Sárkány Birodalom: Ryuu

28. Hadjárat

Egy kis papírfecni tűnt fel előttem, gyorsan elkaptam a levegőben, és szétbontottam az összehajtogatott levelet. Feltűntek rajta a cikornyás betűk, amik tudatták velem, hogy Grimor csapata is harcba került tegnap, így be kell várjuk , hogy egy vonalban tudjunk mozogni. Megkönnyebbültem, mert ezek szerint nem voltunk lemaradva. Valószínűleg egy egész napot kell várnunk. A kezemben lassan elégett az üzenet, amint felpillantottam belőle. 

- Maradunk! Mondjátok mindenkinek, hogy ma nem indulunk tovább. - kiáltottam hangosan. Hamar szétterjedt a hír, sokan csak ennek hatására vették elő a sátrukat és inkább bent töltötték pihenéssel az időt. A többség persze vedelni kezdett. Azt hiszem háborúban ez a legjobb módszer a feszültség oldására. Teljesen egyetértettem velük. Elkértem egy korsóval én is, bár nem sok alkohol volt nálunk, de nekem mint hadvezérnek azonnal adtak. 

- Ma iszunk! - Mentem oda Flynnhez.

- Oh! - felvirult az arca. - Végre egy kis pihenés.

- Igen. Remélem azért, hogy Grimor csapata nem szenvedett nagy kárt. Fargasnak már csak fele annyi embere van mint induláskor. Még csak félúton vagyunk... Mindenképpen össze kell majd olvasztanunk a három sereget. Ha így folytatódik nem leszünk elegen, hogy akkora sávban támadjunk amekkorát kijelöltünk a tanácsban. - beleittam az italba. Jófajta, Sötét Táborból származó ital volt, az az erős amihez már hozzászoktam és meg is szerettem. Utánam Flynn is lehúzott egy nagy kortyot belőle. Egészen kimelegedtem tőle. Kedvem támadt levenni a kabátom, de sejtettem, hogy nem lenne bölcs döntés. Csak úgy repkedtek a mínuszok.

- Várható volt, hogy ekkora veszteségeket fogunk szenvedni. Ezalatt a kétszáz év alatt Yoru rengeteg lázadót gyűjtött maga mellé. Természetesen sokan születtek a Sötét Táborban, és aki harcos, az most mind itt van. A hadjárat után nem lesz már elég sárkányunk. Újra kell kezdeni az egészet. Valószínűleg a fehérek oldalán is ugyanez lesz a helyzet. - magyarázta a fiú. Igyekeztem figyelni a folytatásra, de elkalandoztam. Annyira értelmetlennek láttam az egészet. Hiába mondták a hanglények, hogy ez a világ rendje, a harc a jó és a rossz között állandó, és egyenlő, de semmi logikát nem láttam benne. Ki az aki egy ilyen világot akart megalkotni? Ráadásul akik jók, azok nem is igazán jók, és akik rosszak azok is tudnak jók lenni. Tulajdonképpen egyenlőek vagyunk minden tekintetben. Akár együtt is működhetnénk és békében élhetnénk. Biztos voltam benne ha ezt bárkinek is elmondanám, hangosan kinevetne. Ráadásul ez az örök körforgás is ott van. Ha belegondolok, a történelem folytonosan ismételte magát. Csatáznak  valamiért, ami a kihalás szélére juttatja a fajokat, majd pár száz évig béke van, amíg mindenki megerősödik, megsokasodik, kiképeznek még erősebb és nagyobb sereget attól függően, hogy mennyi idejük van, majd egy újabb csatában elvesztik az egészet, és megint kezdik ugyanazt. Semmi értelme nem volt. 

Kezemben a kupámmal sétálgattam a táborban. Nem sokára el fog érni minket egy hóvihar, de talán még van előtte pár óránk. Kicsit távolabb a többiektől leültem egy fa tövébe. Végre egyedül. Felsóhajtottam, közben megéreztem egy furcsa, friss, zöld illatot, ami nem illett egyáltalán a téli hangulatba. Halk csilingelő nevetés hallatszott. Gyanakodva néztem körbe, csak akkor bizonyosodtam meg a zaklatóm kilétéről, amikor szembetalálkoztam a fagyos szempárral. 

- Hát te mit keresel itt? - lepődtem meg. Ennyire részeg lennék? Már képzelődök is? Pedig csak a felét ittam meg a boromnak. Ennyi még nem árt meg.

- Követtelek. - jött az egyértelmű válasz. 

- Nem baj, hogy elszakadsz a többiektől? - érdeklődve próbáltam ránézni, de nagyon nehéz volt követni a folyton mozgó, láthatatlan fuvallatot. Főleg ittasan...