Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

„Csendes éjszaka vette kezdetét."

A tegnapi beszélgetés után nagyon sokiáig nem aludtam.

Velem ellentétben Loki kipihent volt, és készen állt a küldetésre. Igaziból neki nem is volt min gondolkoznia, ő csak a véleményét mondta el. Én viszont teljesen más szemszögből néztem a világra.

Loki kiélvezte a csöndet, a döbbent hatást, amit elért nálam. Hiszen mind a ketten tudtuk, hogy igaza volt.

A férfi, szokás szerint a kanapén olvasott, én pedig szokás szerint szét voltam esve. Pedig a küldetés napján ez nem túl szerencsés.

Beléptem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohárba vizet. Mást nem tudtam enni, egyszerűen nem voltam képes. Tudtam, hogy küldetés előtt, úgysem tudok majd elülni a seggemen, és muszáj valahova elmennem. Viszont egyedül, sem akartam lenni.

-Menjünk el sétálni –toppantam a nappaliba. Loki ha eddig ki tudott igazodni rajtam, az valószínűleg csak azért lehetett, mert jó emberismerő, viszont biztos voltam benne hogy ezzel a kijelentésemmel kellőképpen össze zavartam.

-Mi van? –nézett fel, összeráncolt homlokkal.

-Menjünk el sétálni. A partra –ismételtem.

-Nem vagyok kutya, akit el kell vinni sétálni – mondta, majd lapozott egyet a könyvében és kizárva engem tovább olvasott. Pár perc eltelése után is ugyanott álltam és a férfit szuggeráltam, hátha meggondolja magát. Nem adtam fel.

Loki fáradtan felnézett a könyvből.

-Ha sétálni akarsz, sétálgass a házban. Minek kellek ahhoz én is? –csukta be a könyvét, és úgy tűnt, hogy tényleg érdekli a válasz.

-Nem a házban akarok, sétálni és nem egyedül –válaszoltam. Az isten elgondolkozva fürkészett, majd megvonta a vállátt.

-Jó... elmegyek veled sétálni, de utána békén hagysz – állt fel a kanapéról.

-Köszi –néztem rá hálásan. Amaz furán nézett rám vissza. Nem hinném, hogy valaha számított arra, hogy egy ilyen kis dologgal boldoggá tud tenni valakit. De perpillanat más ember nem tartózkodik a közelembe, és nekem az is elég, hogyha csak ott van és érzem a jelenlétét.

A tenger part nagyon közel volt a házhoz így bő 10 perc sétával lent is voltunk. Senki nem tartózkodott a víz közelében a csípős idő miatt, de nem is bántam. Jó volt, hogy egyedül voltunk. A hideg tenger dinamikusan és ritmusosan hömpölygött hatalmas hullámokat hányva.                       Leültem egy padra, Loki pedig követte a példámat. A friss levegőn még tisztábbnak, és méltóságteljesebbnek tűnt az arca. Igaz, rajtam volt egy vékony kabát, de az isten egy sima pólóban és gatyában élvezte a kilátást. Néha elfelejtem, hogy jégóriás. De aztán, a hideg lekezelő stílusa mindent eszembe jutat. Kicsit túl sokáig nézhettem az arcát ugyanis kérdőn felém fordult. Hamar rögtönöznöm kellett, így megköszörültem a torkom és visszafordultam a tenger felé.

-Gondolkoztam azon, amit mondtál tegnap –szólaltam meg.

- Még jó – mosolyodott el gúnyosan. Igaziból semmit nem tudtam mondani a témával kapcsolatban, tudtam, hogy igaza van, de éreztem, hogy megkéne védenem valamivel az otthonomat.

-Figyelj, Midgard sem olyan rossz hely ám. Csak... nézz körül. Keresd a kis dolgokban is a szépet. Látod? –mutattam körül a parton.

-Igen, tényleg szép ez a retek. Kár lenne itt hagyni – legyintett a férfi az elhanyagolt szeméttel körbe vett terület felé. Halványan elmosolyodtam majd beleharaptam az ajkamba. Igaza volt. Az emberek már jó ideje nem tudnak vigyázni a környezetükre. Viszont nem éreztem igazságosnak, hogy amíg a bátyám és szinte az összes bosszúálló itt él, és harcol. Én az istenek világában biztonságban pihenek. Najó, mondjuk ez nem teljesen igaz. Két kezemen nem fér ki hányszor voltam életveszélyben csaták közben. Tök mindegy hova megyek, küzdeni mindig kell.