Fekete arany (Loki f.f) [BEFEJEZETT]

,,igazság"

-Tudod Niara Stark... hogy is mondjam. Kissé váratlanul ért, hogy felszólaltál a parancsom ellen –zengte keresztül az egész üres trónteremet Odin, kicsit sem tagadva hogy mennyire zavarja, hogy a népe előtt szeretnék pár szót szólni Loki érdekében... és nos, igen. Ezzel megtagadva a parancsát. De mint hadvezér, és Asgard katonája jogom van hozzá.

Szuper, hogyan haragítsunk magunkra a Mindenek Atyát. Tutoriál: először is, a népe előtt alázd meg Stark módra. És igaziból ennyi elég is. Jó, nyilván vissza fogom fogni magam és nem leszek kíméletlenül őszinte, mivel akkor lehet, hogy visszafelé sülne el és Lokit csak még biztosabban vinnék a cellájába. De... hazudni sem fogok!

Thorra néztem, aki úgy fordult, hogy Odin ne lássa, és kacsintva némán nevetett. Legalább ő élvezi, hogy felidegesítettem az apját. Legalább ő. Na meg persze Loki. Aki katonákkal körülvéve, vastag láncokkal körbe tekerve támaszkodott a falnak, és egyenesen élvezte a káoszt, ami kialakult. Csak rá kellett nézni, szemében ijesztően fénylett a fény. Ajkán lusta mosoly, ahogy apja reakcióját kémleli, és testtartásából csak úgy sugárzott a nyugodtság mintha a láncok régi barátai lennének. Jézusom, el sem hiszem, hogy ezt a seggfejet fogom megmenteni. Nem baj, biztos megéri! –győzködtem magamat, és újra Odinra néztem.

-Úgy gondolom... Mindenkinek jár egy második esély –feleltem diplomatikusan, mire a király felhorkant.

-Loki már nagyon sok esélyt eljátszott –felelte miközben két fia, és köztem cikázott a tekintete.

-Talán... Loki több esélyt érdemel. –mondtam lesütött szemmel, és próbáltam a legnagyobb visszafogottsággal, bizonyítani, hogy Odin tévedett.

-Hmmm, nem bánom. De nagyon nagydolgot kell mondanod, Niara, hogy megváltozzon a véleményem. –fürkészett ellenszenvesen.

-Uram... felőlem akár beszámolónak is tekintheti a küldetésünkről –feleltem, és próbáltam Odinnak ezzel eszébe juttatni, hogy amúgy szívességet tettünk neki.

-Nem bánom –mondta ki, mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.

-Mikor óhajtod a beszédedet kinyilvánítani? –érdeklődött.

Lokira néztem, akin súlyos vas bilincsek csüngtek szinte minden végtagjáról, ezzel mozgásképtelenné téve.

-Minél előbb. Akár most is –néztem vissza a Mindenek Atyára.

-Nem készülsz fel? Nem kell össze szedned a gondolataidat? –gúnyolódott velem Odin.

-Bármikor tudok mondani Lokiról olyan dolgokat, amik az én érveimet támasztják alá. –feleltem élesen.

-És mik lennének az érveid? Mi a célod? –kérdezte szárazon.

- A szabadsága –böktem a megkötözött isten felé.

-Niara. A csatákat nem bölcs szavakkal nyerik –mondta Odin fáradtan.

-Igaza van. Tényleg nem... De az igazság a csaták végkimenetelét is alaposan befolyásolják. Én csak azt akarom a megmutatni. –vázoltam fel.

-Rendben. Összehívom a népemet. De ne legyen hiába való – mondta még mindig ellenszenvesen a király, aztán lassan felállt a trónról és az őrökkel a nyomában elindult a tanács székhelye felé, ki a teremből. Thorral fejet hajtottunk előtte, amikor elment előttünk, de Loki meg se mozdult.

-Ez az, megcsináltuk –boxolt játékosan Thor a vállamba, miután apja kiment a teremből.

-Meg –sziszegtem a karomat masszírozva, majd felnéztem Lokira.