Autóztunk haza. Jordan nem szólt hozzám. Fura volt, de ok. - Szóval? - kérdem türelmetlenül. - Arra gondoltunk Ariaval, hogy összeköltözünk! - néz rám. Hát csak az értetlen arc kifejezésemet látja, de belül összetörtem. Ez biztos valami vicc! A bátyám itthagy anyáékkal? Életem egyik legfontosabb személye! - Mi? Miért? Hova? Mikor? - kétségbeestem. Nem fogok sírni! Nem fogok sírni. Mondogatom magamban. - Hugi, csak lassan. Azért, mert anyáékat nem tudom elviselni, és egyik nap összevesztünk telefonon keresztül. - tartott egy kis szünetet. - Kibérelnénk egy albérletet, aztán ott kettesben laknánk. - nézett bele a könnyes szemembe. - Kerestem lakást, még megbeszéljük Ariaval, de nagyon úgy tűnik, hogy ez a legjobb megoldás. - leparkol a házunk előtt, és mi csak ülünk. Egy könnycsepp folyik le az arcomon. Mindjárt megindul a többi is. - Jo...Jordan ne..em hagyha...atsz e..egyedül! - dadogok, és hüppögök. Törlöm le a cseppeket az arcomról. - Hugi - fogja meg a kezem. - nem hagylak egyedül, csak nem leszek veled itthon. Ennyi, az nem olyan nagy dolog. Majd jöhetsz meglátogatni, meg én is megyek hozzád. - nézi az arcomat. A szempillaspirálom biztos elkenődött. - De rohadtul nagy dolog! Nem is tudod mennyire szeretlek, erre ellöksz magadtól! - kiabálok rá. Sajnálom, de ha felcseszik az agyam, akkor egy pszichopata vagyok. - Ez nem magyarázat, erre az egészre, hogy anyáék szúrtak el mindent! Én a legnehezebb éveimet élem, és szeretném, ha a bátyám mellettem lenne, de úgytűnik, hogy én csak egy szemét vagyok számodra! - a könnyeimet nem tudom tovább rejtegetni, ezért ennél a pontnál csak úgy folyt az ölembe. Kirontok a kocsiból, és befutók a házba. Gyorsan a szobámba veszem az irányt. Dédé bejön velem. Kulcsra zárom, és zokogva lekuporodok a sarokba. Démon nagyon jó síró társ, mert odajön és az ölembe hajtja a fejét. Nagyot csalódtam a bátyámba! Lehet valakinek ez nem nagy dolog, de nekem kurvára az. Minden reggel úgy keltem, hogy szivattuk egymást egész nap. Ő a világ legjobb bátyja, csak néha vannak szar döntései! Ez is az! Elköltözik? Ariaval? Annyi kérdés van még, amit megkellene kérdeznem. Jordan már megszokta, ezt a pszichopata énem, ezért ilyenkor békén kell hagyni. Egy jó fél órára. Felveszem a sportos ruhámat, és lemegyek piáért. Dédé mindig követ. Kis édes!❤❤ Még mindig pattognak az idegeim. Ilyenkor elmegyek boxolni. Ez nagyon jó idegesség ellen. Az utca végén van. Sokat járok oda, főleg mostanában. Anyáék, már felajánlották, hogy megkérdeznek egy pszichológust, hogy nem-e beszélne velem. Na ekkor is elkellett mennem egyet püfölni a boxzsákot. Nekem pszichológus? Biztos nem! Kizárt!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sétálva mentem, mert ilyenkor inkább nem ülök kocsiba. Beléptem a terembe, hát.............. sok fiú van. De mindegy! Bementem az öltözőbe, persze taliztam Chrissel ő az egyik barátom. Plusz edzőm. - Szia. - ölel meg. - Kivagy ugye? - Szia. Igen, szóval egyedül csinálnék valamit. - nézek fel rá. Megvan 2 méter a srác, barna haja befonva, szeme zöld, és csak úgy csillog. - Persze, de szólj ha kell valami. - kacsint rám. Helyes, de nem az én ideálom. Bocsi! - Oké. - bedobom a táskámat az egyik kis szekrénybe. Kabátom beakasztom. Indulhatunk! Persze a boxzsák felé vettem az irányt. Egy srác ütötte a falon lógó zsákot. Bemelegítés képp nyújtottam. Nem viszem túlzásba a bemelegítést. Felvettem a kesztyűket. Oda álltam a zsák elé, és egy nagy jobbhorgót ütöttem bele. Szép! Ez ment egy háromnegyed óráig, amikor Chris odajött hozzám. - Hé, csajszi. Nemsokára vehetsz egy újat. - nevetve mutat a boxzsákomra. - Gyere igyunk valamit! - indul el a bárpulthoz. Persze követem, mert jó lenne egyet szusszani. - Amanda hogy van? - ülök le C. mellé. A csaj a barátnője. 5 hónapos terhes. Nagyon aranyos a lány! Egyszer bejött megnézni a fiúját, és akkor nagyon jól elbeszélgettünk. - Jól van. Még. - teszi fel az ujját. - Kicsit már kezd gagyi mamiba átmenni. - neveti el magát. Vele tartok. Mindig is volt humora. - Hát, a terhesség az ilyen. - mondja a profi. Mintha tudnék valamit erről az egészről. - Te voltál már az? - lepődik meg. - Nem, dehogy, csak anyáék sokat meséltek róla. Amit kár volt, mert azóta frászt kapok. - mosolygok. Ez így igaz, mert mindent elmondtak erről. Szörnyű volt hallgatni! - Szívás! - röhög, de közben elszomorodik. Nem tépem fel még jobban a szomorúsága okozta sebeket. Inkább terelem a témát. - Minden nap jársz edzeni? - jó terelés. Gagyi, de mit is vártam magamtól?! - Nem, dehogy, akkor ha minden nap itt emelném a súlyokat, akkor izompacsirta lennék, és persze, hogy nem tudnál lenyomni scanderba. - nevetjük el magunkat. Hát, igen Chris mindig lenyomott. Soha nem nyertem. - Ez igaz. Akkor full pancser lennék. - Te, hogyhogy itt vagy? Már megint. - nevetéséből felnéz rám. Elmondjam neki? Legyek bunkó? Igaz mindig az vagyok. - Hát, hosszú történet. Családi vita. - ennyi épp elég. Persze ő is egy barát, de akkor előbb mondom el Spencernek, meg a lányoknak. Majd ha hazafele tartok, akkor kiöntöm neki a lelkemet. Szereti ha okoskodhat nekem. - Aha. Sajnálom! - utálom, ha valaki sajnál. Nem kell! Megittuk a vizünket, aztán én mondtam, hogy gooo haza. Útközben Spenc telefon számát kerestem a telóm névjegyzékében. Persze rögtön meglett, mivel ő áll az első helyen, ezzel a névvel: Bözsikém. Tárcsáztam a számot. Első csengésre felvette. - Szia, Marcsi. Viszem a tyúkot. - Szia Bözsi. Sajna nem vagyok otthon, de beathatnád a szomszédomnak. - Ezt a szép teremtést nem bízom másra csak rád! - röhög bele a telefonba. - Akkor várj meg! 10 perc múlva ott vagyok. - ezzel kinyomtam meg sem várva a válaszát. Sétáltam a hűvös utcán. Nem sok lényt láttam. Volt 2 mókus, egymással játszottak. Mi van kihalt a város? Igaz tél van, és hideg, szóval tutira ez az oka.
