Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

,,Pontosan egy centire. "

Elég egyértelmű volt, hogy nem maradhatok és élvezhetem a bált, mint a többi hétköznapi ember ugyanis Odin hivatott magához. Hát... legalább a beszéd megtette a hatását.

A csizmám szára minden egyes lépésemnél össze koccant a kardom hegyével, ami szorosan a derekam köré volt kötve, így tompa fegyverzörgés töltötte be a helyiséget minden egyes lépésem után. A bálterem után volt egy szűk folyosó, aminek a végén kecses erkély húzódott, egyenesen a Bifrösztre és a hatalmas hídra nézett.

Sietősen lépdeltem a tükörtiszta márványpadlón, majd amikor az erkélyre értem, rögtön az arany borítású korláthoz mentem ugyanis ott fogadott az idős király. Elgondolkozva nézte a tájat, két kezét maga előtt összefonta, majd felém fordult. Fejet hajtottam előtte, mire biccentve üdvözölt, és visszafordult a táj felé. Én is a kilátás felé fordítottam a fejem, és gyönyörködve néztem a csillogó vad hömpölygő vízeséseket, a rózsaszínes arany eget, a fodros felhőket, és a még este felé is élénk természetet. A bál egészen idáig elhallatszódott, tompa zene, és nevetések ütötték meg a fülönket.

Asgardban általában mindig ugyanolyan volt az időjárás, de még is imádtam. Borús viharos volt, de így is egyfolytában sütött a nap, ráadásul éjszaka gyönyörű tiszta volt az ég, ezért olyan erős fényük volt a csillagoknak hogy sosem volt koromsötét. A macskaköves kis szűk utcák amúgy is girlandokkal és kis lámpásokkal volt feldíszítve így sosem volt teljesen sötét Asgardban. Még talán azt is mondhatom, hogy szebb éjszaka, mint nappal. Sőt, a legcsodálatosabb hely ahol valaha jártam. Ebben igaz volt Lokinak, valóban jobban megkéne becsülnöm hogy itt élhetek és igazán szerencsésnek is gondolom magam...

-Niara. A beszéded meglepett. –szólalt meg Odin. -... mindig váratlanul tud érni az őszinteséged amit, keversz a diplomatikus hangsúllyal. De egyet tudok érteni azzal az elveddel, hogy az igazságra tényleg sok helyen szükség, van. –mondja, miközben az erkély ajtaja felé pillant, mire én is oda nézek. Loki ácsorog láncok nélkül, és érdeklődve lesi a helyzetet. A férfi mély szemeibe nézek, amik most az én arcomat tanulmányozzák. Elkapom a tekintetem és Odinra nézek.

-A vádakat felmentettük Loki ellen –mondja, mire halvány mosolyra húzom a számat. Már éppen megindulnék az ajtóban ácsorgó férfi felé, de hirtelen utánam szólnak.

-Niara... Kérlek, ne bánjuk meg –nézz rám komolyan az idős király, én pedig tisztelettel fejet hajtok.  Odin szája sarkában enyhe mosoly jelenik meg, majd tűnődve pillant először fiára majd rám, végül visszafordul mélyen a gondolataiba merülve, mint aki már mindent ért.

Vidáman Loki mellé lépkedek, mire ő is megereszt egy mosolyt.

-Nem volt rossz beszéd... de ne várd el, hogy köszönetet mondjak – kezdi rögtön, mire csak kinevetem.

-Nem várom el, hogy megköszönd, ugyanis tudom, hogy nem tennéd –indulunk el vissza a bálterembe.

-Mondjuk, büszke lehetsz magadra. Meggyőzted apámat... a Mindenek Atyját. Ahhoz képest, hogy Midgardi vagy, nem is rossz... -mondja, mire felszalad a szemöldököm.

-Na nee, Loki Laufeyson mondott nekem egy dicséret féleségszerűt? –színlelek meglepődést majd folytatom –...de tudod Loki, kicsit magamat is megkönnyítettem. Így legalább nem kell őrködnem 2 éven keresztül a cellád mellett –mosolygok rá, mire csak gúnyosan elvigyorodik.

-Úgy sem tudnál nekem ellen állni. Kiengednél már a második nap – feleli magabiztosan.

-Ah, neked ki tudna ellentmondani? –ironizálok, miközben fokozatosan egyre hangosodik a zene, ahogy vissza értünk a bálteremig. Az emberek mosolyogva néznek ránk, ahogy belépünk az ajtón és mulatozva beszélgetnek tovább. Viszont a jókedv hirtelen elhall és egy hangos sikoly szakítja, meg a vidám hangulatot.