A hetem a szokásosnál is gyorsabban telt el. Annyi dolgunk volt a srácokkal a tábor kezdete előtt, hogy reggeltől egészen estig ki se lábaltunk a munkából.
Amíg a fiúk biztonságosabbá tették a pályát a tónál, mi addig a lányokkal és Évivel kitakarítottuk a táborlakók szobáit.
-Csepi kérdi, hogy hol legyen a szerdai bmx edzés.-léptem be a szobába és tekintetemet a földön ülő srácra vezettem.
-Nem tudom. Megoldhatnátok már valamit magatoktól is.-kiáltotta el magát ,amitől összerezzentem.
-Te meg megtanulhatnál normálisan válaszolni.-köptem felé a szavakat és becsaptam magam mögött az ajtót.
-Na?-nézett rám Csepi, mikor odaértem hozzájuk. Csak idegesen megráztam a fejem és ledobtam magam Imi mellé a földre.
-Sajnálom.
-Hé ez nem a te hibád. Nem tehetsz róla, hogy a pasid egy köcsög.-mosolygott rám Imi biztatásképpen.
-Ha így folytatja engem a héten nem lát.
-Ácsi-ácsi. Nem hagyhatsz magunkra. Kell a női erő. Mi nem tudunk bánni a gyerekekkel.-riadt fel Hámori.
-Nem is tudnálak itt hagyni titeke csak kezd elegem lenni, hogy egyfolytában veszekszünk.-dőltem a mellettem ülő Imi vállára.
-Minden oké lesz köztetek. Csak adj neki még egy kis időt.-szorította meg a kezem Patrik.
-Sikerült eldöntenetek, hogy mi legyen szerdán vagy csak ültetek itt és loptátok a napot.-szólalt meg a hátam mögött az én drága barátom éllel a hangjában. Na nálam itt telt be a pohár.
-Basszus Zozó vedd már észre magad.-álltam szembe vele és mérgesen néztem rá. A következő pillanatban fogtam magam és kikerülve őt hagytam ott.
A fűbe leülve hajtottam a fejem a térdeimre és kezdtem el törni az agyam, hogy mit ronthattam el, ugyanis Zozóval már pár napja hadilábon állunk. Akármit mondtunk a másiknak, abból mindig veszekedés lett.
A könnyeimmel küszködve néztem a lassan hullámzó vizet, de már kezdtem belefáradni az egészbe. Lehet, hogy mégsem illünk össze. Egy apró dolgot nem tudtunk megbeszélni és abból az aprócska dologból egyre nagyobb és nagyobb dolog lett. És ott tartunk már, hogy egyikünk sem keresi a másik társaságát, mindig valamire hivatkozva utasítsuk el egymást.
-Minden oké?-simította kezét a vállamra Csepi és leült mellém a fűbe, de én csak a kezembe temettem a fejem.
-Reménykedtem, hogy ő jön utánam.
-Meg kéne ezt beszélnetek.
-Ő nem hajlandó beszélni. Mindig leráz vagy lecsesz, mert nem veszem észre, hogy dolga van.-idéztem a barátomat.
-Szeret téged.
-Kezdtem elveszíteni a hitem.
-Ne mondj ilyeneket. Csak ideges, mert sokat jelent neki ez a tábor. Szeretné, ha minden zökkenőmentesen menne.
-Mi van akkor, ha a sors mégse egymásnak szánt minket?-eresztettem el a legelső könnycseppem.
-Ne beszélj butaságokat. Minden rendben lesz.
-Sajnálom, csak nem szeretem a konfliktusokat.-töröltem le a könnyeket az arcomról.
-Gréta tudunk beszélni?-szólalt meg mögöttem Zozó. Csepi biztatóan rám mosolygott és kettesben hagyott minket.
-Mi történt velünk?-kérdeztem.
-Sajnálom, hogy egy hülye voltam.
-Nem akarlak elveszíteni.-néztem rá és újra rám tört a sírás.
-Baba ne sírj. Tudod, hogy nem szeretem mikor sírsz. Annyira de annyira sajnálom. Kérlek ne haragudj rám.
-Ne viselkedjünk így soha többé egymással.
-Megtudsz bocsájtani nekem?-emelte meg az állam, hogy a szemeibe nézzek. Egy aprót bólintva hajoltam hozzá közelebb és tapasztottam ajkaimat az övéire, viszont ebben a csókban most minden benne volt, amit szavakkal nem tudtunk elmondani egymásnak.
***
Nem tudom szavakba önteni, hogy-hogy érzem magam. Szó szerint kezdem megutálni az exatlont. És már azon gondolkodom, hogy abbahagyom a nézését, de nincs szívem megtenni.
Mivel elég sokan kérdeztétek, hogy milyen karika ezért beteszek egy képet nektek rólaLent van a jobb sarokban és még a másik dolog, ami nagyon, de nagyon felcseszett a mai nap, hogy megkapták a 7mp büntetést és a legrövidebb pályát. Hát persze, hogy nem tudták ledolgozni a hátrányukat és egy kommentben írták, hogy Zalán az arca annak a cégnek, aki az exatlont támogatja.
Nem szaporítva a szót köszönöm, hogy elolvastad és lassan jelentkezem a kérdezz felelek-kel is. Millió csók DellaMea❤️
YOU ARE READING
A sors keze [Kempf Zozo FF]
FanfictionNagy Grétának mindene megadatott, amit egy 22 éves lány kívánni tud. Tökéletes család, megbízható barátok és egy szerető vőlegény. Viszont az élete azon a bizonyos szombati napon váratlanul egy 180-fokos fordulatot vett, ami mindent megváltoztatott...