarokba, ahol egy tényleg méretes darab volt látható. - Itt van a mocsárlevesed, Kit. 

A lidércnek külön diétája volt. Mivel nem volt túlzott húsevő, velünk ellentétben, inkább maradt a megszokott kosztjánál. Kit megköszönte, majd elvette a sárkánytól a tálat, aki ezután szedett mindenkinek. 

- Köszönöm. - motyogtam reflexszerűen. Pedig nem akartam hozzászólni... Na mindegy most már. Ide éreztem, hogy Yoru hangulata ennyitől is jobb lett. Odalestem, pont elkaptam, ahogy boldogan Graumra pillant, aki erre elvigyorodott. Fogalmam se volt róla milyen beszélgetéseket folytathattak le a fejükben. Irigyeltem őket. Gyönyörű kapcsolatuk volt. Mért kellek mégis Yorunak? Kedvtelenül eszegettem az amúgy isteni ragut. Na jó... Percek alatt befaltam, majd éhesen pislogtam a kondérra. 

- Szedjek még? - kérdezte Yoru meglepődve. Azonnal feltűnt neki a dolog. Bólintottam, majd felé nyújtottam az üres fatálat. 

Még kétszer kértem. Utána elkezdett fájni a hasam a hirtelen evéstől, és mozdulni se bírtam.

- Kellett neked annyit enni. - Kit piszkált ahogy szokott. - Pedig gondoltam van kedved játszani velem.

- Most biztos, hogy nem. - ráztam meg a fejem. Lefeküdtem a tűz mellé, és lehunytam a szemem.