Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

,,Túl könnyű..."

Hihetetlen hogy Loki fegyver nélkül, varázslat nélkül, szinte csak szavakkal mennyire hatással tud lenni az emberekre. Ilyenkor értem meg hogy mit jelent a megtévesztés istenének lenni. Ő erre született, neki ehhez van képessége. Hogy a mondatok közti csendben egy szemkontakussal megváltoztassa a szavak lényegét. Hogy a járásával gyanút keltsen az emberekben. Hogy a beállt feszültséget élvezze. Ha szólásra nyitja száját, mindenki elhallgasson. Hogy a szemével öljön, a szavaival pedig még megis forgassa benned a kést.

Azt sem tudtam mi történik körülöttem. Olyan gyors volt minden. Loki kirángatott a bajból, az nem kétség. Mindenkit eltett láb alól. Fogalmam sincs hogyan, mivel a katona, aki fogott, olyan szinten kicsavarta a nyakam, hogy semmit nem láttam. A hűvös fegyvert továbbra is makacsul szorította halántékomhoz. Szerintem a hajamba kapaszkodott félelmében, annyira kétségbeesetten szorított, miközben társai hirtelen rogytak össze körülötte. Majd végül ő is.   A pisztoly hangos csörömpöléssel zuhant a földre.

Feltápászkodtam, majd fáradtan kifújtam a levegőt.

- Ez hatásos volt –pillantottam Lokira, aki unottan támaszkodott a falnak.

-Ahogy már mondtam -lépett közelebb -... te sem tudnál élni nélkülem

-Nyilván igazad van –ironizáltam, majd követtem a férfit, hogy most már további meglepetések nélkül teljesítsük a küldetést.

***

Újra kapcsolatba léptünk Natashával aki egyfolytában mondta nekünk az instrukciókat, hogy merre kell mennünk. Lokival nem beszéltünk, mind ketten az adatokra koncentráltunk. Halkan surrantunk a folyosókon és egyre közelebb értünk a vegyszerhez. A bázis központjához közeledtünk.

-Milyen messze van még? –kérdeztem.

-Következő folyosó végén, ott van egy ajtó, ha minden igaz, de a szenzoron nem látok semmit szóval valószínűleg a fal el van rejtve. Találjátok meg, mivel az nyitja a lépcsőt is. Az pedig a szérumot. Vagy is reméljük.

-Rendben –mondtam, majd gyorsítottunk a tempón és rá fordultunk a bizonyos folyosóra. Elrohantunk a végéig és próbáltuk megkeresni a titkos ajtót amiről Natasha beszélt. Loki talált rá.

A fal poros roppanások közepette megnyílt előttünk.

-Honnan tudtad, hogy itt van? –néztem rá.

-Csillagom, nem most török be először kutató bázisra –mondta laza mosollyal majd elindult a lefelé vezető lépcsőn. Nyilván nagyon fárasztó lett volna olyan választ adni, amiben nem saját magát fényezi.

Követtem lefelé.

Marha sötét volt, és amint egyre lejjebb értünk úgy lett egyre hidegebb. A végén már látszott a leheletünk a levegőben olyan hűvös lett, majd amikor leértünk a lépcsőn megint világos lett. Döntsék már el komolyan.

A vasajtó előtt egyetlen egy őr volt, de ő magasabb volt, mint a többi, akivel eddig találkoztunk és sokkal izmosabbnak is tűnt. Gondolom nem véletlenül állították őt ide. Neki kéne megállítani azokat, akik idáig is eljutottak, vagy is többnyire minket.

A katona nem habozott, se szó se beszéd rám emelte pisztolyát és lőtt. Felsem fogtam mi történik, de éles fájdalom hasított a vállamba, és éreztem, hogy hideg golyó belefúródik a bőrömbe. A fájdalom növekvő intenzitással terjed szét. Megtántorodtam, de próbáltam magam összeszedni.

-Niara? –nézett rám rémülten Loki

-Jól vagyok, jól vagyok –fújtam ki a levegőt, és próbáltam nem a maró égető érzésre gondolni. Letéptem egy darabot az ingemből, kis golyót formáltam belőle, majd belenyomtam a sebbe. Felnyögtem, ahogy a durva anyag érintkezett vele, de el kellett állítani a vérzést.

