A sors keze [Kempf Zozo FF]

Minden rendben 2.0

Egy doboz csoki-fagyi és egy halom szomorú zene társaságában, az arcomon lefolyó könnyek kíséretében dobálgattam az utolsó ruhadarabokat is a bőröndömbe.
Az arcomról letörölve a könnyeket, csuktam be az utolsó táskámat is és pakoltam be őket a kocsiba.
-Biztos elmész?-szólalt meg mögöttem a nagymamám szomorúan.
-Nincs más választásom.-suttogtam elcsukló hanggal és letöröltem egy újabb könnycseppet az arcomról.
-Miért döntöttél így?
-S-sajnálom, de nem mondhatom el. Majd egyszer talán.-szólaltam meg és még utoljára megöleltem a nagyit.
-És ő tudja?-utalt Zozóra. Nemlegesen megráztam a fejem és ellépve mellőle vettem a kezembe egy kisebb dobozt, amiben benne volt az összes közös emlékem Zozóval és egy levél ,számára.
A dobozt a tartalmával együtt a fiú kapuja elé tettem tudván, hogy órák kérdése és hazaérkezik.
A kocsimba beülve hajtottam a fejem a kormányra és csak ültem és vártam. Vártam, de magamnak sem mertem bevallani, hogy mire. Talán arra, hogy felébredek, mert ez egy rossz álom? Vagy,hogy ez egy rossz vicc? De sajnos ez nem így van.
A kocsit beindítva kanyarodtam ki a nagy vaskapu takarásából és indultam volna el, ha a tekintetem nem akad meg rajta, ahogy értetlenül bámulja a földön heverő doboz tartalmát.
Zozó ijedten kapta a tekintetét rám és szemeiben értetlenséget véltem felfedezni. Már indulni készült volna felém, de tekintetem láttán megtorpant. A könnyeimet letörölve tapostam a gázra, de a visszapillantóból még láttam, ahogy eltátogott egy ,,miért,,-et.
Az autóút melletti benzinkút parkolójába próbáltam leerőltetni a torkomon a gépi kávém maradékát, de ez a kísérlet is sikertelenül végződött, mert úgy éreztem, ha még egy csepp is lecsúszik a torkomon, akkor elhányom magam.
.....
A lakóház parkolójába bekanyarodva állítottam le a motort és a táskáimmal a kezemben indultam el a bejárat felé, ahol Áron már várt két másik idegennel a nyomában.
-Lám-lám mi szél hozott?-nevette el magát az ex-barátom és gúnyosan nevetve lepacsizott a mögötte állókkal.
-Áron ezt hagyjuk jó?-néztem rá undorodva és mellette ellépve indultam el a lift felé.
-Dávid vagyok.-lépett mellém és mutatkozott be egy tőlem egy fejjel magasabb srác. Unottan ránézve léptem el mellette és szálltam be a három bőröndömmel a rozoga liftbe. Semmi kedvem sem volt jópofizni velük.A 7-es gombot megnyomva indultam volna el, ha valaki váratlanul nem nyissa ki az ajtót és lép be rajta.
-Ne legyél ennyire ellenséges. Csak a saját dolgod fogod megnehezíteni.-lépett közelebb hozzám Áron és eltűrte az arcomba lógó hajamat. A közelségétől a hányinger kapkodott és rátett még egy lapáttal, mikor erőszakosan közelebb húzott magához és megcsókolt. Ez a csók nem olyan volt, mint Zozóé. Ez erőszakos volt és undorító a sok nyáltól. Próbáltam ellökni magamtól, de erősebbnek bizonyult.
-Szálj le rólam te paraszt.-sziszegtem és kezemmel megtöröltem a számat.
-Milyen kis tüzes lett valaki. Ez tetszik.
-Ugye tudod, hogy fenyegetés miatt feljelenthetnélek.
-Na és mivel bizonyítanád, hogy én írtam neked azokat az üzeneteket?
-Nem fogsz visszakapni. Ezt az egészet már nem fogod helyrehozni. Más valakit szeretek.
-Azt a világbajnok díszbuzit?
-Ne beszélj így róla. A nyomába sem érsz.
-Kicsilány el kell, hogy szomorítsalak. Nem vagy abban a helyzetben, hogy így beszélj. Meg amúgy is. Egy nő ne beszéljen csúnyán.-kacsintott és újra meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem.
***
Köszönöm, hogy elolvastad. Ha minden jól halad a mai nap még hozok egy vagy két részt. Millió csók DellaMea❤️