A sors keze [Kempf Zozo FF]

Nem a te hibád

A szobában megfagyott a levegő. A szüleim idegesen kapkodták a fejüket rólam és Áronról.
-Miért?-kérdeztem, már-már inkább suttogtam magam elé.
-Gréta kérlek had magyarázzam meg....- kezdte de én félbeszakítottam.
-Áron megcsaltál, nincs ezen mit megmagyarázni-álltam fel és indultam volna, ha nem fogja meg a csuklóm. Időközben a szüleim magunkra hagytak minket, hogy tudjuk megbeszélni a dolgokat.
-Részeg voltam. Tudod jól, hogy csak téged szeretlek.-kezdett el magyarázkodni a vőlegényem. A szemében a megbánás tükröződött, de akárhogy is hinni szerettem volna neki képtelen voltam rá. Én szerettem őt. Ő jelentette a világot nekem.
-Már nem tudom, hogy mit higgyek el neked.-sütöttem le a szememet. Áron felállt mellőlem és fel-alá kezdett járkálni.
-Miért olyan nehéz felfogni, hogy megbántam és, hogy őszintén sajnálom? Mi a fasz bajod van?-kérdezte felemelt hangon.-Tudod amióta megkértem a kezed egy álnok kis kígyó lettél. Kibírhatatlan vagy és lehet...-kezdte el, de elhallgatott. Elkapta a szemét rólam és visszaült az ágyamra.-Lehet, hogy a sors azt akarja, hogy mi ne legyünk együtt.-suttogta és elkapta a fejét rólam.
-Menj el. Tűnj el a szobámból... tűnj el az életemből-kiabáltam és elkezdtem lökődni az ajtó felé. A szemeim megteltek könnyekkel és már nem bírtam. Útjára engedtem a legelső könnycseppet.
-Nem fogom feladni, vissza foglal szerezni.-erősködő hangjától összerezzentem. Soha nem hallottam még így beszélni.-Nagy Gréta te csak az enyém vagy. Más nem érhet hozzád. Ezt tartsd jól a fejedben.-suttogta, majd letörölt egy lecsorduló könnycseppet az arcomról. Behunytam a szemem és azt kívántam, hogy legyen már vége ennek a rossz álomnak. Csak menjen el és soha többet ne jöjjön vissza. Lehúztam a gyűrűt a bal ujjamról és a kezébe tettem.
-Kérlek most menj el.-mondtam neki. Még utoljára végigmért és kirohant a házból. Hallottam, ahogy becsapja a kocsiajtót, majd gázt adva kilép az életemből.
Szomorúnak kellene lennem, mégis szabadnak és felszabadultnak érzem magam.
Halk kopogás zavart meg.
-Gyere.-mondtam, majd folytattam tovább Áron cuccainak a bedobozolását. Anyukám dugta be a fejét a helyiségbe.
-Hogy vagy?-kérdezte miközben leült mellém és szorosan a karjai közé zárt.
-Anya miért érzem magam boldognak? Szomorúnak kellene lennem, mert most szakította a vőlegényemmel. Sírnom kellene, de nem tudok. Mi a baj velem?-kérdően néztem anyára. Anya elmosolyodott és simogatni kezdte a hajam, mint kiskoromban.
-Szívem ebben nincs semmi rossz.-sóhajtott egy nagyot majd folytatta.-Nem a te hibád. És lehet azért vagy most boldog mert a szíved mélyén nem szeretted, csak vonzalmat éreztél iránta. De ezzel nincs semmi gond...-és ebben a pillanatban jöttem rá, hogy tényleg nem szerettem. És én még hozzá akartam menni. Én hibáztattam őt, miközben a hiba igazából bennem van.-Fiatalok vagytok, nem kell még elköteleződni. Éljétek az életeteket amíg tudjátok.-anya adott egy puszit a fejemre és távozott a szobából. Talán tényleg igaza van és nem kell ilyen fiatalon elköteleződni. Bulizni akarok, élni az életem, amíg tudom.
Hosszas gondolkodás után az ágyamba fekve úgy döntöttem, hogy elköltözök a nagymamámhoz Gyulára. Új életet akarok kezdeni új emberekkel, mivel a baráti köröm felét Áron által ismertem meg.
-Anyaaaa...-sikítottam,miközben rohantam le a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokra rosszul érkeztem és megcsúszott a lábam, de szerencsémre még időben kaptam el a korlátot.
-Konyha-kiabált vissza anyukám jelezve, hogy hol keressem. Folytattam az utam a konyhába, ahol anyu és apu beszélgettek.-Mi a baj kincsem?-kérdezte aggódó tekintettel.
-Gondolkodtam és már a nagyival is beszéltem és úgy gondoltam....
-Térj a lényegre!-nevetett fel apa.
-Szeretnék Gyulára költözni.-a helyiségbe néma csend keletkezett. A szüleim egymásra nézve nevettek fel egyszerre. Értetlen arccal kémleltem, hol az egyiket, hol a másikat.
-Mi ezen olyan vicces?-sértődtem meg. Anya kihúzta nekem a széket, hogy üljek le. Anya is így tett.
