A kitagadott

4. fejezet

Másnap reggel egy rémálomból keltem fel. A nő újra elém állt, és miután megreggeliztem, gyorsan felöltöztem. Ittam egy kávét, majd írtam egy üzenetet Noahnak, hogy a temetőben leszek.

A kulcsomat felkapva léptem ki a házból, és sietősre vettem a lépteimet. Minél előbb le akartam ezt tudni, hogy tovább tervezgethessek otthon.

Automatikusan a barátom sírjához vettem az irányt, mert tudtam, hogy Davinát úgy is ott találom. Nem lett igazam, mert éppen gyűlést tartott, ezért úgy gondoltam, fellépek Davina mellé.

Amíg ő meglepetten tapasztalta, hogy már nem őt figyelik, bele kezdtem a mondandómba.

-New Orleans-i boszorkányok! A nevem Marléne Roloff, és hybrid boszorkány vagyok. Ez úgy lehetséges, hogy szipolyozóként jöttem a világra, és mikor átváltoztam, korlátlan erőt tudok nyerni a hybrid énemből. A kovenem a nyomomban van, de a leszámolását megnehezíti az, hogy egy itteni koven is beszállt abba a harcba, amihez semmi közük sincsen. Azt mondom; lépjen vissza az a koven Davina oldalára, ott védelmet kaptok, és ígérem nem esik bántódásotok. Viszont aki nem, azt nem elég, hogy megölöm, de előtte még elszipolyozom az erejét! Este visszajövök a válaszért, remélem jól döntötök. -mondtam, azzal beléptem a tömegbe, ami szétnyílt nekem.

Tudtam, hogy undorodva néztek rám, mindig éreztem ezt a kitagadottságot, hogy sehova sem tartozom. Nem vagyok hybrid, de boszorkány sem. Észre vettem, hogy figyelnek, így betértem egy zsákutcába.

Abban reménykedtem, hogy a koven nem érkezett meg hamarabb, mert a boszorkányok miatt nem kaptam még teljesen szabad utat.

Hirtelen valaki a nyakamat fogva neki tolt a falnak, és fojtogatni kezdett. Álltam a rideg pillantásokat, amiket a támadóm intézett felém.

-Miért bántottad Marcelt? -suttogta fenyegetően Niklaus.

Erősebben szorította a nyakamat, mire fuldokolva próbáltam levegőhöz jutni.

-Rám támadott. -nyögtem valahogy ki, de ő még mindig szorongatott.

-Azt ígérted, nem fogunk belekeveredni, de ha Marcelt bántod, szembe kell nézned az én haragommal! -üvöltötte, nekem pedig betelt a pohár.

Rátettem a kezeimet a kezeire, így elszívva belőle a mágiát. Éreztem, ahogy meglepődött, és hirtelen el is engedett, közben lerázva a kezét.

Hátrébb állt tőlem, és egy pillanatra ijedtség vette fel az arcán a helyett, de ahogy jött, úgy tűnt el.

-Mi vagy te? -kérdezte, és indult volna meg felém, de a mágiámmal megállítottam.
Újra lépni akart felém, de meggátoltam.

-Mi vagy te? -kérdezte újból.

-Szerintem kezdesz te is rájönni. Adj 3 napot, utána megmagyarázom ezt az egészet. -mondtam, de Niklaus nem győzött próbálkozni. Kitörtem a nyakát egy intéssel, és ott hagytam.

Jobbnak láttam belépni a bárba, ahol a szokásos szőke hajkoronát látva elmosolyodtam. Leültem a pulthoz, majd tárcsáztam Elijah számát, amit még tegnap adott meg.

-Hallo? -kérdezte, amin csak mosolyognom kellett.

-Szia Elijah, én vagyok az Lena. A segítségedre lenne szükségem. Tudnánk találkozni itt a bárban? -kérdeztem, miközben Cami kiöntött egy italt.

-Persze, 5 perc és ott vagyok. -mondta, és bontotta a vonalat. Camihez fordultam, aki csak furcsán méregetett.

-Hogy vagy? -kérdezte kedvesen.

-Szerintem ma Niklaus meg akar ölni, szóval eddig nem túl jól mennek a terveim. Most valahogy Elijaht próbálom segítségül hívni. -mondtam, majd a férfit megpillantva vártam mikor ér elém.