A kitagadott

11. fejezet

Ma reggel szerencsére nem hangzavarra keltem. Klaus az arcomat simogatta, mire mosolyogva pusziltam a tenyerébe. Még jobban magához húzott a derekamnál fogva, én pedig felsóhajtottam.

-Jó reggelt! -mondtam ásítva.

-Neked is, Tündérem. El nem tudom képzelni, hogy tudsz ennyit aludni. -mondta, majd megcsókolt.

Elszakadtam tőle, mire csak morgott egyet. Felvettem a pólóját, ami a combom közepéig leért, és kimentem a konyhába. Megnéztem a tegnapi károkat, végül abban maradtam, hogy először iszok egy kávét.

A hűtőből kivettem kettő vértasakot, és kávét kezdtem csinálni. Klaus hátulról átölelt, amin csak mosolyogni tudtam.

Sosem láttam még ilyennek, mindig csak az eszelős gyilkost mutatta, közben pedig tudott szerethető is lenni. A kezébe nyomtam a bögrét amit megköszönt.

-Nincsen friss? -kérdezte fintorogva, miközben a tasakokra mutatott.

-Volt, csak megöltem. -jelentettem ki, mire elvigyorodott. -Ne legyél finnyás. -forgattam meg a szemeimet.

-Ne forgasd, mert fent ragad. -mondta, majd megcsókolt.

Túl szép volt ahhoz, hogy ez igaz legyen. A következő pillanatban megcsörrent a telefonom, mire ijedten kaptam a fülemhez a kezeimmel.

Klaus felnevetett, majd a pultról leemelte, de amint a kijelzőre nézett, elkomorult a tekintete. Átnyújtotta, és a pultnak támaszkodott.

-Hogy van érzéked a pillanatok elrontásához? -kérdeztem köszönés nélkül.

-Neked is jó reggelt Lena. -szólt a vonalba Noah. -Azért hívtalak, mert kaptam egy levelet, miszerint a Fehér Falka elindult a vadászatunkra. -mondta, mire, a torkomon akadt szó.

A nappaliba vettem az irányt, ahol a magnót bekapcsolva leültem a kanapéra. Klaus csak tovább követett a szobában.

-Nyugodj meg, kézben tartom a dolgokat. Köszönöm, hogy szóltál. -mondta remegő hangon.

-Hé! -szólalt meg, mielőtt lerakhattam volna. -Ne feledd, legyen köztünk akárhány kilométer, te mindig a családom maradsz. -övé volt az utolsó szó, és már csak a sípolást hallottam a túloldalon.

Ledobtam az asztalra a telefont, és a kezeimbe temettem a fejemet. A zenét hallgatva próbáltam valamit kieszelni. Klaus leült mellém, és a hátamra simította a kezét.

Ránéztem, és csak arra tudtam gondolni, hogy megint bajba sodortam azt, akit szeretek. Igen kimondom, szeretem Klaust! Félek neki bevallani, mert ha ő nem így érez, abba biztosan belehalnék.

-Minden rendben? -kérdezte, mire én nemlegesen ráztam a fejemet.

Fáradtan dőltem a mellkasának. Újból kimerültnek éreztem magamat. Folytathattam tovább a menekülést.

-Gyere, igyunk meg valamit. -mondta, azzal kihúzott az erkélyre.

Átugrottunk az erkélyére, mire a szekrényéből kikapott egy pólót, és két nadrágot. Az egyiket felém nyújtotta, amit szívesen vettem fel.

Bár a saját ruháimat jobban szerettem, ugyan ki utasítana el egy ősitől ruhát? Töltött nekem egy pohár italt, és leültem a kanapéjára.

-A Fehér Falka évek óta Noah falkája nyomában van, és üldözik őket. Felesküdtek, hogy megölik a hybrideket, ami így hősies tettnek bizonyosul. Pedig ahol jártak, csak pusztítást hagynak maguk után. -mondtam, majd lehajtottam az italomat.