Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

,, a szív akar nyerni"

A férfi hirtelen kibontakozott az ölelésemből majd fáradtan ellökött magától, és megfordult. Csöndesen elhagyta a tornyot, én pedig merengve bámultam a messzi távolba. Nem bántott meg. Már megszoktam, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni, ha érzelmek kimutatásáról van szó. Némán lebattyogtam a hosszú lépcsőn és a szobám felé vettem az utat. Nagyon elfáradtam a mai nap, még ha nem is csináltam annyira semmi fontosat, ez az esti beszélgetés nagyon megterhelő volt lelkileg. A hideg folyosón lépkedve szinte biztos voltam benne hogy, ma már nem találkozok Lokival. Úgy voltam vele, hogy mindketten alszunk egy jó nagyot, és másnap a régi lesz minden. Általában így szokott lenni.

Teljesen nyugodt éjszaka vette kezdetét Asgardban. Viszont arra legalább rájöttem, hogy a sötét folyósókon egyáltalán nem ismerem ki magam. Még ha nappal van, néha akkor is eltévedek, éjszaka pedig nem igazán szoktam mászkálni a palotában, így egyre kétségbeesetten botorkáltam az éjszakában. Egészen addig, míg egy ismerős sarkon be nem fordulva pillantottam meg egy ajtót. Jól ismertem az ajtót, és még így sötétben is kirázott a hideg.

Talán a sors keze volt, hogy, Loki szobájához lyukadtam ki. Pedig biztos voltam benne hogy a férfit nem fogom már látni aznap.

Ez ennyiben is maradt... Miután rájöttem, hogy a kastély másik felében lehetek, mert a hercegi és a katonai szállások igen messze voltak egymástól. Már éppen készültem megfordulni, amikor is kísértetiesen ismerős tompa kiáltást hallottam. Egy pillanatra megtorpantam. Nem. Ez nem lehet Loki. Biztos csak képzelődőm, már nagyon fáradt lehetek. Amúgy is, ha ő lenne, akkor se lenne semmi közöm hozzá. Biztos ideges lenne, hogy olyan dolgokba szólók bele, amihez semmi közöm.

Újabb kiáltás.

Nem ez nem ő. Állkapcsomat összeszorítva indultam el remegő léptekkel az ellenkező irányba. Megint álmodik... Nem bírtam elviselni a tudatot, hogy ott hagyom, miközben segíthetnék neki. De néha hátra kell lépni. Árnyékba kell vonulni, hogy az igazán fontos dolgok megmutatkozhassanak. Meg kell küzdenie a saját álmaival, a saját démonjaival.

Üvölt.

Ennyit arról hogy békén hagyom, és vissza vonulok. Nem bírtam tovább. Megfordultam, végig szaladtam a folyósón vissza az ajtóhoz, és szó nélkül berontottam rajta.

Loki az ágyán ült. Abban a pillanatban ébredhetett fel, amikor beléptem a tágas megvilágítatlan szobába.

Rémisztő csönd. A férfi nem nézet felém.

-Mit keresel itt? –kérdezte ridegen.

-Én... hallottam hangokat... úgy gondoltam valami bajod van –mondtam remegő hangon.

-Ahogy látod, minden rendben van. Menj el – parancsolja, mire én megrázom a fejem.

-Loki! Nem hagylak itt. –indulok meg felé, mire hirtelen felpattant az ágyról. Megtorpanok. Megfordul, és a szemembe néz. De úgy, mint még soha, tömény és tiszta gyűlölettel.

-Kérlek. Már nem bírom nézni, ahogy szenvedsz, és nem engeded, hogy segítsenek. –kérlelem halkan, és eddigi magabiztosságam teljesen elmúlt a férfi pillantásai miatt. Láttam rajta hogy teljesen elborult az elméje. Mintha nem is önmaga lenne.

Olyan volt, ez a pillanat, mint egy halk szívdobbanás, olyan volt mintha egyre gyengébb és erőtlenebbé válna. Mintha feladná.

-Engedd, hogy segítsek –kérem tőle szinte némán. Villan a fény a szemében, és arcvonásai megkeményednek.

-Menj innen, vagy ha nem én, viszlek el innen – kiállt rám, én pedig belül remegve nyelem a könnyeimet, de kívülről nem mozdulok. Csak lesütöm a szemem.