A couple of Legends

8.

-Figyelj nincs semmi kedvem téged meg a kis barátodat nézni. Tehát ha nem haragszol én el is megyek – állt fel
-Nem mész te sehova! Hát én nem ilyen gyáva nyuszinak ismertelek meg Mick – kezdtem el sértegetni mire vissza fordult
-Na jo – Charles megfogta a karom és behúzott a szobájába

Mikor megérkeztünk az ajtóhoz behúzott a szobába es becsukta az ajtót.

-Ez most mire volt jo? Nem elég probléma neked a lábad? Mert ha a Mickel össze verekedtek szerintem nem kérdés hogy ki fog sírni a végén
-Jaa szerintem se. Ő..
-Camilla már nem vagytok gyerekek. Kontroláld az érzésed!

-Mick szemszöge-

Végig néztem ahogy Charles berángatja a szobájába Camillat. Nem ilyennek ismertem meg, sose veszekedtünk. Mindig jól megvoltunk, de ez most megváltozott. Én nem akarom őt elveszteni.
Be kell valljam, féltékeny vagyok. Én a mai napig ugyan azt érzem iránta mint akkor. De ezt ő fiatalon nem tudta viszonozni. Hát ezek szerint már tudná. Én nem akarom hogy mást szeressen.

-Na vége? – jött ki Arthur
-Igen – hajtottam le a fejem
-Jajj gyere ide – ölelt átt Arthur

Arthur az egyik legjobb barátom Camilla után. Igazából ő egy nagyon rendes fiú. Együtt érez velem még akkor is ha még ő maga nem volt ilyen helyzetben. Ilyen például az apukám esete is...

-Camilla szemszöge-

Letisztáztuk a dolgokat Charlessal majd mind a ketten jobbnak láttuk ha a mai délutánt nálam töltjük. Így nem kerülünk konfliktusba.
Tehát elindultunk hozzám.

-Ezek a trófeákat mind te nyerted? – mutatott rá a szekrényre ami tele volt kupákkal
-Igen még régen. – léptem közelebb
-És ezen a képen kik vannak? – mutatott rá egy régi poros képre
-Ohh...ez az első közös versenyünkön készült Mickel. Én vagyok rajta, Mick meg a családjaink – kezdtem el tisztogatni a képet
-És te nyertél? – mutatott rá a képen látható trófeára
- Nem...Mick nyert. Akkor az utolsók között voltam. Mick látta hogy rosszul érzem magam emiatt és oda adta az ő kupáját. Persze a kép után vissza adtam neki, de ő eredetileg nekem akarta adni.
-Azta milyen rendes
-Hát igen – gördült le egy könnycsepp az arcomon
-Hiányzik? – simogatott meg
-Igen...

Lefeküdtünk az ágyra és ott meséltem még neki hasonlóan jó élményeket. Igaz helyenként a könnyeimmel küszködve de jó volt vissza idézni a régi, szép időket.

-Neked is vannak ilyen jó régi emlékeid? – néztem rá barátomra
-Igen, ami azt illeti vannak.
-Na hallagatlak

Hajnalig csak hallgattam amit mondott. Többek között mesélt a kereszt apjáról, Jules Bianchiról és az apukájáról is. Elmesélte hogy milyen rossz érzés ezek után autóba ülni meg hasonlók.
Már a nap kezdett felkelni, mikor elnyomott az álom. Charles vállan aludtam el, de mikor már felkeltem csak hűlt helyét találtam. Így tehát elindultam körbenézni, hogy megtaláljam őt.