A kitagadott

8. fejezet

Felsiettem a lakásomba, ahol lágy szellő fogadott. Az erkélyajtó nyitva maradt, gondoltam. Feldühödve kezdtem pusztítani az otthonomban, amit már nem igazán tudtam annak nevezni.

A nappaliban az asztalt a falnak dobtam, a kanapét csak az erőmmel szaggattam szét. Az étkező is romokban hevert, a tányérok a földön széttörve, evőeszközök leszórva.

Végül visszamentem a nappaliba, ahol az italos asztalka még állt. A piát egyből egy falnak vágtam, a többit csak a földre sodortam, ami nagy csörömpölések közepette törtek össze.

Ekkor zokogva estem össze. a térdembe belemélyedt pár üvegszilánk, de nem tudtam ezzel törődni. Észrevettem, hogy Nik a túloldali erkélyen áll, és megdöbbent tekintettel figyelt engem. Felkaptam a kulcsomat és a telefonomat, majd ott sem voltam.

A bár felé vettem az irányt. Nem bírtam nyugton maradni, így a hangos tömeggel haladtam tovább. A bár ajtaján benyitva egyből a pulthoz léptem. Cami amint észrevett, odalépett hozzám.

-Szia Lena! Mi történt? -kérdezte, mikor töltötte ki nekem az italomat.

-Szia Cami! Csak meg tudtam, hogy megölték a 3 éves húgomat. -mondtam, azzal egy nagyot kortyoltam az italomból.

Neki kezdtem a mesélésnek az egész múltomról, mindent elmondtam neki, még a Klaus iránt való érzéseimet is. Tudtam, hogy tud a természetfelettiről, míg újra töltötte az italomat, be nem állt a szám.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, amit gyorsan ki is nyomtam. Elijah volt az, nem is tudom mi fog rám várni. Ekkor Cami telefonja csörgött. Nem figyeltem arra kivel beszél, csak néhány mondatot kaptam el.

-Igen itt van.

-......

-Rendben, itt tartom.

-......

-Neked is. -tette le a telefont, míg én újból a piába temetkeztem.

-Cami lehet egy kérésem? -kérdeztem tőle.

-Persze, mit szeretnél?

-Tarthatunk ma itt egy privát bulit a falkámmal? Ígérem nem romboljuk szét a berendezést. -mondtam, és csillogó szemekkel néztem rá.

-Najó, legyen. 11-kor üres lesz a hely, én itt maradok és kiszolgállak titeket. -mondta.

Már jeleztem Caminak, hogy töltsön újra, mikor valaki a vállamra tette rá a kezeit.

-Szerintem mára elég lesz. -mondta Marcel, mire én lelöktem magamról a kezeit.

-Szerintem meg hagyj békén. -morogtam, de ő nem tágított.

Hátra fordultam, kitörtem a nyakát. Leültettem egy székbe, a fejét pedig úgy hajtottam a pultra, mintha aludna. Felálltam a székből, és kivettem egy kicsit nagyobb összeget.

-Ezt a vendégért. Szia! -mondtam, azzal kiléptem a bárból.

Hirtelen fordultam, így beleütköztem valakibe. Az ismerős illat miatt felnéztem, és Klaust láttam magam előtt.

-Klaus! -mondtam, azzal a fejemet a mellkasába temettem.

Erősen öleltem magamhoz, mintha ő lenne az egyetlen biztos pont az életemben. Nik a hátamat simogatta.

-Semmi baj, Drágám. -mondta, majd elvált tőlem.

Megfogta a kezemet, és elindultunk. A házukhoz érve egy kicsit vonakodtam, de utána újból megindultam. Felmentünk az emeletre, egyenesen a szobájába, ahol megláttam egy sima vásznat.