A kitagadott

1. fejezet

Vérszomj. Ez volt az első gondolatom, mikor kinyitottam a szememet. Mostanában csak ez az egy gondolat uralja az elmémet. A takarítónő most is pontosan nyitott be a szobámba és lépett elém, a csuklóját felém nyújtva.

A szemeim felragyogtak,és beleharaptam. Figyelnem kellett, hogy időben leálljak, különben a nő meghal, és nekem semmi kedvem új vérzsákot keresni.

Elvettem a fejemet, majd letöröltem a kezét. A nő távozott, maga után becsukva az ajtót. Felkeltem az ágyból, de éles hangzavar ütötte meg a fülemet, mint mindig ilyenkor.

Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat, azzal kicsaptam az erkélyajtót.

-Nem lehetne, hogy abba hagyják a zenélést? Mi a szarért kell állandóan a rohadt hangszereken játszani? -kiabáltam torkom szakadtából, ugyanis kezdett elegem lenni.

Nem elég, hogy pár hónapja változtam át, felfokozódott minden körülöttem. Egy kis időre abba hagyták, de újból el is kezdték.

Hitetlenkedve fordultam meg, de egy pillanatra összeakadt a tekintetem a túloldali szomszéddal. Kacéran mosolygott, de én mérgesen csörtettem vissza a szobába, magam után becsapva az ajtót.

Idegesen járkáltam fel-alá a szobában, majd arra a következtetésre jutottam, hogy iszok egyet, és utána látogatom meg a barátomat. Felkapva a kulcsomat, a telefonomat és a pénztárcámat még mindig ugyanolyan idegesen léptem ki a lakásomból.

Lerohantam a lépcsőn, majd belevetve magamat a tömegbe indultam el a bár felé. Kicsaptam az ajtót, mire az összes tekintet rám szegeződött.

Csak morogva ültem le pulthoz, a bárban pedig folytatódott újra a társalgás. Intettem az egyik pultosnak aki felvette a rendelésem, majd egy pohár whiskyt rakott elém.

-Ilyen korán reggel iszik? -kérdezte a nő, aki kiszolgált engem.

Egyet kortyolva az italomba, lenyeltem a gorombaságomat.

-Muszáj. -mondtam, de sokkal gúnyosabbra sikeredett.

-Kitalálom. Valami problémád van. -jelentette ki, és törölgetni kezdte a vizes poharakat.

Komolyan? Hogy te milyen okos vagy!

Legszívesebben a képébe dörgöltem volna milyen eszes, de nem tehettem, hisz a nő kedves volt velem.

-Igen. Tudod nem vagyok az a korán kelő tipus. -mondtam, mikor kiürítettem a pohár tartalmát, a nő újból öntött bele.

-Ez itt New Orleans. Ennek a városnak az alvás ismeretlen fogalom. -mondta ki, mire én csak elmosolyodtam. -Új vagy itt?

-2 hete érkeztem, de még nem teljesen sikerült megszoknom a város stílusát. -mondtam.

-A nevem Cami. -mondta, azzal a kezét nyújtotta felém.

-Lena vagyok. -fogadtam, el, és akkor éreztem meg, hogy ember.

Hirtelen elsápadtam, ahogy megéreztem a vére lüktetését, de a gondolataimból egy alak zökkentett ki, aki a jobb oldalamon foglalt helyett.

-Szia Cami. -mondta egy férfi, viszont én nem pillantottam felé.

-Szia Klaus. -köszönt a nő, mire én felpattantam az asztaltól, pénzt hagyva az asztalon kiviharoztam a bárból.

Amint kiléptem, még megálltam egy pillanatra.

-Ki volt ez? -kérdezte Niklaus.

-Lenanak hívják. Nemrég költözött ide. Elég bunkónak tűnik, mintha csak téged látnálak.-mondta a nő, én pedig megdöbbentem.