A kitagadott

20. fejezet

A telefonomat a zsebembe süllyesztettem, majd a székről felkaptam a pulcsimat. Lesiettem a lépcsőn, pillanatokkal később pedig már a zajos utcán sétáltam a templom felé.

Nem nagyon érdekelt, ha neki mentem valakinek. Gyorsan elértem az úti célomat, és belöktem az épület ajtaját. Néhány vámpír még volt itt, akik nem Marcel belső körébe tartoztak, és most élvezték ki az éjszakát.

Köszönés nélkül vettem célba egy padot, amin senki sem ült. Levettem a pulcsimat és a cipőmet, mikor Marcel is megérkezett.

Mindenkinek köszönt, néhányukkal még pár szót is váltott, mire hozzám ért.

-Roloff, nem is hittem, hogy ilyen hamar sort kerítesz az újabb összecsapásunkra! -üdvözölt Marcel a sajátos módján.

-Gerard, ne a szád járjon, inkább küzdjünk meg! -mondtam a férfinak, és a ketrec felé vettem az irányt.

Egy picivel jobb kedvem lett, ugyanis örömöt leltem abban, ha másoknak az idegeire mehettem. Marcellel pedig nem voltunk legjobb barátok.

Felvettük a kezdőállásokat, majd egyszerre rontottunk egymásnak. Nagyon sokáig küzdöttünk, már a többi vámpír sem figyelt minket.

Szerettem a férfival harcolni, mert nem kezelt úgy, mintha egy porcelánbaba lennék, ami bármelyik pillanatban összetörhet.

Mikor már sokadjára győzött le Marcel, fáradtan feküdtem le a földre.

-Mi van veled? Most még a szokottabbnál is könnyebb téged megverni. -jelentette ki Marcel, mire én csúnyán néztem rá.

Már válaszoltam volna, mikor egy barna bőrű férfi lépett be. Éreztem, hogy a testét átjárja a mágia, sokkal több, mint ami egy vámpírban lehetséges.

-Marcel, gyere szükségem volna a segítségedre! Bocs, nem tudtam, hogy van társaságod. -mondta a férfi.

Felálltam a földről, és kisétáltam a ketrecből. Marcel követett, majd mellém állva intézte a férfihez a szavait.

-Ugyan, már végeztünk is. -jelentette ki Marcel.

-Bemutatnál neki? -kérdezte.

-Ahh. Vincet, ő itt Marléne, egy hybridboszorkány. Marléne, ő pedig Vincent, a boszorkány, aki nem hajlandó varázsolni. -mutogatott a mellettem álló férfi.

Vincent a kezét nyújtotta, amit megráztam.

-Hello Marléne. -mondta egyszerűen.

-Csak Lena. Marcel azért hív így, mert mindennél jobban gyűlöljük egymást. Nem igaz? -kérdeztem felé fordulva, miközben felhúztam egy szemöldökömet.

-Tudod jól, hogy miért nem varázsolok, miért kell állandóan felhozni? -kérdezte magából kikelve Vincent.

Visszafordultam, és ekkor láttam, hogy a szemeiben harag csillan.

-Értem, hogy félsz, de ettől még nem jelenti azt, hogy abba kell hagyni a varázslást. -morogta Marcel.

-Te ezt nem értheted. Egy átkozott kis vérszívó vagy.

-Marcel ebben egyet kell, hogy értsek Vincenttel. Pontosan tudom, mi kell ahhoz, hogy önként lemondjon az ember a varázsláshoz. -mosolyogtam szomorúan, mikor láttam, hogy Marcelban felmegy a pumpa.

-Nem érdekel. Na megyek, nem vagyok most rátok kíváncsi. -morogta Marcel, azzal elviharzott.

Meglepetten néztük mindketten a hűlt helyét, majd egymásra néztünk.