-Épp arról beszélgettem apáddal, hogy a nyarat tölthetnéd a nagyinál...
-És ő se lenne egyedül abban a nagy házban.-vágott anya szavába apa. Próbáltam feldolgozni a hallottakat és mikor végre elértek az agyamba felsikítottam és már katapultáltam magam a szüleim nyakába, akik a tettem nevetve fogadták. 5 percen keresztül öleltük egymást, aztán felálltam és indultam pakolni. Már nagyjából elterveztem mit is kell beraknom.
Levettem a bőröndöm a szekrény tetejéről és az ágyamra dobva indultam a komódomhoz.
Mikor végeztem a pakolással két nagy bőrönd várt a szoba közepén. Ránéztem az órámra, ami 15:00-át mutatott. Szuper ha most indulok legkésőbb nyolcra oda is érek.
Két bőrönddel és a táskámmal indultam le a szüleimhez elbúcsúzkodni.
-Hát már is mész?-kérdezte anya szomorú arccal. Egy aprót bólintottam.-Vezess óvatosan kincsem és, vigyázz magadra. Ha odaérsz azonnal hívj jó?-ölelt meg anya, aki a sírás szélén állt.
-Hiányozni fogsz prücsök. Vigyázz magadra és kezdj el élni-kacsintott apu, majd őt is megöleltem.
Segítettek bepakolni a kocsimba a bőröndöket. A tiltakozásom ellenére anya a kezembe nyomott egy kis pénzt. Még egy sor búcsúzkodás után beültem az én drágámba és beállítottam a GPS-t.
Tárcsáztam a gyulai legjobb barátnőm Laura számát, aki második csengésre fel is vette.
-Szia husiii.-sikított a telefonba a lány.
-Na ki készül élete legnagyobb hülyeségére?-nevettem a telefonba.
-Mi a faszt csináltál?
-Költözök a nagyihoz Gyulára-mondtam, de a vonal másik feléről nem jött válasz.-Laura elraboltak az U.F.O-k?
-Jaaa neeem. Basszus te lány, hát ez- ez , először is ÚRISTEN, másodszor meg Áronnal mi lett?-vette komolyabbra a hangot.
-Szakítottunk, de erről most nem szeretnék beszélni, majd mindent elmesélek csak szólni akartam, hogy indulok. De most leteszem, mert ha tovább beszélünk még holnapra se érek oda.-rövid búcsúzkodás után bontottam a vonalat.
——————
Este nyolc óra van és ebben a pillanatban parkoltam le a nagyim háza előtt. A motort leállítva dőlök hátra és hunyom be a szemem csak egy pillanatra. Kifárasztott az út és nincs másra szükségem csak egy kád forró vízre és egy puha ágyra.
A bőröndjeim megfogva megyek a bejárathoz és keresni kezdem a kulcsot ,ami kinyitja nekem a kaput. A hetedik próbálkozásra meg is találtam.
Az udvaron Beni fogad engem, a nagyim öreg németjuhásza. Megsimogatom a fejét és elindulok a bejárat felé.
-Szia nagyi megjöttem.-köszöntem,mikor beléptem a hatalmas bejárati ajtón. A ház nagy volt, ahogy az udvara is. Kint volt egy  medence, kert és egy terasz, meg egy nagyobb füves placc. Nem is emlékeztem, hogy-hogy is néz már ki a környék. Utoljára 16 évesen jártam itt mikor még a papi élt, de azóta minden másabb lett.
-Grétim...-jött elém a nagymamám, aki korához képest nagyon fiatalos volt. Simán letagadhatna egypár évet.-Gyere főztem vacsorát. Biztos megéheztél a hosszú út alatt.- miközben megvacsoráztam megvitattuk az Áron témát, majd a vezetésre hivatkozva felmentem a szobámba.
Tök egyszerű volt. Volt egy nagy szekrény, egy franciaágy, egy íróasztal meg egy olvasó sarok a szobában. Tartozott még hozzá egy kisebb fürdőszoba meg egy terasz.
Miután kipakoltam felhívtam Laut és Annát, az én két legjobb barátnőmet, hogy mától én is gyulai vagyok. A lányok egyszerre örültek és akarták kinyírni Áront. Megvitattuk az elmúlt hónapok történéseit, amit külön töltöttük és megbeszéltük, hogy valamelyik napra beiktatunk egy vásárlást.
Éjfélkor sikerült elszakadnom tőlük és már ugrottam is az ágyamba. Megnéztem még a közösségi oldalakat és posztoltam egy képet, amit még akkor csináltam, mikor megálltam az autópálya melletti kis benzinkúton venni valami nasit. Lekapcsoltam a lámpát és a nyakamig felhúzva a takarót álomra hajtottam a fejem.
***
Na hát hol is kezdjem...Először is köszönöm szépen, hogy elolvastad. Életem legelső története, amit komolyabb fejjel írok. Megpróbálom fejleszteni magam és kérlek, ha találsz valami hibát jelezd nekem, mert hibájából tanul az ember. Remélem, hogy minden héten tudok majd írni nektek egy részt,de remélem többet is. Nagyon nagyon köszönöm, hogy itt vagy. Puszi DellaMea!