Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

,, Egy testnek csak egy gazdája lehet"

Monoton ritmussal lépkedtem a szürke régi folyosón. Őrök vettek körül minden irányból és fegyverrel kisérték minden mozdulatomat. Úgy éreztem magam, mint egy bűnöző, de ezek már megszokott gondolatok voltak a fejemben. Ezen a helyen úgy bántak velem, mint egy bűnözővel. Mintha egy kutya lennék. Sokszor megvertek, hogy erősödjek, és a szervezetem elfogadja a szérumot. Egy robotot terveztek belőlem csinálni... de már beletörődtem. Az itt töltött hetek alatt, a remény, amit az első nap ébresztettem magamban teljesen kialudt, és nem is gyulladt fel újra. Már nem tudtam többet sírni egy idő után, már a könnyeim is elfogytak, kiszáradt a szemem, és folytogatott belülről a fájdalom. Nehéz folyamaton menetem át, nem éreztem magam erősebbnek, csupán gyengébbnek a sok verés miatt. A testem a létező legrosszabb állapotba került, minden kis porcikámon lila foltok sebek tűntek fel, és minden mozdulatom szúrással és kínnal társult. Persze próbáltam megszökni, többször is. A tudósok olyan vegyszereket fecskendeztek a véremben, ami elnyomja a különleges képességeimet, és nem használhatom. Egyszerűen borzalmas érzés. Olyan mintha egy hete nem ettél volna ételt, ott lenne előtted, de nem nyúlhatsz hozzá. A második szökési kísérletemnél kaptam egy golyót a lábamba. Azóta már kezdek felépülni, de ezzel ellentétben minden érzékszervem kezd eltompulni. Nem érzek semmit csak a fájdalmat, és meglepően üres érzés. Nem tudom, milyen nap van, nem tudom mióta vagyok itt, nem tudom mikor vagyok ébren és mikor álmodok. Nem tudom mi a valóság és mi a hallucináció. Furcsa érzés, de igaziból nem annyira érdekel, ugyanis tudom, hogy már mindegy. Lemondtam mindenről és beletörődtem.

Minden reggel kapok egy injekciót, ami eltompítja az érszékszerveimet, a tulajdonságomat, a személyiségemet, igaziból megöli belőlem az embert. Néha megnyugtató érzés, és segít túl élni. Biztos vagyok benne, hogy a sok érzelem nagyon hamar végezne velem, hogyha engedném felszínre törni. Ugyanazt csinálják az érzéseimmel, mint az erőmmel. Elnyomják. De már nem számít, már nem érdekel. Feladtam.

Beléptem egy szobába mire a katonák rögtön rám zárták az ajtót, ezzel egyedül hagyva. Tudtam mi a dolgom, hiszen mindig ugyanaz. Oda lépett hozzám az egyedüli őr a kisteremben, mogorva arccal lecsatolta a bilincset a karommal, majd egy fegyvert nyomott a kezembe. Ez a reggeli fegyvert teszt. Néztem sebes ujjamat, ahogy ösztönösen az utasításom nélkül csúszott a ravaszra. Nem én irányítottam magam. Nem voltam önmagam. De már nem érdekelt.

A céltábla felé fordítottam a fegyvert, és lőttem. A golyó a tábla közepébe fúródott pont, úgy ahogy az utána következő összes 4 lövedék is. Az őr bólintott egyet, jelezve hogy jól csináltam. Visszacsatolta a bilincset a csuklómra, majd visszakísért a szobába ahol alszok.

Leülök az ágyamra és bámulok magam elé. Révedtek tekintettel meredek a semmibe, és mereven nézem a falat. Hirtelen egy férfi jelenik meg a szobában. Lassan felé fordulok, nem túl gyakran jön hozzám látogató ezért találtam érdekesnek, de aztán hamar alább hagyott az érdeklődésem, és rögtön visszafordítottam a fejem a fal felé. Nem ismertem a férfit nem tudtam mit keres itt. Az is lehet, hogy itt sincs, csak én látom. Lehet hogy majd itt lesz, csak én beképzelem. Érzem magamon az idegen pillantását, de egyáltalán nem érdekel. Az ajtó nyílik és egy orvos lép be a szobába. A férfi megsem moccan, és a tudós se veszi észre. Ezek szerint tényleg csak én látom. Tisztában vagyok vele hogy megőrültem, de nem tehetek, elenne. A hangok a fejemben sosem hagynak egyedül, és ez néha megijeszt.

Mereven nézek magam elé, és megsem mozdulok. Az orvos felém lép majd elővesz egy fiolát és az üvegcse tartalmát áttölti egy orvosi tűbe. Kihűlt hideg karomhoz érinti, és belemélyeszti a bőrömbe. Szempillám sem rebben, és mint egy szobor ugyanúgy ülök. Az idegen még mindig bámul, majd amikor az orvos kilép a szobából, egy lépéssel közelebb lép. De engem nem érdekel. Érzem, ahogy a vegyszer vegyül a véremmel, majd a fejem enyhén szúrni kezd, és hirtelen még tudatlanabb lettem. Este is mindig kapok egy oltást, ami az emlékeimet feledteti el. Már azt sem tudom, hogy voltak-e egyáltalán, de nem is baj, ha nem. A régi énem teljesen el van nyomva, mondjuk már annyira, arra sem emlékszem, hogy volt-e olyan egyáltalán.