Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

,,ami nem öl meg, az megerősít"

Nem éreztem semmit, mély sötétség vett körül. Akármerre néztem csak nagy feketeséget láttam. Burokban éreztem magam, hallottam, ahogy beszélnek körülöttem, de a szavak tompák voltak, összefolytak és nem jutottak el az agyamig. Éreztem a fertőtlenítő tömény szagát, de nem tudtam semmihez sem kötni. Kezek értek a testemhez, és hűvös csöveket érintettek a bőrömhöz, de nem tudtam megmozdulni. Mint egy álom, hiába nyúlsz utána, hiába próbálod elérni, minél jobban próbálkozol, annál messzebb kerül, és lassan kámforrá válik a kezeid között. Hirtelen iszonyú hasogató fejfájást éreztem a koponyámban, a halántékom lüktetett, és hangos sípolást hallottam, majd hirtelen éreztem, ahogy egy hosszú tűt szúrnak a karomba. Görcsölve zsibbadni kezdett az pont ahová belemélyesztették a tűt, és egyre gyorsabban terjedt ki a fájdalom. Kipattantak a szemeim.

Hatalmas homályos fehér pacákat láttam. Sűrű pislogás után szemem hozzá szokott a világossághoz és kezdett kiélesedni körülöttem minden. Fehér kockás plafont pillantottam meg, hatalmas hideg fényű lámpa tornyusult felém. Kétségbeesetten próbáltam megmozdítani tagjaimat, de nem tudtam. Felemeltem a fejem, hogy körül nézzek, de hányingerem lett a hirtelen mozdulattól. Végig néztem magamon, de bár ne tettem volna. Testem minden tagjából különböző csövek és tűk meredeztek az ég felé. Legalább 30 cső csak a lábamból, és különböző orvosi tűk álltak ki a karomból. Ahogy a szemem feldolgozta a látványt, hirtelen megéreztem az összes idegen testet a végtagjaimban és undorodva tapasztaltam, hogy olyan mélyen merülnek, a bőrömbe mintha már hozzám tartoznának. Próbáltam megmozdítani a karom, de vastag övekkel voltam a kemény vaságyhoz szorítva. A lábam is, és az egész testem.

Óvatosan elfordítottam a fejem és körül néztem. A hatalmas lámpán és az ijesztő kórházi ágyon kívül, semmi más nem volt a szobában. Újabba kínzó fejfájás tört rám, és rögtön elvesztettem az eszméletemet.

***

Búgást hallottam, majd megint semmit. Hangos sípolás, újra búgás és megint némaság. Egy pillanatra kinyitottam a szemem, és egy szemüveges alak homályos sziluettje körvonalazódott ki előttem... Majd a fullasztó tudatlanság és sötétség újra elnyelt.

Az időérzékemet teljesen elvesztettem, csak hánykódtam a kínzó csöndben, és sodródtam az üres sötétségben.

„... nézd, ezt itt! Ezek azok a gén összetételek, ez miatt tudja kibocsátani az ujjain keresztül az energiát... "

Kábán próbáltam össze rakni a szavak jelentését.

„... kíváncsi vagyok, hogy tud kapcsolatba lépni különböző tárgyakkal a képzelő erőjének a használatával... Pattintsuk fel a fejét, érdekel, mikből állhat a falcsont lebenye... "

Amint eljutott a szavak jelentése az agyamig rémülten kapkodtam levegő után. Hirtelen kinyitottam a szemem, és kétségbeesetten pórbáltam elszakítani a köteleket amikkel le voltam kötve. Igyekeztem nem újra elájulni, és helyette kizárni az orvosok kétségbeesett kiáltását.

-Felébredt! Hívjátok a főnököt. –hallottam egy férfi hangját.

Főnök... csak egy főnököt ismertem.

Hirtelen minden elfelejtett emlékfoszlány eszembe jutott. „Visszajöttünk Nat-tel a bázisra, ahogy ígértük emlékszel?" Játszottam le újra telefonbeszélgetést a fejemben. Eszembe jutottak Tony szavai mielőtt szétkapcsolt a vonal „Ez az ember őrült, tervei vannak érted? Veled!"

Mit akarhat tőlem Mr.McGrath. Mi történt Nat-tel és a bátyámmal? Mit csinált, ami miatt a bátyám őrültnek állítja be?

A zűrös gondolataimat egy ajtónyitódás szakította félbe. Váratlanul tömérdek katona özönlött be az apró szobába és mindegyik pisztolyt szegezve vett körbe. Az egyik fő ember az ágyamhoz lépett, majd gyors mozdulattal kitépkedte belőlem a tűket és a csöveket. Összeszorított fogakkal tűrtem a fájdalmas műveletet. Valószínűleg ezeket úgy kellett volna eltávolítani, hogy altatva vagyok... de most már mindegy.