A couple of Legends

12.

-Ezt olvasd el – nyújtottam oda neki a telefonom remegő kézzel

Charles épp hogy elvette és új üzenet érkezett. „Jajjj cica ne hidd hogy a drága kis barátod meg tud védeni...”
Mikor ezt elolvastam elkezdtem sírni.

-Ki ez? És honnan tudja hogy mit csinálsz? – akadt ki Charles
-Nem tudom... – suttogtam
-Na jó ez nem vicc. Hívom a rendőrséget... – kezdte el tárcsázni
-Mi történt?? – futott be Arthur és az anyukája

Ekkor az áram is elment. Most már teljesen magamba rogyva zokogtam. Charles már a rendőröket hívta Arthur és az anyukájuk pedig oda jött hozzám és átöleltek, ők is féltek.
Charles elkezdte magyarázni a rendőrnek hogy mi történt erre valami fényt fedeztünk fel az udvaron. Kinézem, egy fekete ruhás ember állt a kertben egy lámpával. Engem nézett. Remegtem és sírtam. Vissza futottam hozzájuk akik ezek után saját szemükkel nézték meg a váratlan látogatót.
A rendőrök hamar meg is érkeztek de nem találtak senkit. Minden esetre estére vigyáztak ránk a rendőrök, hátha vissza tér kedves „barátunk”. A rendőr hölgy megnyugtatott, és azt mondta hogy nem lesz semmi baj. Ezek után kihallgatás szerűen el kellett mesélnünk mi történt a többi rendőr meg körbe kérdezte a szomszédokat hogy hol voltak az eset órájában illetve láttak-e valami gyanúsat.
Nagyon elfáradtam, Charles felkísért a szobájába.

-Rendben, én fürdök. Addig ide hívom Arthurt. – majd szólt az öccsének aki azonnal jött is
-Nyugi nem kell félteni – néztem a földet még mindig könnyes szemekkel
-Ajj ne szórakozz már Camilla ez nem játék. – ült le mellém az ágyra – Jaj bocsánat! – vette fel telefonját ami elkezdett csörögni

Kisétált a szobából de én azért hallgattam hogy ki az.

-Szia...nem, jól van. Nem kell ide jönnöd – kis szünet – Haver nyugi már jól van. Meg amúgy sem hiszem hogy örülne neked... – körbe nézett majd suttogni kezdett – Mick ne gyere ide...nyugi – ismét csönd – hát ezt nem hiszem el... – tette le a telefont majd elindult a szoba felé

Én gyorsan vissza bújtam ah ágyba, mint egy jó kislány. Eljátszottam mint aki semmiről nem tud. Ebbe jó vagyok.
-Ki volt az? – néztem rá boci szemekkel
-Jaa senki. Az egyik barátom – vágta rá azonnal

Erre csak bólogattam és nem mondtam semmit. Kit akar átverni? Hallottam mindent már csak azt nem tudom, hogy Mick ide jön-e. Haragszom rá, de jól esne...régen féltem a villámlástól és akkor is mindig ő vigasztalt. Hiányoznak ezek a szép idők. Azonban barátom hiánya se tudja legyőzni makacsságom. Nem fogok engedni és nem kérek elsőnek bocsánatot.
Arthur elkezdett simogatni. Szerintem azt hiszi hogy még mindig azon az alakon jár az eszem, de mind eközben én a régi időkre gondolok mikor még Mick itt volt nekem.

-Camilla... – szólalt meg a fiatal Leclerc
-Igen?
-Neked hiányzik a Mick? – nézett melyen a szemembe
-Ömmm...ami azt illeti... – kezdtem el habogni