Loki gyilkos tekintettel meredt a katonára.

-Melyik istenhez szoktál imádkozni? Átadom neki utolsó kívánságod –mondta megszállottan, majd átszúrta kardjával a katonát, aki összerogyott.

-Biztos minden oké? –lépett mellém Loki idegesen. Bólogatva kiegyenesedtem, majd szabad karommal megdörzsöltem arcom, hogy kicsit észhez térjek a bódulatból.

-Ez csak a vállam, az évek alatt már párszor átszúrták csatákban –mondtam miközben egy rögtönzött nyomó kötést tekertem a sebre. Loki elgondolkozva nézett mintha nem hinne nekem, majd végül megadóan bólintott egyet.

A vasajtó elé léptünk. Se kulcslyuk, se kilincs nem volt rajta. Betörhetetlenre tervezték. Még jó hogy engem ez a jelen helyzetben nem különösebben érdekelt. Kinyújtottam a kezem, majd forró szikrák törtek elő tenyeremből, és hatalmas erővel zúdultak az ajtónak. Loki mögém lépett, én pedig leeresztettem a kezem.

-Elbújsz mögém? Bátorság Laufeyson ez csak egy ajtó –gúnyolódtam vele.

-Nagyon vicces. De csak hogy tudd majdnem megégetted a köpenyem. –lépett a kiégetett ajtó elé. Most tűnt csak fel igazán, hogy Loki is Asgardi ruhákban volt, és a híres méregzöld köpenye is ott lobogott a vállán, ezzel még nagyobb méltóságot adva neki. Csodálkozom, hogy a rohadt fej díszét nem cipelte el.

-Niara minden rendben? –szólt Nat a headseten.

-Eltalálták a vállam, de minden oké. Bent vagyunk –adtam le a helyzetünket.

-Rendben, ha elfajulna, a helyzet küldök segítséget. –mondta, mire Loki elfintorodott Gondolom nem repdesett az örömtől, hogy a bosszúállok társaságát élvezhessük.

-Itt a széf is valahol –váltottam témát.

-Igen, abban van a szérum. Kód:8793

-Vettük –mondtam, majd körül néztem a terembe. Hatalmas volt, sötét, és nyirkos. A szoba közepén egy fehér oszlop volt állítva.

-Ott lesz a széf –mondtam majd elindultunk.

Loki beütötte a kódot a széf pedig halk sziszegéssel kinyílt. Benne volt a vegyszer. Kivettem, a piros folyadékot, és Lokira néztem.

-Ezzel a málnaszörppel akarnak isteni erőt adni halandóknak?! A Midgardiak még szánalmasabbak mit gondoltam –nézte az üvegcsét. Zsebre tettem a vegyszert.

-Küldetés teljesítve –mondtam Natnek.

-Gratulálok –mondta a nő megkönnyebbülten.

-Lépjünk le –néztem Lokira, aki éppen a teremben nézett körül.

-Várj! –fogta meg a csuklóm és visszahúzott.

-Nem gyanús neked ez egy kicsit? –kérdezte suttogva miközben fülelt.

-Mi? Mi a baj? –néztem én is körbe.

-Miért engedtek volna minket el idáig, hiszen tudták, hogy itt vagyunk

-Volt őr a kapu előtt. Nem engedtek el minket

-Egy őr?! Ne hülyéskedj, itt bűzlik valami. Senki sem olyan hülye hogy egy őrt tegyen ahhoz az ajtóhoz, ami a bázisuk szérumát őrzi. Túl könnyű... Ez egy csapda

-Dehogy is –győzködtem az istent, akinek egyre idegesebben cikázott a szeme a szobában. Keresett valamit, ami bizonyítja állítását. És hamar meg is találta. Igaziból én se értettem, hogy eddig hogy nem tűnt fel, túlságosan el voltunk foglalva a vegyszerrel, és körül se néztünk.

-Akkor szerinted miért van itt ez a ketrec? –fogta meg a vállamat és maga elő húzott, hogy én is lássam, amit ő. A holdfénye úgy esett be az ablakon, hogy pont rávilágított a hatalmas vastag rácsos ketrecre.

-Nektek lett idekészítve –szólalt meg valahonnan fentről egy ismeretlen hang.