Sárkány Birodalom: Ryuu

16. Gyermek

Elkészült! Végre! Boldogan vettem szemügyre a saját kezem munkáját egy újabb nap után. Nagyon gondos és részletes fegyver volt. A markolata tele kígyózó ágakkal, a közepén még üres volt a markolatkő helye, de már nem sokáig. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mit is tehetnék oda. Egyfelől ott volt a nyaklánc, benne azzal a furcsa kővel amit Yorutól kaptam a harmincadik születésnapomra. Nagyon tetszett, és azóta is mindig rajtam volt, de úgy éreztem, hogy mivel ez nem az én kezem munkája, így nem lenne illendő, ha ezzel díszíteném a kardomat. Teljesen a sajátomnak akartam, így elővettem a kis fémgolyót a zsebemből. Mióta megcsináltam, minden hatalmasabb szándék nélkül, azóta izgatott ez a kis tökéletes gömböcske. Egy hete kezdtem meg a ráolvasásokat, és feltölteni pozitív varázserővel, így az egyszerű fémszíne szépen lassan zöldes színű lett, egy kis vörössel keveredve. Nem tudtam mért pont ilyen lett, de abszolút jó kisugárzása volt, ezért nem aggódtam. Az a zöld is valahonnan belőlem jött. Tegnap feltűnt benne egy ezüst szál is, de csak vékonyan. Elgondolkodva forgattam a tenyeremben a gömböt. Lehunytam a szemem, majd újra koncentrálni kezdtem. A figyelmem valamiért újra a halántékomhoz terelődött csak úgy mint tegnap. Egy hideg fuvallat áramlott végig a testemen. Beleremegtem, de nem hagytam abba. Furcsa érzés volt, de nem rossz. Amikor kinyitottam a szemem, a kezemben levő kis golyó halványan derengett. Felforrósítottam, majd a markolatba helyeztem. Szép lassan olvasztottam össze a karddal, ami megremegett a kezemben amikor eggyé vált a kövemmel, és átvette a halvány fényét is. Úgy éreztem valami hihetetlent sikerült alkotnom. Már csak nevet kellett adnom neki, és ráírnom. Vajon mi lehetne? Forgattam a kezemben, vágtam vele párat. Az egyensúlya számomra tökéletes volt. Egy nekem készült kard. Kicsit úgy éreztem, hogy nem is én csináltam, hiszen én ilyenre nem lehetek képes. A természet adta. Felcsillant a szemem erre.

- Gyermek. - suttogtam. Áhítattal néztem a hideg derengő fémre. Egy könnycsepp csordult végig az arcomon. Gyorsan letöröltem, majd beleírtam a nevét a pengébe. Amikor észrevették a többiek a műhelyben, hogy elkészültem azonnal odajöttek hozzám, hogy megcsodálják.

- Ez az egyik legkülönb fegyver amit láttam. - mondta egy megtermett férfi. Pedig már gyakorlott kovácsnak tűnt, de mégis lenyűgözte a látvány. Amikor elkérték a kardot tőlem, kicsit félve, de odaadtam nekik, hogy megnézhessék a súlypontját. Amint nem nálam volt, a fénye kihunyt. Tátva maradt a szám. Vajon elrontottam ezzel? 

- Ugye nem miattam? - egy kovácsfiú kezében volt éppen, ijedten nézte az elhalványuló fényt. Gyorsan visszaadta, mire visszatért belé az élet. 

- Ennek a kardnak csak egy mestere van. Az pedig nem más, csakis te. - mondta a főkovács. -  Gratulálok. Remek fegyverre tettél szert. - veregette meg a vállam. Többet nem kérték el tőlem, csak csodálták, nem értek hozzá. Megvolt bennük a tisztelet a kíváncsiságuk ellenére is.

- Köszönöm. - motyogtam. Talán ezt nem is a főkovácsnak mondtam, hanem csak úgy a szélnek, ami épp akkor libbentette meg szanaszét álló tincseimet.

***

-Yoru! - hangom visszhangzott a hatalmas tárnában. Azonnal megéreztem a fekete sárkány jelenlétét. Elindultam felé, szinte futottam az utolsó pár száz méteren, majd előtte hirtelen lefékeztem, és vigyorogva az orra alá nyomtam a kardot.

- Kész vagyok! - jelentettem be. Érezte a boldogságomat, így azonnal mosolyogva nyúlt a kard felé, amit átadtam neki. Ahogy elengedtem a halvány derengése megszűnt. Nagyokat pislogtam. Azt hittem, hogy Yorut, egy ősi sárkányt el fog fogadni, de úgy látszik, tévedtem. Meglepve pislogott. Nem értette a helyzetet először, de aztán megnyugodott az arca.

- Úgy látom teljesen a tied. - mosolyogva adta vissza. Inkább a kezemben vette szemügyre. Minden apró rúnát és bevésést megvizsgált, de nem szólt egy szót se egészen addig amíg meg nem látta a nevét belevésve. Valami megcsillant a szemében.